Puskás Tamás már rendezte Shakespeare komédiáját 2002-ben a keszthelyi Festetics-kastélyban, egy évvel később pedig a Centrál Színházban. Az akkori munka hasonlított inkább egy bájos ifjúsági előadáshoz, mintsem egy elegánsan szabott, pergő komédiához. A darabot több ízben felújították, újabb és újabb szereplők kerültek be, többen közülük a mostani szereposztásban is helyet kaptak. Ilyen Simon Kornél, aki játszotta Puskásnál már Claudiót, de a papot is, most viszont Don Pedróként lép színre.
Magyar Attila furcsamód volt már Benedek, de a jelenlegi feldolgozásban a testhez állóbb Lasponyát osztotta rá Puskás. Papp Jánosnak volt a legkönnyebb dolga, hisz neki most is Leonato szerepében kellett színpadra lépnie. A rendező nem bízott semmit sem a véletlenre: egy jól bevált feldolgozást formált a Centrál Színház képére. A jelenetek hangulata, a szereplők karaktere, a helyzetmegoldások egyértelműen Kenneth Branagh 1993-ban forgatott legendás filmjét idézik. Leginkább Magyar Attila Lasponyájánál érhető mindez tetten. Mintha Michael Keaton hasonmását alakítaná, meg kell hagyni viszont, hogy mindezt kitűnően teszi. Játéka messze erősebb a többiekénél.
A darabnak számos fordítását – Arany László, Mészöly Dezső, Fodor József – használják a magyar színházak, Puskás Tamás azonban Mészöly szövege alapján újrafordította az egészet. Hangvétele ugyan lazább, és vannak filigrán megoldásai, de az általa készített változat nem tesz semmivel sem többet hozzá a történethez elődeinél. A nyelves Beatricét Pokorny Lia játszaná, de inkább mintha önmagát adná, szerelmes ellenfelét, Benedeket Schmied Zoltán formálja meg vehemensen. Szópárbajaik őszintébbek, valóbbak, mint szerelmük. Ágoston Katalin és Rada Bálint tolmácsolásában Hero és Claudio egyszerű, fénytelen karakterek, hasonlóan, mint Simon Kornél Don Pedrója.
A legnagyobb probléma mégis inkább a díszlettel (Horesnyi Balázs) és a jelmezekkel (Rátkai Erzsébet) van. A növényekkel telezsúfolt pálmaház kellékei egyedül a szerelmi beugratás két jeleneténél indokoltak, ráadásul a jelmezek ennél is eklektikusabbak. Van, aki reneszánsz korabeli ruhát visel, s van, aki a húszas évek amerikai maffiatagjaira hasonlít, és napjaink menyasszonyi ruhái mellett még a 19. század, a századforduló és az 1940-es évek divatját is fel lehet fedezni. Puskás Tamás mostani rendezése ugyan a maga nemében precíz előadás, de sokszor idézi inkább egy statikus jelenetekkel teletűzdelt nett tévéjáték hangulatát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!