Bognár Szilvia: Ha kellene, az anyaságot választanám

Bognár Szilvia népdalénekes a zene sokszínűségéről, a szülés nehézségeiről és a női önmegvalósításról.

– Az anyaság milyen viszonyban áll a szakmai-művészi önmegvalósítással?
– Ha hosszú ideig csak az egyik területre koncentrálok, akkor előbb-utóbb elfogy az erőm, és azon az egy területen sem tudok eleget adni. Ha olyan szélsőséges helyzetbe kerülnék, hogy választanom kellene, az anyaságot választanám. De szerencsére nincs ilyen helyzet. Amíg a gyerekek egészen kicsik voltak, nyilván vissza kellett vennünk a tempóból. Nem véletlen, hogy az elmúlt néhány évben nem jelent meg új lemezünk az etNoéval. Be kell vallanom, hogy már nagyon feszít az alkotás vágya. Sok dédelgetett tervem van, így egy gyermekeknek szóló újabb lemez is. Titoktok lesz a címe, amit Szabó T. Anna soraiból kölcsönöztem. Őt kértem fel a nyitóvers megírására.

– Énekelt Geréb Ágneshez köthető rendezvényeken is. Fontos önnek az otthonszülés ügye?
– Az első lányom születésekor nagyon rossz élményeket szereztem a kórházi szülés során, ezért második gyermekemet szerettem volna háborítatlan körülmények között világra hozni. Magyarországon elsősorban otthon lehet bábai szemlélettel szülni, a kórházakban csak elvétve, s nincsenek erre kialakított más intézményeink, születésházaink sem. Én is otthon szerettem volna maradni, bábával, dúlával és a párommal. De a törvények értelmében ikreknek csak kórházban adhattam életet.

– A szülésélménynek lehet köze a nők gyerekvállalási kedvéhez?
– Sajnos igen. Az én tapasztalataim szerint a nők jelentős része az enyémhez hasonló élményeket szerez. Többnyire szó sincs arról, hogy megpróbálnák tiszteletben tartani a szülés természetes menetét. Hol a folyamatok gyorsítása, hol a mindenek feletti biztonságra törekvés vezet olyan beavatkozásokhoz, amelyek az esetek jó részében szükségtelenek. Van egy barátnőm, akinek a szülését annyira megkeserítették, hogy emiatt nem akart több gyermeket. A legtöbben nem beszélnek arról, hogy mit éltek át a kórházban. A szűk családon kívül én sem beszéltem még soha erről a témáról.

– Milyen oka lehet még, hogy ma kevesebben alapítanak családot?
– Ez összetett kérdés. Hiányzik például a család segítő ereje, amely működhetne, ha közelebb élnének egymáshoz a nemzedékek. A kapcsolatok dinamikája is megváltozott; sokan úgy oldják meg a problémákat, hogy elválnak. Biztos, hogy benne van az önzés is. Rengeteg lemondással jár a gyermekvállalás.

– Mostanában egyre többen érzik úgy, hogy nekik kell felvilágosítani a nőket, hogy gondolkodjanak önmagukról. Azok, akik ezt feladatuknak érzik, jellemzően férfiak. Nőként mit lehet erre mondani?
– A szülés témaköre a válaszom. Egy nő számára a gyermekvállalás, a szülés a teljesség csodája. A mai magyar orvosi szemlélet – amelynek kialakításában lényeges, hogy a szülészorvosok többsége férfi – tökéletesen figyelmen kívül hagyja ezt a tényt, s óriási fájdalmakat, visszahozhatatlan veszteségeket okoz a nőknek. Ezen a téren volna mit tenni, ha a női princípium teljesebb megélése a cél. Egyébként szerintem felesleges a nők munkavállalását előhozni. Az egykori paraszti kultúrában is dolgoztak a nők. Hat hét volt a gyermekágy, aztán mentek vissza a földekre, sokszor vitték a babát is. A nemes asszonyok viszont nem dolgoztak, mégsem szoptatták a gyermekeiket. Biztosan vannak olyan hivatások, amelyek nehezebben összeegyeztethetőek az anyaszereppel, de ki mondhatná meg egyáltalán, hogy ki a jó anya?

Bognár Szilvia az interjúban elhangzott gondolatait – a félreértések elkerülése végett – az alábbiakkal egészítette ki: természetesen fontos az orvosi szaktudás, számtalan gyermek életét mentette már meg. A szüléssel kapcsolatos, az interjúban megjelenő véleménye a komplikációmentes esetekre vonatkozott.