Jáde Nyúl: neurotikus űrnyúlpop

A Jáde Nyúl nem akar több lenni annál, mint ami. De akkor mi is ez a neurotikus űrnyúlpop? A képlet egyszerű.

Kicsit karcos, kicsit füstös, sok gitárral és elgondolkodtató szövegekkel. Ők a Jáde Nyúl és először nem is értettem, mi az a neurotikus űrnyúlpop, ám a nevük s a muzsikájuk választ ad erre. Első kislemezük, a Rozsdaváros idén év elején debütált, s azon tűnődtem, hogy pontosan mire is emlékeztet a dalok hangulata. Ifjú koromra tuti, a kilencvenes évek garázshangulatára, amikor úgy dúdolta az ember egyik-másik csapat dalát, hogy nagyon figyelt a szövegre.

Ez mindenképp biztató. Kifejezetten bírom, ha a szövegre is koncentrálni kell, és nem csak töltelékként, kiegészítő díszítőelemként jelenik meg az akkordok között.

„Úgy három éve kezdtünk el közösen zenélgetni, összeültünk és csak játszottunk; aztán Levi (Kovács Levente – gitár, ének) hozott egy giccses balkáni paródia témát, innen indult az egész. Amúgy az a dal azóta koncertzáróként egész jó kis sláger lett” – avatott be a start pillanatába Zalányi Márk gitáros. A két ifjonc mellett a bandában Ágotai László basszusgitározik, Ditrói-Tóth Szabolcs ül a billentyűk mögött, egy hete pedig új dobos veri a ritmust Turcsán Ádám személyében.

A dalalapokat Levi és Márk hozza félkész verse-refrének formájában, és ezeket mindenki megtölti tartalommal. Mint a srácok elmondták, olykor pár óra alatt, van, amikor viszont hosszú hetek alatt áll össze egy-egy dal, de tapasztalataik szerint általában azok a legjobban sikerült darabok, amelyeken nem rágódnak túl sokáig.

„Szabi köztünk a zenei guru, ha elakad egy dal, ő tudja kihozni a holtpontról” – mesélték a srácok, akik szerint jót tett, hogy nemrég három napra elvonultak a világtól, bezárkóztak egy balatonvilágosi nyaralóba, s csak az alkotásnak éltek. „Sem internet, sem telefonnyomkodás, csak a zene, a kreatív munka, nagyon jót tett, rengeteg új témát vettünk fel” – mondta Levi.

A Jáde Nyúl szövegei szerves vázai a daloknak. Sőt, esetükben olyan aktuális társadalmi jelenségek is megjelennek, amelyek itt ólálkodnak körülöttünk, így például a kivándorlás kérdése. A szövegeket amúgy Levi írja, és mikor kérdeztem, ebben a finom aktualitásban mennyi a tudatosság, gyorsan azt a választ kaptam: „Szakmai ártalom, szociológusok vagyunk! Ugyan nem célirányosan, de természetesen foglalkoztatnak azok a jelenségek, amelyekkel nap mint nap szembesülünk, megélünk. Olykor keserű a szájíz, s ha jön egy érzés, azt megfogalmazzuk”.

Ez volt az Emigrációs dal esetében is. Mint Levi elmondta, „ez tényleg körbevesz/körbevett minket, egy csomó ember elment mellőlünk, és azt vettük észre, lassan egyedül leszünk; nem jó érzés”. A magyar nyelvű szövegekről szólva az énekes-gitáros még azt is hozzátette, egyértelmű választás, hiszen akikhez szólni akarnak, magyar az anyanyelvük. Emellett szerinte tök jó kihívás magyarul dalszöveget írni, így érzik jól magukat. Nem mellesleg pedig bármennyire is pöpec az ember tudása egy adott nyelvből, sosem lesz anyanyelvi, így ez soha sem volt kérdés.

A zenekar egyértelmű célja, hogy egy nagyon jó koncertzenekarrá izmozzák ki maguk. Mint mondták, ez a legfontosabb. Így nem izzadnak görcsösen azon, hogy mindenképp slágerszagú dolgokat írjanak, és hogy megfeleljenek a rádiók 2 perc 30 másodperces vasszabályainak. „A lényeg, hogy egy dal üssön, ott legyen minden a helyén benne, aztán majd kiderül, hogy bejön-e vagy sem” – vélik a srácok. Az MR2 Petőfi eddig négyszer adta le a dalaikat, egyszer a Mit szabad, és mit nemet, míg a Rozsdavárost háromszor. Ám, mint megtudtam, az elpoposodás időszakában szerintük ez nem is olyan rossz.

A banda jelenleg még önszervező, ám, mint mondták, ha valaki látna bennük fantáziát, nem zárkóznának el a dolgok elől. Egyelőre az ő helyzetükben is a közös koncertek, a társulás egy másik csapathoz verzió a működőképes. Tavasszal volt egy igen jó kis Pest megyei turnéjuk jó pár egyetemi fesztivállal megfűszerezve. Itt a költségeik már kijöttek nullára, de még többet tesznek bele, mint amennyit vissza tudnak forgatni a zenekarba.

A turnézást azért is tartják fontosnak, mert amellett, hogy megismerik őket az ország különböző pontjain, nem válnak unalmassá odahaza sem. Ezért úgy vélik, Budapesten havonta, másfél havonta elég egy koncert, mert akkor rendesen eljönnek, s nem is unják annyira a fellépést, hogy közben mondjuk a telefonjaikat nyomkodják jó páran. „Az tök gáz!” – mondták egyszerre a srácok.

A bandának a háromszámos Rozsdaváros EP-vel együtt mintegy tizenöt dala van eddig kész. A srácok pedig egy tízszámos nagylemezt szeretnének összehozni még az idén ősszel. „Pályáztunk a Cseh Tamás Programra ezért, de ha nem sikerül, akkor sem csüggedünk! Igaz, akkor november tájékán inkább egy újabb kislemez lehet realitás” – avattak be a közeljövő terveibe.

Aki pedig mielőbb kíváncsi a bandára, az szeptember 12-én megteheti, amikor a srácok egy másik leendő titánnal, a Gutenberg Halott-tal lépnek fel együtt. Mindenkinek ott a helye!