Vérhold napján csapott le a Meteo

Itt a Meteo bemutatkozó anyaga, a 18. S hogy mi köze van mindennek a matematikához? Kiderül. EP-premier.

Újabb bemutatkozó kislemez landolt nálunk. A Meteo 18 című anyaga pedig egy ígéretes kezdet, s biztató folytatást rejt, ám ne rohanjunk ennyire előre. Érdemes alaposan kivesézni előbb a Rözge Maxim Sámuel (ének, gitár), Illyés Bence (basszusgitár), Hajnes Bálint (dobok) és Zékány Levente (billentyűk) alkotta kvartett nyitó szösszenetét.

Akinek bejön a néhol karcos, olykor talán tudatosan is egyszerűnek mutatkozó garázshangzás, széttorzított gitárral és ehhez okosan illeszkedő effektekkel, akkor ezzel telitalálata lesz. Én, mondjuk gyakran kapok azért tockost, amiért az egekig magasztalom a műértő barátaim által csak „szomorkás, pszichedelikus gitárpiszmogásként definiált zenéket”. Így most is elfogult vagyok, ám az EP-re felkerült négy dal – még ha nem is feltétlenül azonos súlycsoportban versenyzik – ott van a szeren.

No de mielőtt elvesznék a hatás-hangzás analízisében, Maxim sietett segítségemre, hogy megadja ebben az alaphangot.

Sokat gondolkodtam, hogy miért is lenne pszichedelikus a mi zenénk. Szerintem ugyanis nem feltétlenül az. Bár azt hiszem, értem, mire gondolnak, akik ilyen vonalat sejtenek mögötte: a gitárhangzás lehet az oka. Mégis azt mondanám, ez inkább zajongó popzene. Noise pop

– lőtte be magukat az énekes-gitáros.

A félreértések elkerülése végett, azt is gyorsan le kell szögezni, a kislemez címének semmi köze a felnőttkor átlépését jelző mágiához, akárcsak egyéb, piros karikás felnőtt tartalomhoz. A négy szám – Dark Energy, Holy Mountain, 2033 és Low Down – nemes egyszerűséggel összesen tizennyolc perc, így adta magát a 18.

A sorrendet végighallgatva egyértelműnek tűnik, hogy a korong húzódala a Dark Energy. Öt perc 42 másodpercével viszont sajnos, így látatlanban lefogadnám, nem lesz a rádiószerkesztők kedvence. Nem lehet ugyanis beszuszakolni a szinte már megkövetelt kettő perc harmincba. Lecsonkolni ugyanakkor semmi értelme, az egész így kerek, ahogy van.

„Egy-egy hosszabb dal első hallgatásra zavarhatja azoknak a fülét, akik hozzászoktak a rövid számokhoz. Ha valaki azonban többször meghallgatja ezeket, akkor úgy hisszük, olykor sokkal összetettebb élményt tudnak nyújtani, mint egy klasszikus értelembe vett 2-3 perces sláger” – fejtették ki a srácok az ezt firtató kérdésemre. Szerintük ezek a számok is lehetnek slágerek, ugyanolyan többszólamú, egyszerű alapra épülnek ugyanis, mint a legtöbb dal. A mainstream rádiókat illetően, a zenekar nem érzi annak szükségét, hogy beilleszkedjen ezen adók szisztémájába.

Érthető, hogy rövid dalokat akarnak, mert akkor több helyre tehetnek be reklámokat. Ritkán hallgatok rádiót, de amikor szól, mondjuk apám kocsijában, rájövök, hogy a színvonal többnyire rácáfol az irányelveikre. Inkább hallgatom a Tilos vagy a Bartók rádiót. Főleg éjfél után

– mesélte Maxim.

A zenekar január óta működik ebben a formában. „A nevet Bence adta Monory Mész András Meteo című filmje után, melyet még tizenévesen látott. Ez talán az egyetlen magyar sci-fi vagy cyberpunk mozi, amely még az 1980-as évek végén készült. A többieknek is tetszett a név, és idővel megmaradt” – tudtam meg a srácoktól.

Levi és Maxim amúgy gyerekkori barátok, míg a többiekkel, Bencével és Bálinttal a Bolyai János Matematikai Társulat és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet által rendezett Emléktábla Workshop nevű konferencián sodorta össze őket két éve a sors. „Az első egy-két dalunk, amit próbákon írtunk, nem voltak még annyira pöpecek, nem ütötték meg azt a szintet, ami bátran vállalható lett volna, ezért azokat el is felejtettük” – mesélte az énekes-gitáros.

Aztán az egyik próbára levittem a Dark Energyt, aminek az akkordmenetét a 8 éves öcsémtől loptam. Azóta persze elkértem tőle, így most már „legális” a dolog. Ez volt az első szám, amire a próbatermes Geri is felkapta a fejét, hogy ez jó lesz!

Erre a demóra bemutatkozó anyagként tekintenek. A dobokat meg az elektromos gitárt az egyik barátjuk, Illés Nándor próbatermében, többszöri próbálkozásra, egybe vették fel. Az éneket, a basszusgitárt, szintit, csörgőt, a zajokat és effekteket otthon játszották fel szobakörülmények között. Maxim különösen büszke a Dark Enegy zajaira, melyet Berlinben rögzített a telefonjával, egy Bob Rutman nevű acél csellón játszó 80 éves öreg úr koncertjén.

A megjelenést szeptember 28-ra terveztük a Hold tetrád, vagyis a vérhold napjára. Pont ezen a napon állt le a Facebook is. Véletlen? Nem hinném!

– mondta sejtelmesen Maxim.

Közben alakulnak az új célok is. Hamarosan szeretnének egy jobb, profi, stúdióminőségű lemezt összerakni. A vázlatok megvannak, megírtak már egy albumnyi anyagot, melyeket csak össze kell próbálni.

Emellett égnek a vágytól, hogy élőben is megszólaljon az egész. Mint mondták, picit más hangsúlyokkal játsszák majd a koncerteken a dalokat. Úgy vélik, ez természetes is, hiszen, ami jó az élőzenében, az nem jön át lemezen, ezért „az albumba bele kell csalni az érdekes színeket”.

Apropó csalás! A zenekar felveszi a repertoárba Maxim korábbi, azóta épp a Meteo miatt parkolópályára került szóló formációjának, a Maxiimnak az egyik számát is.

Az I Won't Mary You kifejezetten illik a vonalvezetéshez. Az eleje nekem picit José Gonzálezt juttatja eszembe, de megegyezhetünk, hogy csak az eleje. A start után ugyanis teljesen más irányba kanyarodik az egész. A Meteo pedig, ezek után bízunk benne, a lehető legmagasabb sebességre kapcsol. Feltették a lécet maguknak.