A méltóság elvesztése: az éneklő orr

Budapestre is eljön Sosztakovics a bécsi Kammeroper színpadán bemutatott, Gogol Az orr című novellájából komponált operaszatírája.

Hangzavar zene helyett – 1936 januárjában a Pravda e címen tette közzé hírhedt „kritikáját” Sosztakovics operája, A mcenszki járás Lady Macbethje ürügyén, a zeneszerzőt formalizmussal vádolva, megadva az alaphangot a sztálini terror kiteljesedésének, amelynek számos művész, így a színháztörténet egyik óriása, Vszevolod Mejerhold is áldozatul esett.

Sosztakovics a formalizmus bélyegét valójában már 1929-ben, két szimfóniája után elnyerte Sztálin bértollnokaitól, ehhez társult később a mejerholdizmus billogja, az „osztályellenség” újabb szinonimája. Az orr 1930-ban egyöntetűen elmarasztaló kritikát kapott, ami – eltekintve a történelmi helyzet halálos komolyságától – annyiban komikus, hogy az opera főhősének, Kovaljov törvényszéki ülnöknek a szaglószervével akadt gondja, míg az ítészeknek a fülükkel.

Különösebb hallás ugyanis nem kellett volna ahhoz, hogy észrevegyék, e művel nem egy hétköznapi, némafilmeket kísérő zongorista – amiként Sosztakovics ebben az időben kereste a kenyerét – álmodta nagyobbra egyik zenei montázsát, azok az izgalmas zenei megoldások, amiket Sosztakovics az első operájában alkalmaz, érett művészre vallanak – szinte kapkodjuk a fejünket, miként ellenpontoz egy népdal egy panaszéneket, egy emelkedett kórusszólam a kétségbeesés hangjait, hogyan olvad egybe egy egyházi népének egy gyorspolkával.

Gogol műve egyszerre tragikus és komikus: a hétköznapi valóság, például a bürokrácia több száz éves hagyománya, a packázás éppúgy megjelenik Kovaljov törvényszéki ülnök világában, mint fantasztikus rémálma az orra elvesztésétől.

Sosztakovics operája éppígy egységet teremt az ellentétekből: egyszerre vicces, komikus, dühös, torokszorító. A ritkán játszott művet 2010-ben olyan nagy operaszínpadon vitte sikerre William Kentridge rendező, mint a New York-i Metropolitan, Zürichben az idei évad tervei között szerepel Peter Stein rendezésében, s ami jó hír, Budapesten is látható lesz októberben 7-én és 8-án, a Café Budapest fesztiválon.

Az előadás kész, a Neue Oper Wien és a Müpa koprodukciójában a hét elején volt a premierje a bécsi Kammeroperben Sosztakovics művének, amelyben Kovaljovként Marcio di Sapia bariton óriási énekesi-színészi teljesítményt nyújt. Matthias Oldag eleven, erős rendezése azonban nem a keményen dolgozó kisember nagyravágyásának tart görbe tükröt, hanem a méltóság elvesztésének tragikumára reflektál világpolitikai utalásokkal.

„Az ember orr nélkül nem ember, legfeljebb madár” – Kovaljov panasza mindenesetre másképp cseng, ha a színpad hátterében a Frankfurter Allgemeine Zeitung egyik írása olvasható kinagyítva, amely azt részletezi, hogy a kelet-európai országok oroszellenes félelmeire játszik rá a nyugat-európai politika, káoszt teremtve. Kovaljov elveszett méltósága egyaránt ukrán, orosz, kelet-európai tragédia, s a jelen éppúgy szürreális, mint Gogol és Sosztakovics műve.