– Az anyaság milyen viszonyban áll a szakmai-művészi önmegvalósítással?
– Ha hosszú ideig csak az egyik területre koncentrálok, akkor előbb-utóbb elfogy az erőm, és azon az egy területen sem tudok eleget adni. Ha olyan szélsőséges helyzetbe kerülnék, hogy választanom kellene, az anyaságot választanám. De szerencsére nincs ilyen helyzet. Amíg a gyerekek egészen kicsik voltak, nyilván vissza kellett vennünk a tempóból. Nem véletlen, hogy az elmúlt néhány évben nem jelent meg új lemezünk az etNoéval. Be kell vallanom, hogy már nagyon feszít az alkotás vágya. Sok dédelgetett tervem van, így egy gyermekeknek szóló újabb lemez is. Titoktok lesz a címe, amit Szabó T. Anna soraiból kölcsönöztem. Őt kértem fel a nyitóvers megírására.
– Énekelt Geréb Ágneshez köthető rendezvényeken is. Fontos önnek az otthonszülés ügye?
– Az első lányom születésekor nagyon rossz élményeket szereztem a kórházi szülés során, ezért második gyermekemet szerettem volna háborítatlan körülmények között világra hozni. Magyarországon elsősorban otthon lehet bábai szemlélettel szülni, a kórházakban csak elvétve, s nincsenek erre kialakított más intézményeink, születésházaink sem. Én is otthon szerettem volna maradni, bábával, dúlával és a párommal. De a törvények értelmében ikreknek csak kórházban adhattam életet.
– A szülésélménynek lehet köze a nők gyerekvállalási kedvéhez?
– Sajnos igen. Az én tapasztalataim szerint a nők jelentős része az enyémhez hasonló élményeket szerez. Többnyire szó sincs arról, hogy megpróbálnák tiszteletben tartani a szülés természetes menetét. Hol a folyamatok gyorsítása, hol a mindenek feletti biztonságra törekvés vezet olyan beavatkozásokhoz, amelyek az esetek jó részében szükségtelenek. Van egy barátnőm, akinek a szülését annyira megkeserítették, hogy emiatt nem akart több gyermeket. A legtöbben nem beszélnek arról, hogy mit éltek át a kórházban. A szűk családon kívül én sem beszéltem még soha erről a témáról.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!