Fekete bárány – a szépirodalom az egyetlen olyan művészeti ág Magyarországon, amelynek nem volt, nincs, és most úgy tűnik, nem is lesz egyetemi szakképzése. Lapunk hasábjain már hosszú-hosszú ideje visszatérő téma a szépírás oktatása, azon belül is a Pázmány bölcsészkarának kreatív írás néven futó kurzusa, amelyet 2004-ben alapított két költő-tanár, Lackfi János és Vörös István.
Nem titkolt szándékuk az volt, hogy a kiegészítő képzést egyetemi szakká duzzasszák, s még ha időközben Lackfi János fel is hagyott a tanári léttel, Vörös István továbbvitte a közös álmot, és többek között Horkay Hörcher Ferenc költő-tanárral, valamint Bazsányi Sándor kritikussal és Cseke Ákos esztétával kiegészülve tavaly befordultak a célegyenesbe, a Pázmány vezetésének támogatása mellett kezdeményezték a kreatív írás és művészeti kritika szak létrehozását.
Mindezt az eredeti képzésről kikerülő nevekkel is könnyen megalapozhatták, hiszen itt végzett többek között Ughy Szabina, Ijjas Tamás, Simon Márton, Babiczky Tibor, Finy Alexandra, Horváth László Imre és Ayhan Gökhan is, akik azóta már szerves részei a magyar irodalomnak.
A többéves építkezés megtette a hatását, a MAB pozitívan értékelte az ügyet, januárban interjút is közöltünk Vörös Istvánnal, mondván, oktatástörténeti mérföldkőhöz érkeztünk. Aztán márciusban nyilvánosságra került a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság tervezete, amely a cél szerint néhány éven belül 15 százalékkal csökkenti az egyetemi szakok számát, a folyamat már el is kezdődött.
A 2016–17-es tanévtől huszonegy szakon nem indítható új évfolyam, vagyis az idén induló utolsó évfolyam kifutása után ezek megszűnnek, s döntöttek arról is, hogy a kreatív írás és művészeti kritika szak nem indítható el, miközben szakot kapott egyebek között a látványtervezés és a tárgyalkotás is. A folyamat egyébként még zajlik, a számok nem véglegesek, információink szerint augusztus végére készül el a teljes tervezet.
„Mivel szakalapításról is van szó, ez más egyetemeken is elvágja a kreatív írás oktatásának lehetőségét. Tudtommal Szegeden és a Károlin is rögtön elindult volna a képzés, nemcsak a Pázmányon. De ez nem egyszerűen íróképzés: önmegértésben, önmaguk kifejezésében és dolgaik tudatosabb megértésében is segítjük a hallgatókat. Tőlünk nyugatra és keletre számos helyen van írásoktatás, így lemaradunk, s nem csoda, ha a világirodalomból is egyre-másra kimaradunk. És aki kimarad a világirodalomból, kimarad a világkereskedelemből is. Az a vicc, hogy ha a tudományos elbíráláson elbukunk, akkor lehetne újra pályázni és javítani, de mivel megfeleltünk, nincs hová és miért fellebbezni. A dolog jó, tehát nem mehet” – mondta lapunknak Vörös István.
Arra a kérdésre, hogy miért volna szükség egyetemi szintű írásoktatásra, frappáns és hívogató választ ad: „Az egyetem ad lehetőséget az elmélyültebb munkára. Bölcsészkarra járni pedig – ezt mint egykori bölcsészhallgató mondom – maga a megtestesült álom. Öt év garantált boldogság, szellemi magasiskola.”
Horkay Hörcher Ferenc így fogalmazott: „Szerintünk a műveltség terjesztése állami feladat. A kreatív írás nevű képzés pedig nem csupán alanyi költőket képezne, hanem olyan »nyelvmestereket«, akiket az egyre jobban felfutó kreatív iparágakban is lehetne hasznosítani, valamint a kritikaírás szakirány végzettjei révén a művészeti kritika amúgy nem éppen rózsás helyzetben lévő területét lehetne felvirágoztatni. Garancia nincs, de úgy gondoljuk, hogy ha valaki írásból kíván megélni, ennek esélyét nem csökkenti, inkább növeli, ha formális felsőfokú képzésben is részt vesz. Ráadásul nyelvi-irodalmi kompetencia az élet számos területén alkalmazható, a kreativitás pedig talán a legfontosabb erény a huszonegyedik századi munkaerőpiacon.”
Lapunknak küldött válaszában az Emmi Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága azt írta: „Új felsőoktatási szakok létesítése kormányrendeletben történhet, az, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elindította e szak létesítési folyamatát, és a MAB pozitívan véleményezte, csak egy része az eljárásnak. Mivel az új szakjegyzékről szóló kormányrendelet előkészítése éppen akkor zajlott, amikor a kezdeményezés a tárcához került, a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság természetesen ezt is megvizsgálta, és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) illetékes szakbizottságával e szak létesítésének ügyét is megtárgyalta, ugyanúgy, mint a korábban már létesített szakokkal kapcsolatos kérdéseket. Az MRK illetékes szakbizottsága az újabb szak létesítését nem támogatta, így az bele sem került a kormány-előterjesztésbe. Az MRK az előterjesztésről szóló egyeztetések során sem jelezte, hogy a szak létesítését szükségesnek tartaná, hiszen a szóban forgó mesterszak más szakokkal érdemi párhuzamot mutat.”
A válaszban ellentmondás tűnhet föl, ugyanis a MAB pozitívan értékelte a mesterszakot, tehát arra kell következtetnünk, hogy nem talált érdemi párhuzamot más szakokkal, ellentétben a rektori konferenciával, amelyre itt az államtitkárság hivatkozik.
Vörös István szerint ez az egész szereptévesztés. „Egy tudományosan már pozitív elbírálást kapott MA-szak alapítása és elindítása nem a minisztérium gondja kellene legyen, hanem az egyetemé. Ez így az egyetemi autonómia semmibevétele” – jelentette ki.
Horkay Hörcher Ferenc pedig elárulta, hogy a negatív döntés után megkeresték a minisztérium szakmai illetékesét, és ezt a tájékoztatást kapták: „Nagyon sajnálom, de nem támogathattunk minden kezdeményezést, mert akkor nem szakszámcsökkentést, hanem jelentős szakszámemelkedést értünk volna el. A MAB pozitív véleménye sem kötelez bennünket a szak létesítésére, minden kivezetett szaknak is volt valamikor MAB-támogatása.”
A költő-tanár hozzátette: „Amikor létező szakokért kell küzdeni, nyilván az MRK sem egy meg sem indított szak mellett állt ki. De én még mindig bízom abban, hogy a minisztérium felismeri a képzés fontosságát, és a szakmai támogatás után nem gördít elénk adminisztratív akadályt.”
Az államtitkárság válaszának végén még volt egy mondat: „Meg kell jegyeznünk, hogy írók-költők-kritikusok ma is szép számmal vannak, az ezzel kapcsolatos tudás tehát a jelenlegi képzési szerkezetben is elsajátítható.” Vörös István ezt cinizmusnak értékeli, s feltette a költői kérdését: „Ezek szerint orvosi egyetemre sincs szükség, hiszen korábban a borbélyok is elég jól elfelcserkedtek?”
Mindenesetre a fekete bárányok egyelőre akol nélkül maradnak, de még ha a célirány szerint tartani is akarja az államtitkárság a 15 százalékos szakcsökkentést, akkor is a már említett látványtervezés és tárgyalkotás szakok példájából kiindulva nem elképzelhetetlen a kreatív írás és művészeti kritika szak létrejötte sem. Hátha elérkezünk egyszer ahhoz az oktatástörténeti mérföldkőhöz.
