Csikós Attila és az épített harmónia dimenziói

Csikós Attila Kossuth-díjas építész, jelmez- és díszlettervező életművéből nyílt kiállítás a Pesti Vigadóban.

A tervező itt megjegyzi, vázlatra sosem volt szüksége, mindig fejben dolgozik. Díszletei általában álmában, „alfában” születnek meg – miként arra kiállításának címe is utal –, ébredés után pedig azonnal felrajzolja a gyakorlatilag kész művet. Így történt ebben az esetben is: egy éjjel megálmodta a „bajor Disneylandet”, másnap telerajzolt tíz lapot a látványtervével: számos középkori, favázas épülettel és egy hatalmas tribünnel.

Első terepszemléje után mindössze három héttel már a kész tervekkel jelentkezett, majd a Hunnia Filmgyár csapatával próbaképpen itthon, rövidesen pedig a helyszínen is felépítették a komplexumot. Munkájuk annyira jól sikerült, hogy sokan ma is azt hiszik, a várkastélyt az eredeti, azzal egykorú építmények veszik körül.

De Csikós Attila és a herceg együttműködése itt korántsem ért véget: a coloradói Vail síparadicsomában Luitpold végül vele terveztette meg II. Lajos neuschwansteini kastélyának mintájára bajor királyi sörfőzdéjét – a közel félezer személyes, fél operaháznyi étterem, a terasz, a konyhaüzem és egy különleges vadászterem tizenkét nap alatt felépült a magyarok közreműködésével –, valamint a párizsi EuroDisneyland King Ludwig éttermét.

Megjegyzi, a francia tervezők mindvégig gáncsolták a munkáját, kiküldött terveit pedig néhány vonallal kiegészítve és aláírva, a saját munkájukként tüntették fel. A herceg támogatásával azonban a megnyitón – amelyen a világ több vezető politikusa és híres arisztokraták is részt vettek – végül a magyarok mentek a mennybe.

A Vigadó kiállítása bemutatja azt a hatalmas fehér lovat is – a Figaro előadásainak kellékét –, amelynek másolata II. Lajos figurájával a hátán azóta is a párizsi étterem közepén díszeleg. Bár a Los Angeles-i Disney-park főterére tervezett királyi kastély végül nem valósult meg, Csikós Attila az aichii és sanghaji világkiállítások német pavilonjainak tervezésében is részt vett.

A díszlettervezést Csikós Attila az építészethez fogható, komplex művészetnek tartja, de, mint mondja, előfordul vele, hogy színpadi munkáinak mulandóságán tépelődik. – Amikor Wagner Ringjének teljes díszletét az új szemlélet miatt szemétre hajította az operaház, az nagyon fájt. Ha egyetlen művemet kellene kiválasztanom az örökkévalóságnak, ez lenne az.

Mint mondja, a Ring-ciklus díszleteinek egyéves tervezésében minden részletet a tökéletes hangzásnak rendelt alá. Csak szilárd díszletek és kellékek lehettek a színpadon, sőt a jelmezek anyagát is e szempont alapján választották. A művész szerint ebben a pazar hangdobozban állt össze világlátása, értékítélete és minden szakmai tudása.

Noha a díszlet a hangzás terén is csodákra képes, ritka az, hogy az ember úgy érezze, egy óriási hangszerben ülve hallgatja az előadást. Ilyen a Bayreuthi Fesztiválpalota épülete, amelyben a fiatal Csikós Attilának hosszú időt volt szerencséje eltölteni a hatvanas-hetvenes években díszlettervező-asszisztensként. Párás tekintettel idézi fel, mit érzett, amikor először belépett „az opera szentélyébe”: vagy százan énekelték éppen Az istenek alkonya egyik nagy kórusjelenetét.

A csupa fa épület látványa, az enteriőr egyedülálló hangulata és akusztikája letaglózta. – Gyönyörű, egyben ijesztő élmény volt, hiszen elképzelni sem tudtam, hogyan tudnék én itt helytállni – fogalmaz. Azért mégiscsak sikerült. Olyannyira, hogy az ünnepi játékok tulajdonosai, a Wagner-unokák – Wieland és Wolfgang – komoly elismeréssel illették a munkáit, és csak nehéz szívvel engedték el, amikor végül hazahívta az Opera.

Bayreuth, ahol már pályája kezdetén olyan emblematikus énekesekkel dolgozhatott együtt, mint Wolfgang Windgassen, Birgit Nilsson, Anja Silja vagy Karl Böhm, a kor legnagyobb Wagner-karmestere, dimenziókaput nyitott a fiatal díszlettervező karrierjében. A világ színpadait bejárt produkciók révén ma már impozáns névsort tudna összeállítani a több esetben barátsággá épült munkakapcsolataiból. Herbert von Karajan, Lorin Maasel, Maurice Béjart, Monserrat Caballé, José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti: pusztán kezet rázni bármelyikükkel még a pályatársaknak is olyasféle érzés lehet, mint egy harmadik típusú találkozás. A magyar tervező pedig mindnyájukról őriz közös emlékeket.

Elárulja azt is, hogy bár a pesti operaházban több időt töltött, mint az otthonában, zeneimádata nem csak a klasszikusokra terjed ki. A Carmina Buranát például éppúgy szereti, mint a Rolling Stonest, az operánál azonban szerinte nincsen csodálatosabb műfaj: az egyetlen, amelyben az összes művészeti ág megjelenik. Az etalon pedig mind közül Richard Strauss muzsikája. Bevallja, amikor 2012-ben az operaház felkérte az Arabella díszleteinek megtervezésére, három hónapig mást sem csinált, csak zenét hallgatott. A zene, mint mondja, mindent elmesél neki a műről: a stílust, a léptéket, az érzelmeket, a színeket, az időt.

A zsámbéki történelmi élménypark (leánynevén Sigismund Park) látványterve előtt a mester halkan odasúgja: nem bánná, ha az idő néha felgyorsulna kissé. Érteni véljük, mire gondol. A jó szokása szerint egyetlen éjszaka alatt megálmodott grandiózus műalkotást akkor nemcsak ezen a kiállításon, hanem egy lenyűgöző életmű kiteljesedéseként, a valóságban is mihamarabb átélhetnénk

(Az Álomvilág című kiállítás november 29-ig látható a Pesti Vigadóban.)