– Miért épp a könyvhéttel párhuzamosan szervezitek a fesztivált, elégedetlenek voltatok a hivatalos programokkal?
– A nagy könyvvásárainkon, a könyvfesztiválon és a könyvhéten nem találtuk meg azt az irodalmi fesztiválhangulatot, amivel Krakkóban a Conrad Festivalon, vagy New Yorkban a PEN World Voices-on találkoztunk annak idején. Olvasó- és íróközpontú, szórakoztató irodalmi rendezvényeket szerettünk volna, amelyek figyelembe veszik, hogyan kell ma tálalni az írókat vagy a könyveket. Az irodalom és az olvasás közege folyamatosan változik, és erre reagálnunk kell. Az nem lehetett célunk, hogy az évtizedek óta stabilan és nagy látogatottsággal működő eseményeket megváltoztassuk, csupán azokat szerettük volna megszólítani, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak az irodalomról. Ezért is lett Margó a fesztivál neve. Nem valami ellen fogalmaztuk meg magunkat, hanem a könyvhét hivatalos programjának margóján igyekeztünk megvalósítani egy off-fesztivált, aminek minden programja ingyenes. Ez a június eleji időszak talán jobban kedvez a fesztiválozásnak, mint a könyvárusításnak. Egy könyv életét három hónapra teszik, ennyi idő alatt kell megtalálnia a közönségét. Ha ezt nem használja ki, vége. A könyvhetet követő három hónap pedig a legkevésbé ideális időszak a frissen megjelenő könyvek számára, mert ami ekkor jelenik meg, az nagyobb eséllyel tűnik el a nyári uborkaszezonban.
– A Margó Irodalmi Fesztivál közben alaposan kinőtte magát, és most már meghatározó eseménye a Könyvhét időszakának.
– Jó érzés, hogy sikerült felnőni a könyvhét mellé, számolnak a fesztivállal már, könyvbemutatókat időzítenek a fesztiválra, a lengyel tényirodalom legjavát is ekkor látjuk vendégül a Lengyel Kulturális Intézettel. A Margó a margón alakítja a helyét, igyekszünk széles kulturális hálót szőni, számos kiadóval, hazai és külföldi kulturális intézménnyel működünk együtt, mert más út nincs. A magyar kulturális élet sok sebből vérzik, de ha ilyen sok szereplő saját sikere a tét, akkor az eredmény is csak egyre jobb lehet. A Margónak semmi más dolga nincs, mint a kortárs magyar irodalmat eredményeinek és színvonalának megfelelően kezelni, és lehetőség szerint a legszélesebb olvasói körnek eljuttatni.
– Milyen előképei voltak a Margónak, volt olyan fesztivál, amely mintául szolgált a szervezésben?
– A hazai kulturális fesztiválok jelentették az előképet, a Szigettől Kapolcsig, hiszen ezek az események azért vannak, hogy a kultúraérzékeny fogyasztói réteg igényeit kielégítsék. A Margó az irodalom-központú igényekre szakosodott, ezért mi nem Robbie Williamst hozzuk el, hanem Esterházy Pétert, például. Viszont azt is szeretnénk megmutatni, hogy az irodalom lehet gyökere a zenének, a táncnak, a színháznak vagy a képzőművészetnek is. A feladatunk nem könnyű, mert az olvasás intim dolog, a könyvről és rólam szól. A Margó konkrét előzménye a krakkói Conrad Fesztivál volt, amely új tereket talált a kulturális megjelenéseknek, és Krakkó korán felismerte, hogy városmarketing szempontból is jó kezdeményezés, hogy minden évben a nemzetközi irodalom legjavát látják vendégül, én például itt találkozhattam a friss Nobel-díjas Herta Müllerrel.
– Az olvasás intim dolog, az írót mégis közszemlére kell tenni?
– Ez nem a Kitömött barbár világa, senkit nem teszünk közszemlére, így elég banális a válaszom: a filmeket vagy színházi előadásokat színészekkel és a rendezőkkel promotálják, a koncerteket az énekesekkel, ha egy könyvet akarunk népszerűsíteni, fontos, hogy az írót maximálisan bevonjuk. Az írónál jobb marketingeszköz nincs a könyv számára. A Margó felvezetéseként egy játék keretében Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával, Péterfy Gergellyel és Péterfy-Novák Évával, valamint Kemény Istvánnal és Kemény Zsófival mentünk házhoz az olvasókhoz: az egyik helyen megzavartuk a felkészülést a történelemérettségire, a másik helyen 16 éves gimnazisták fogadtak, a harmadikon háromféle sütit kaptunk. Ez kockázatos dolog volt, hiszen a közönség a szövegeken keresztül ismeri a szerzőt, aki aztán egyszer csak ott áll előttük személyesen. Az írónak meg még nehezebb a dolga az arctalan olvasóközönséggel. Hamar kiderült, hogy nemcsak az olvasó, de az írók számára is nagy feladat ledönteni az olvasással emelt falat, amely egyébként pont a közöttük álló könyv. Ezek a találkozások végül is az intimitás nagyon különleges terepeivé váltak, földindulásszerű végeredménnyel. A Margó éppen ennek a falnak a leomlását kívánja átélhetővé tenni.
– Vagyis már nem elég nekünk csak a könyv?
– Az olvasónak csak a könyvre van szüksége, ahogy a zenerajongónak a dalra, de míg utóbbi koncerten is találkozhat kedvenc előadójával, addig az olvasó ezt ritkábban teheti meg, pedig igény az van rá. Az író elsődleges produktuma a könyv, az mérettetik meg. Az irodalmi teljesítményt nem váltja ki a színpadi rátermettség, viszont abban segít, hogy több emberhez eljusson a mű. A mindennapokban nem lehet leválasztani az írót a könyvéről, és ez jól van így. Az irodalomról ritkán gondolkodunk performatív műfajként, pedig az irodalomközvetítésnek vagy -népszerűsítésnek ez lehet az egyik legfontosabb eszköze.
– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján hogy látod, az írók felfogásán változtatott valamit a rendhagyó nyilvánosság?
– Erről őket kell megkérdezni. Én azt látom, hogy egyre nyitottabbak, érdeklődőbbek. A Margón az írók új helyzetekbe kerülnek, új feladatokat kapnak, új oldalaikról mutatkoznak meg. Örülnek, amiért bevonjuk őket a produkciókba, feszegetjük a határaikat. Az fontos számunkra, hogy nem kész terméket állítunk ki a színpadra, hanem az íróval közösen gondolkodva alakítjuk ki a műsort. Ezekből a programokból több is önálló életre kelt, mint a Rájátszás, a Rokonok-sorozat vagy A sántakutya.
– Meddig maradhat még a margón a fesztivál?
– A Pintér Béla Társulat évek óta zseniális színházat csinál a kőszínházak mellett alternatív színházként. Az évek alatt nemcsak meghatározóak lettek, hanem megkerülhetetlenek, ezért a mainstream kőszínházra is erős hatást gyakoroltak. Persze itt már más kérdésfeltevésekkel és problémákkal is szembesülnek. Minden évben arra koncentrálunk, hogy az aktuális eseményt a lehető legjobban megszervezzük, de idén már előbbre is tekintettünk, hiszen tavaly egyik évről a másikra nagyot fejlődött a fesztivál. Szeretnénk, ha sokkal több külföldi írót láthatnánk vendégül, ami elég nehéz feladat. Ezért is örülünk, hogy a Lengyel Intézettel közösen sikerült megszerveznünk a lengyel tényirodalommal foglalkozó programjainkat, amelyekre négy szerző érkezik Lengyelországból. A másik tervünk az elsőkönyveseket elismerő Margó-díj elindítása, amivel a remek pályakezdő írók munkáira szeretnénk nagyobb figyelmet irányítani a fesztivál ismertségét és egyre erősebb beágyazottságát kihasználva, valamint a pénzjutalommal valamiféle nyugalmat is biztosítani a következő könyv megírásához. Mindehhez azonban az kell, hogy több évre előre tervezhessünk, hogy ne úgy álljunk neki minden évben a fesztiválszervezésnek, hogy egy bonyolult, több ismeretlenes egyenletet kell megoldanunk bölcsész létünkre.
– Tavaly a programok nagy része élőben követhető volt az interneten, idén pedig egy telefonos applikáció is készült a fesztiválra.
– Az élő közvetítéseket idén is tervezzük, egy jó alkalmazásra pedig minden fesztiválnak szüksége van, mi utóbbiba a programok mellett megpróbáltuk a lehető legtöbb irodalmat beletenni, így talán fokozzuk a felhasználók élményét. A Margó Budapest-központú városi fesztivál, a közvetítésekkel egy kicsit ellensúlyozni próbáljuk az ország minden szempontból erős főváros-központúságát. Főleg, mivel minél több emberhez el akarjuk juttatni a magyar irodalmat.
– Ha három programot választhatnál az idei kínálatból, melyek lennének azok?
– Az egyik ajánlatom mindenképpen A sántakutya című produkció csütörtökön, ahol az elmúlt években Aegon-díjat nyert szerzők, Barnás Ferenc, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Péterfy Gergely és Spiró György lépnek színpadra igazmondó monológjaikkal. A második legyen a pénteki Petri György-est többek között Erdős Virággal, Kemény Istvánnal és Závada Péterrel. A harmadik Bodor Ádám beszélgetése vasárnap este a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ritkán találkozni vele, így ez egy fontos esemény lesz, a Prima Primissima-díjátadó óta várom.
