Első hallgatásra érződik, hogy a The Royal Freak Outban megvan az a fajta lezserség, ami egy gitárcentrikus rockbandához kell. Már csak a dalaik hosszúságát elnézve is, nem feszülnek rá a rádiós játszásokra. Az öt-nyolc perc közötti idősáv ugyanis semmiképp sem számít ma trendi lejátszóbarát intervallumnak.
Talán épp ezért izgalmas a zenéjük, valahogy azokat az időket juttatják az eszembe, amikor nem kellett mindent beszuszakolnod kettő perc harminc másodpercbe, hogy hú, de menő legyél, hanem volt idő a kifejtésre, az elmélyülésre, a belefeledkezésre. A srácok valahogy azt a korszakot idézik, amikor tényleg azért hallgatott zenét az ember, hogy elvesszen a muzsika rejtelmeiben. Valahogy – persze nem stílusában, de – a Mad Season jutott róluk az eszembe, amely nem volt rest mondjuk kilencperces számot írni, például a November Hotelt, rendesen szabadjára engedett gitárszólókkal kicsipkézve.
Amúgy először teljesen véletlenül futottam össze a bandával. Írtak, hogy érdekelné őket is a sorozatunk, szívesen szerepelnének. Én épp a Szabadtéri 4akkordos Performansszal beszélgettem, mikor kiderült, a srácok is ugyanabban az újpesti próbateremben tökéletesítik hangzásukat, csak egy szobával arrébb. Gyorsan le is pacsiztunk hát még akkor.
A csapat magját egy régi, jól összeszokott baráti társaság adja. Farkas Balázs gitáros-énekes és Sipos Ábris basszusgitáros ugyanis előtte évekig nyomták együtt közösen a Betterfly nevű zenekarban. A The Royal Freak Out amúgy Londonban állt össze, mikor a srácok kimentek, hogy kipróbálják, milyen is a rockzene egyik Mekkájában felépíteni egy bandát. Ahogy Balázs fogalmazott, „úgy voltunk vele, ha ott nem sikerül, és nem vevők a zenénkre, akkor tényleg semmi értelme az egésznek”.
A húzás azonban bejött. Három éve még Londonban felvették az első demójukat Faliure is an Option címmel. A számokat meg is pörgették a klubokban, ám egy rövid parkoló pálya jött a zenekar életében, hogy aztán már Budapestre visszatérve újult erővel kezdjenek neki a munkának. A csapatba ekkor érkezett Békési Dávid dobos, akit egy másik kis titán csapatban, a The Adolescensben is veri a cineket, illetve szólógitárosként Deák Péter is csatlakozott.
A banda már ebben a felállásban idén március végén adta ki második kislemezét, amely Full Circle néven látott napvilágot. Közben pedig rápörögtek a színpadi megjelenés tökéletesítésére. Balázs, Ábris és Dávid akár hetente kétszer is lemegy zúzni a próbaterembe, míg a Fehérváron lakó Peti, ha ideje engedi, ugyancsak keményen zenél a srácokkal.
Kifejezetten jó hallani azt egy csapattól, hogy nem érdeklik őket a trendek, nem ragaszkodnak görcsösen a mindenáron baromi híresek legyünk ábrándhoz, nem törik kezük-lábuk, hogy mindenképp minden rádió őket ajnározza, hanem olyan zenét szeretnének, amely alapjában véve nekik, illetve a koncertjeikre látogatóknak bejön. Mint Balázs fogalmazott, „ha már egy ember eljön, és megszereti a zenénk, nekem már akkor megérte”.
A számok elsősorban a Balázs-Ábris duó ötletei alapján állnak össze, de mindenki hozzáteszi a maga kis részét az alapokhoz. „A lényeg mindig az, hogy az legyen benne egy dalban, amit az megkövetel. Ha kell bele egy másfél perces gitárszóló, akkor hadd szóljon! Ez a lényeg, s nem az, hogy ha még innen lecsippantunk öt másodpercet, akkor az már egy patent kis rádiós nóta lehet” – avatott be az alkotási folyamatuk ars poeticájába Balázs.
Mint mondják, most egy picit amúgy önmagukat szeretnék utolérni, és az őszi klubkoncertes időszakra izmoznának rá. A csapat ebben a felállásban most pörgetné majd meg a fellépéseket, s Budapest mellett több vidéki helyszínre is nagyon szeretnének eljutni. Így első körben a Székesfehérvár–Dunaújváros tengely tűnik kivitelezhetőnek, hiszen a srácok közül majd mindenki odavalósi, az ismeretség pedig mindig jól jöhet. A zenekar ügyes-bajos dolgait, szervezési munkáit egyébként nemrég vette át a srácoktól a NOWmagazinos Décsy Eszter, aki ilyen minőségében először terelget maga előtt egy bandát.
– Annak ellenére, hogy a mai sztenderdekhez képest hosszúak a számaink, a visszajelzések alapján koncerten tök jól működnek, a közönség simán végigpörög nem egy nyolcperces dalt, ami mutatja, van értelme ezt csinálnunk – mesélt tapasztalataikról Ábris. Balázs szerint azonban a feltörekvő bandák helyzetét nehezíti, hogy a Magyarországon befutott zenekarok többsége lefedi a teret, és még ha megtehetné is, akkor sem lép tovább, előre, így valóban nehéz bekerülni mondjuk fesztiválokra, vagy tényleg jó klubokba.
Nyilván – ahogy ezt már én is látom, átérzem – nagyon kevesen akarnak kockáztatni, a tutiból (értsd csirkeólból) nem szívesen jönnek ki, nem vállalnak be olyan dolgokat, amik nem tűnnek biztosnak. Nem viszik, nem merik kivinni a magyar bandákat külföldre, pedig vannak olyan produkciók, amelyek simán megállnák a helyüket. Tisztelet a kivételnek, nincsenek olyan kapcsolattal, összeköttetéssel rendelkező menedzsmentek, amelyek tényleg képesek lennének egy külföldi közegben működő karriert kiépíteni.
Így marad az, hogy bandák tíz-tizenöt-húsz évig is ugyanazt csinálják, ami egy idő után értelemszerűen unalmassá teszi, teheti az egészet. „Mi nem akarunk bepunnyadni, mindig fejlődni szeretnénk, ez a cél, és ha majd úgy jön ki, a külföldi lehetőségeket is simán bevállaljuk, elvégre, volt már hozzá szerencsénk korábban is” – mondta Balázs.
Ha pedig közeljövő: noha a banda eddig mindössze két (kettő!) koncertet adott, a jövő héten igazi The Royal Freak Out dömping várható. A srácok július 22 és 25 között mindennap fellépnek a Veszprémi Utcazene Fesztiválon, úgyhogy, aki arra jár, érdemes bekukkantani rájuk!
Ha magatokra ismertek, és úgy érzitek, ti is ilyen előadók, zenekarok vagytok, írjatok nekünk a [email protected] címre! Szívesen vesszük, sőt örülünk neki. Ha tudtok olyan bandát, amelyben valóban ott az a bizonyos sansz, írjatok! Érdemes követni a közösségi oldalainkat is (Facebook, Tumblr, Instagram és Twitter), ahol hasznos információkról, hírekről, egyéb érdekességekről, koncertajánlókról lehet olvasni, illetve a hét zenekarának kampányát is itt lehet figyelemmel kísérni.
Ui.: Kedves zenekarok, jelentkezők! Nem hittem, hogy ennyire gyorsan ilyen népszerűek lettünk, aminek örülünk, ám ezzel párosul az, hogy a sok jelentkező miatt türelemmel kell lennetek. Fontos ugyanakkor aláhúzni, hogy szinte kivétel nélkül mindenkinek lehetőséget adunk, ám az egy hét, egy zenekar elvéhez ragaszkodunk, és mint írtam többször is, ennek épp a riportos, emberszagú közelség a lényege, nem a darálós, agyatlan „Ctrl+C, Ctrl+V” hentesmunka. Csüggedni tehát még csak véletlenül sem szabad, annál inkább követni, figyelni és jó zenéket hallgatni tehetséges magyar zenekaroktól. Nagyon nagy köszi nektek! Senkit sem hagyunk el, még csak véletlenül sem!
