Sárközi Mátyás Londonban élő író nyitotta meg a 86. Ünnepi Könyvhetet Budapesten. Tavaly Spiró György beszélt a Vörösmarty téren, így idén a hagyomány szerint újra egy határokon túl élő író volt soron. Sárközi Mátyás 1956-ban emigrált, tizenkilenc éves kora óta él Londonban, de irodalmának nyelve a magyar.
Sárközi megnyitóbeszédében a prózaírásról beszélt, amelynek szerinte nem a nyelvi leleményekben való tobzódás a feladata, hanem az, hogy történeteket meséljen el, amelyeknek eleje, közepe és vége van. Szerinte nincs olyan kor, ami ne szolgáltatna témát társadalmi töltetű művek megszületéséhez. Sárközi elmondta: hosszú évek óta ez az első könyvhét, amikor éppen nem jelenik meg friss kötete, de a korábban megjelent könyveit idén is dedikálja.
– A bizakodás jegyében nyitom meg a könyvhetet, hiszen Magyarországon 2014-ben 44,39 milliárd forint volt a könyvpiac forgalma, és ennek jelentős hányadát a fikciós irodalom képviselte. Európai összehasonlításban Magyarországon a legnépszerűbb a szépirodalom. Bizakodásra ad okot az is, hogy nemrég jelentős irodalmi elismeréssel, a Nemzetközi Man Booker Díjjal tüntették ki Krasznahorkai Lászlót – mondta Sárközi. Az idei ünnepi könyvhétre 327 új kötet jelent meg. Vasárnapig Budapesten a Vörösmarty téren és számos vidéki városban találkozhat a közönség a magyar írókkal és költőkkel. Győrben délelőtt nyitotta meg a könyvhét országos programját Dragomán György prózaíró.

|
Készülődés a Vörösmarty téren. Megnyílt a 86. Ünnepi Könyvhét. Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet |