Zenei idegenvezetés Stradivarival

Buddha szerint az út maga a boldogság, a világhírű hegedűművésznek, Vagyim Repinnek az út maga a zene.

– Természetesen – teszi hozzá – a muzsikus és a közönség érzelmi hozzáállása a döntő, a zenész technikai felkészültsége csak segítség ahhoz, hogy egy-egy mű üzenetét közvetíteni tudja. Igaz, a technikai tudás fontos: muzsikálni nehéz, különösen hegedűn, amin három hang megszólaltatása sem könnyű – lep meg Repin, aki mindig úgy hegedül, mintha az csupán gyerekjáték volna.

Tizenegy évesen Vagyim Repin már Moszkva és Szentpétervár nagy koncerttermeiben aratott hangos sikert, pályája – akárcsak a szintén világhírű Maxim Vengerové – Novoszibirszkből indult. – Mindkettőnk nagy szerencséje, hogy Zakhar Bron hegedűművész volt a tanárunk, talán ez életem legnagyobb szerencséje. A fiatalságom nagyon szép volt, sokat tanultam, utaztam, muzsikáltam. Sokat köszönhetek Yehudi Menuhinnak is, aki emberséges, nagyszívű művész volt. Karmesterként több turnén is arra tanított, hogyan bánjak a muzsikustársakkal vagy a publikummal. Ahogy a zenekarok is sokfélék, úgy a közönség is különböző: más Tokióban, Bécsben vagy Budapesten. Én azt szeretem, ha szinte szikrázik a levegő a koncertteremben, ha a közönség nem relaxálni érkezett, vacsora utáni szendergésre, hanem el akar kísérni egy-egy zenei útra.

Szülővárosának zenerajongói is épp ilyenek lehetnek, derül ki, ahogy Novoszibirszkről beszél. – Gyönyörű szép hely sok művészeti iskolával, és nemcsak Oroszország harmadik legnagyobb városa, egyik legfontosabb tudományos központja is. Intelligens az itteni közönség, nagyon nyitott a kultúra, a muzsika iránt. Jövőre már harmadik alkalommal fogjuk itt megrendezni az általam alapított Transzszibériai művészeti fesztivált – meséli, mire meglehetősen udvariatlan módon a zakóm zsebéből előhúzom a Focus egy tavalyi cikkét. A német hetilap ezt a fesztivált politikai zenei eseménynek titulálta, amelyet két héttel a krími referendum után tartottak meg először, s ráadásul Vlagyimir Putyin orosz elnök is köszöntötte.

(Igaz, a cikkíró nem vette számításba, hogy két hét alatt a világon sehol sem tudnak gründolni jelentős fesztivált csak azért, hogy egy politikai, ebben az esetben az orosz–ukrán konfliktusról eltereljék a figyelmet, sem felhúzni egy ezeregyszáz főt befogadó, új koncerttermet.)

– Akadnak újságírók, akik hajlamosak mindenben politikát látni, de igazából ezt sem tartom nagy problémának – mondja mosolyogva. – Idén a fesztiválon hatszáz művész lépett fel tizenhat országból, többek között Izraelből, Japánból, Dél-Koreából. A fesztivál a barátságokról, a legjobb muzsikusok meghívásáról szól, valamint a transzszibériai vasút küldetéséhez hasonlóan a Kelet és a Nyugat összekötéséről, a kulturális hidak építéséről. Mondhatni, ez a fesztivál is egyfajta utazásra invitál.

Talán nem meglepő, hogy Vagyim Repin bécsi koncertprogramja kapcsán is előkerül az utazás fogalma. – Szergej Prokofjev is épp turnén volt, amikor a II. hegedűversenyét komponálta, ez a mű reprezentálja azt a fajta káoszt, hektikusságot is, ami a sok utazással jár. Párizs, Voronyezs, Baku, Madrid: a kasztanyetta az utolsó tételben egyfajta köszönetnyilvánítás Spanyolország felé. Ugyanakkor Prokofjev műve az egyik legszebb huszadik századi melódia, amelyben az érzelmek teljes palettája megtalálható a szeretetteljes gyengédségtől a mély tragikumig – mondja Vagyim Repin.

A bécsi koncerten aztán végképp egyértelművé válik: míg Buddha szerint az út maga a boldogság, Repinnek az út maga a zene, s a zene maga a boldogság. Megfelelő művekkel, művészekkel, figyelmes közönséggel mindenképp. Vagyim Repin legközelebb februárban jön Magyarországra, a Művészetek Palotájában Max Bruch I. hegedűversenyét fogja bemutatni. Jó utazásnak ígérkezik.