A szinte csak kézfogásnyi idő alatt a maestro lapunknak beszélt egyebek között a Ferenc pápának ajánlott miséről, amelyet az Il Gesu plébánosának felkérésére írt még idén abból az alkalomból, hogy Rómában mintegy kétszáz éve engedélyezték újra a jezsuita rend működését – mind a templom, mind Ferenc pápa jezsuita. A misét abszolút zenei művei közé sorolja, amely – bár követi a liturgiát – szerinte inkább önálló koncertmű, rendhagyó felütése – a kórus nem énekel, hanem recitál, a szólamok a partitúrában pedig keresztet formáznak – egy kollektív imát fejez ki.
Morricone a filmzenéinek születése kapcsán nem inspirációt említ, hanem késztetést, benyomásokat: a muzsika részben a rendezőkkel folytatott beszélgetések gyermeke, nem csupán a forgatókönyv, a leforgatott képkockák zenei megszólaltatása.
A Kodály-kórust profikként méltatja, a turné új programjáról pedig elárulja, hogy egyik részét egy hétrészes szvit alkotja, amelyet Oscar-jelölést kapott filmjeiből komponált, másik részét pedig az új Tarantino-film zenéje adja. (Azt már meg sem merem említeni neki, hogy a The Hateful Eight is western.) Mikor a veronai koncert sikeréről kérdezem, felcsillan a szeme, s büszkén mondja: tizennégyezren voltak!
