Megfér az elektró is a cseh metálfesztiválon

Évről évre rengeteg magyar látogat ki a cseh Brutal Assaultra. Metálfeszt – nem csak a nagy zúzások kedvelőinek!

A jaromerbeli Josefov erődben helyet kapó fesztivál egyébként is tömve van minden évben magyarokkal, épp úgy, ahogy mondjuk lengyelekkel vagy szlovákokkal is, az emberrel pedig nem ritkán megesik, hogy angolul próbál segítséget kérni egy másik csoporttól, majd öt perc kellemes angol nyelvű diskurzus után derül ki, hogy amúgy szintén magyarokról van szó.

Nálunk sajnos jelenleg nincs is hasonló fesztivál, így nem meglepő a magyar jelenlét, de egyébként a fokozott közép-európai érdeklődés is érthető: olyan csemegéket szerveznek le a csehek évről évre, akikről az ember eleve nem is gondolná, hogy valaha élőben láthatja őket. Számomra ilyen volt 2010-ben az avantgarde black metalban egy igen szűk, de műértő réteget szórakoztató japán Sigh, vagy idén az Arcturus – Dodheimsgard – Esoteric – Skepticism négyes. Ha a metál eleve egy rétegműfaj, hát a doom metal azon belül is eléggé az, a funeral doom metal pedig tényleg nem a tömegek muzsikája. Ilyen az Esoteric és a Skepticism is (míg előbbi kettő avantgárdabb blackben nyomul.) Tényleg síri, gyászos hangulat, depresszív szövegek, hangulatos zenei elemek jellemzőek a műfajra, a finn Skepticism pedig nem túlzás azt mondani, hogy a fesztivál legjobb koncertjét adta, de nálam az abszolút top háromban is ott lesz a helye. A gyászhuszároknak öltözött tagok abszolút előadásjelleget kölcsönöztek a koncertnek, a hatalmas tükörrel ellátott zongoráról és a transzba eső énekesről már nem is beszélve.

Bár a metál az egyik legteátrálisabb műfaj, nagyon gyakran komolyan vehetetlen, a zenéhez igazodó szövegekkel (ugye, senki nem veszi komolyan mondjuk a Cannibal Corpse sorait?), mégis sok együttes annyival tudja le az élő zenélést, hogy felmennek a színpadra és ledarálják az épp aktuális dalaikat. Főként jellemző ez a sokszor egybefolyó dalokkal operáló death metal zenekarokra, így aki jót akar magának, egynél többször ne próbálja azért végigbulizni a Corpse-t vagy a svéd Bloodbath-t – de másoknál is előfordul, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a hangulat megteremtésére. Vagy ha mégis, úgy csinálják, mint a norvég black metalos Mayhem magyar énekese, Csihar Attila, akinek BA-s színpadi bohóckodását látva az ember inkább kellemetlenül érzi magát, és egy idő után azt is észre kell vegye, hogy a nagy gonoszkodás az élő zene minőségének rovására megy. A Skepticism viszont valóban hangulatos doom koncertet adott, olyat, amilyet mondjuk a brit My Dying Bride szokott: Aaron Stainthorpe énekeshez hasonlóan a Skepticism vokalistája is olyan mély átéléssel nyomatta a világfájdalmat, hogy az ember nem tudta nem átérezni a dolgot. És ez az egész elsősorban különösen szépnek mondható: megtisztítja az embert a zene, olyan felemelő hangulatot áraszt magából élőben, ami szavakkal tényleg nehezen leírható.

Mint Pion kolléga is írta a héten a cikkében: bizony, nem nehéz belefáradni abba, amikor egy fesztiválon az egy négyzetméterre eső emberek száma több egynél, és amikor a tolongás, a hőség és a fel-alá mászkálás megöli a hangulatot. Mindezek az olyan rétegfesztiválokra is jellemzőek, mint a BA, így az ember hamar kénytelen szembesülni vele: egy órán belül a harmadik fél literes limonádét issza, és hogy amúgy is már a szállástól a fesztiválig tartó egy órás séta úgy kimerítette, hogy legszívesebben csak estig feküdne a fesztiválmoziban, és semmire nem gondolna. Ez utóbbi nem is nehéz vállalkozás amúgy, mert a horrormoziban általában úgy gondolják, hogy valamifajta iróniából a legutolsó, 80-as évekbeli thrashhorrorokat kell leadni, amelyek annyira szürreálisnak, abszurdnak mondhatóak, hogy azt hasfájós röhögés nélkül nehéz kibírni. Dario Argento '77-es Suspiriájának (Sóhajok) atmoszférája tényleg rendkívül sötét, varázslatos, de hát annyira bizarr az egész film az effektjeivel, a történetével és a váratlanul betörő zenével, hogy a nevetés jóval gyakoribb volt a reszketésnél. A '82-es Turkish Star Wars című csodáról már nem is beszélve, ami bizarrságában leginkább a Star Wars Holiday Specialhöz mérhető (tudják, Csubakka-család meg hazatérés az ünnepekre), de talán még azon is túltesz. Tavaly egyébként leadták a Taxidermiát is, és már előre félek, két évtized múlva milyen érzések fognak keringeni az emberben a filmet nézve.

Fesztiválra több okból mehet az ember: kikapcsolódni és élvezni a nyári semmittevést, vagy éppen a zenekarok miatt, megpróbálván minél több bandát élőben elcsípni. A cseh Brutal Assaultra nyilván utóbbi miatt érdemes kilátogatni, és az elektronikus zene – rock szembenálláshoz hasonlóan le lehet számolni azzal a prekoncepcióval is, hogy az efféle zenéket kedvelők szűklátókörűen betagozódnak egy stílusba, illetve hogy teljesen komolyan veszik azokat a külsőségeket, amelyek egyes zenekarokra jellemzőek. (Nyilván például egy The Rolling Stones-rajongó sem volt sátánista attól még, hogy ezt a zenekart szerette.) A különleges zenéket kedvelőknek viszont érdemes lehet egyszer kilátogatniuk, mert avantgárd és posztmetál zenekarok bőven vannak itt minden évben. A minőséghez képest pedig az árak is barátiak (négy napos bérlet 80 euró volt) – már ha az ember emellett sikerrel tudja megoldani a kiutazást is.