Hitchcocki szédülés Németországban

Christian Petzold ravasz filmet készített a második világháború utáni Németországról.

Sok Hitchcock-epigon jelent már meg a nagy rendező életében és 1980-as halálát követően is, de az ígéretek ellenére új Hitchcock azóta sem került a filmszakmába. Sőt, filmjeinek megidézése, felfrissítése sem kavarta fel túlzottan az állóvizet, beleértve Brian De Palma tisztelgéseit, és próbálva elfeledni a Psycho félrement remake-jét Gus Van Santtől. Most Németországban mégis készült valami érdekes, ami ráadásul nem is túlzottan tolakodóan szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy mondjuk a Szédülés című klasszikus biztosan hatott rá.

A német Christian Petzold előzőleg készített egy izgalmas és lendületes drámát, a Barbarát, a nyolcvanas évek keletnémet Stasi-paranoiájáról, s az akkor mintegy felfedezett Nina Hossra most ismét írt egy testhezálló szerepet. Petzold szőke múzsája most olyan nőt alakít, aki a második világháborúban túlélte a koncentrációs táborok rémségeit, de a szükséges arcműtéti beavatkozásai miatt gyakorlatilag megváltozott a külseje. A zsidó énekesnő szeretné megtalálni zenész férjét, és ez az igénye csak fokozódik, amikor megtudja, hogy ura esetleg elárulta őt a náciknak. Amikor viszont végre rátalál a férfira, az nemcsak, hogy nem ismeri fel a megváltozott arcú nőt, de még arra is megkéri, játssza el egykori feleségét, hogy megkaparintsa annak örökségét.

Petzold megfontoltan építi fel a drámát a Phoenix bárban, s a drámai cselekménybe lassacskán szivárog be a thriller. Amikor viszont megértjük a motivációkat, valamint a tettek tétjét és következményeit, már rég nem törődünk a német történelmi kontextussal, ellenben kéjesen izgulunk együtt a hősnővel, a hősnőért. Mert alapvetően egy dolog biztos: a főszereplőnő Nelly áldozat, és az ő igazságérzete gyorsan átragad a nézőre is. Petzold eközben a film noirok remek hangulatát is behozza, érzékenyek és fontosak a fény-árnyékok, az éjszakai jelenetekben sikátorokban, utcákon időzünk, ahol felerősödnek a kövön koppanó cipők lépései. A rendező ugyanakkor Hitchcock Szédüléséhez hasonlóan bizonytalanságban is tartja a nézőt, így bizonyosságot még a legedzettebb műfajkedvelők sem kapnak az utolsó pillanatig.

És hogy a Petzold-i tálentumra még egyszer rámutassunk: miközben egy jóvágású thriller bontakozik ki a szemünk előtt, és csendesen ellépünk a történelmi kerettől, azért a rendező arról is gondoskodik, hogy a második világháború utáni időszakot ne csak alibiből idézze meg, hanem finoman integrálja is a cselekménybe.

(Phoenix bár – német romantikus dráma, 98 perc, 2014. Rendező: Christian Petzold.)