Meghalt Károlyi Pál zeneszerző

Néhány nappal nyolcvanegyedik születésnapja előtt Szombathelyen meghalt Károlyi Pál Erkel-díjas zeneszerző.

Grund
2015. 06. 04. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Károlyi Pál 1934-ben született Budapesten. Kezdetben a zongoraszakra járt, majd érettségi után zeneszerzést tanult Szelényi Istvánnál. 1956-ban felvételizett a Zeneakadémia zeneszerzéstanszakára, ahol Viski János növendéke lett. Az ő halála után Farkas Ferencnél fejezte be tanulmányait 1962-ben. A XI. kerületi zeneiskolában tanított 1975-ig zongorát, majd 1990-ig a Zeneakadémiára felkészítő zeneelméletet és zeneszerzést.

Első műve az oratóriumnak nevezett, Aucasin és Nicolete című ófrancia széphistória (Tóth Árpád fordításának felhasználásával), amelyből 1968-ban rádiófelvétel készült. Később több nagyzenekari és kamaraművet, orgonaműveket, továbbá számos kórusművet írt, versenyművei között egy zongoraverseny (1991) és egy cimbalomverseny (1998) is szerepel. A Filharmónia 1999-ben zenekari darabot kért tőle, amelynek a Sonata címet adta; a darab bemutatója Budapesten volt még ugyanabban az évben. Legutóbbi alkotásai közé tartozik a vegyes karra és orgonára írt Stabat Mater (2004). Több művét lemezfelvétel is megörökítette.

Károlyi Pál műveit külföldön is játszották, és külföldi felkérésekre is komponált (Bergen, Berlin, Bonn, Kassel, Nürnberg stb.). 1990-től Szombathely közelében, Nardán élt, a komponálás mellett tanított is a Berzsenyi Dániel Főiskolán. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, munkásságát 2009-ben Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.