Hosszas bolyongásra, egyszerre felkavaró és lenyűgöző utazásra készteti a látogatót a Magyar Nemzeti Galéria El Kazovszkij életművét bemutató kiállítása. Késlekedni felesleges, fukarkodni eleve értelmetlen volna a dicsérettel, kezdjük azzal, hogy meglátásunk szerint a Rényi András és kurátortársai, Szabados László és Jerger Krisztina kétéves munkája végpontjaként létrejött tárlat önmagában is műalkotásnak tekinthető.
Ahogy a 2008-ban, 59 éves korában elhunyt Kossuth-díjas festőnő jellegzetes stílusa sem magyarázható bele egyik művészeti irányzatba sem, A túlélő árnyéka című kiállítás is kilóg a kortárs alkotásokat bemutató tárlatok sorából. A kurátori koncepció alapján alaposan „feldúlták” és átformálták a galéria A blokkjának belsejét, ahol most Kazovszkij összetett és ellentmondásos, de önmaga vállalásában végtelenül bátor, szabad és őszinte alkotói szellemének szentélye épült fel – művészi kivitelezésben.
A mintegy húsz szekcióból álló, labirintusszerűen kialakított kiállítás nagy részét uraló félhomály Kazovszkij harsány-nyomasztó színvilágának kísérőjeként fokozza a misztikus feszültséget. Lidérces hangulat sejteti a lélek bugyraiba vezető utazást, amely már a belépéskor ránk veti magát és megerőszakol: a kiállítás középpontjaként a földszinti csarnok fekete vászonnal borított márványfalai között fogad a Dzsan-panoptikumok egyik testperformance-ának rekonstrukciója. A művésznő ünnepnek tekintette és 25 éven át megrendezte az előadást, amelyet egy rövid, de felkavaró szerelemi kaland hívott életre. Dzsan, vagyis a török–magyar művész, Can Togay János a festőnő magánmitológiájának központi alakja.
Már itt, a monumentális díszletek között feltűnik jó néhány a görög mitológiából, keleti filozófiából és Kazovszkij egyéni szenvedéstörténetéből kifejtett jelképrendszer elemei közül. A test imádatát jelképező emberi torzók, kaszák, emelvények, lépcsők, szirének, a Moirák és Kazovszkij legjellegzetesebb motívuma, a „vándorállat” a kiállított 400 műben – festményeken, szobrokon és installációkban – lépten-nyomon feltűnnek. A kutyaalak legtöbbször önarckép: a művész személyes vágyaknak és társadalmi elvárásoknak való kiszolgáltatottságát szimbolizálja, egyszerre vad és fenyegető, szeretetre vágyó és gyámoltalan ösztönlény. Kazovszkij személyiségének összetettségét jól érzékelteti még, hogy a plüssállatok mellett rendkívüli módon vonzódott az éles késekhez, Richard Wagner mellett a punkzenéhez. Imádta Nina Hagent és a Sex Pistolst, a személyes tárgyaival összezsúfolt teremben David Bowie ráadásul egy külön zsebszentélyt kapott.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!