Juhász Éva tíz éve él Londonban, először fotózással foglalkozott, de idővel megértette: a divat az ő útja. Tudta, csakis a kétkezi alkotás, a különféle textúrák ötvözése, a színekkel való játék révén teljesedhet ki. Édesanyja is divattervező volt, ő varrta meg mindig azokat a kreációkat, amelyeket kamaszlánya megtervezett magának. Éva sajnos korán elvesztette édesanyját, ezért is kereste annyira nagyon a kapcsolatot az öltözéktervezéssel.
2013-ban végzett a Middlesex University divattervezői szakán. Az egyetem elvégzése után egy ideig asszisztensként dolgozott más tervezőknél, persze egyértelmű volt számára, hogy elindítja saját márkáját, a ViccaFashiont, de nem igazán látta, hogy merre kéne mozdulnia.
– Értéket szerettem volna teremteni, nem szimplán ruhát tervezni. London utcáit járva szembesültem azzal a problémával, hogy nincs megfelelő öltözet a kismamáknak arra az esetre, ha nyilvános helyen kell megszoptatniuk a gyermeküket. Nem tudják a testüket elrejteni. De az is óriási gond, hogy a nyilvános szoptatás miatt nemcsak Magyarországon, de Angliában is számos atrocitás éri a nőket. Nem igazán van lehetőség arra, hogy egy nyilvános helyen az anyuka higiénikus, emberi körülmények között szoptathassa meg a gyermekét, maximum a mosdóba behúzódva tudja nyugodt körülmények között mindezt megtenni.
A bevásárlóközpontokban, éttermekben nem megengedett a szoptatás, nem egyszer láttam, hogy a biztonsági őrök elküldték az anyukát az épületből. Ebben a blúzban az édesanyák nem félnek elmenni otthonról, biztonságban érezhetik magukat, és a szoptatás intimitása sem veszik el – mondja Juhász Éva, aki szerint a piacon elérhető kismamaruhák nemcsak használhatatlanságuk miatt nehezítik meg az anyukák helyzetét, de nem igazán érezhetik benne magukat vonzónak, nőiesnek.
A ViccaBond blúzok tervezésénél a japán kimonók inspirálták a tervezőt, hosszú hónapokig tartó fejlesztés után alakult ki a végleges forma. Bő ujjai révén az édesanya mintha szárnyai alá bújtatná el gyermekét, a dupla bélelés és mellrésznél elrejtett felhajtó miatt pedig a szoptatás folyamata is rejtve marad.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!