18-25 éves, önálló szépirodalmi kötettel még nem rendelkező írók és költők jelentkezhetnek az Előretolt Helyőrség Íróakadémia első pályázatára. Húsz „diákot” vesznek fel az első turnusban, akik nem csak az írás, hanem az irodalmi érvényesülés fortélyait is elsajátíthatják, és minden egyéb segítséget is megadnak nekik a pályakezdéshez. Lesz mentorképzés is az akadémián, ide legfeljebb negyven éves, de legalább két szépirodalmi kötettel rendelkező szerzők jelentkezését várják, de csak olyanokét, akiknek nincs még állami művészeti középdíja.
A nyertesek ösztöndíjat is kapnak. A leendő mentorok havi bruttó 150-250 ezer forintot, a pályakezdő fiatalok havi nettó 40-100 ezer forintot. Mindkét ösztöndíj egyéves, és egy, majd további egy évre meghosszabbítható. A pályázatokat az új tehetséggondozó kft. honlapján tették közzé.
Az irodalmi élet részben ellenszenvvel, részben kételyek és kérdések özönével fogadta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. és annak irodalmi szárnya, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia hírét. A legtöbben azt kifogásoltak, hogy a köztudottan alulfinanszírozott irodalmi életben hirtelen „keletkezett” 150 millió forintos forrás – ez a teljes tehetséggondozó induló költségvetése ugyan, de másik projektről az irodalmin kívül egyelőre nincs hír, és csak induló támogatásról van szó, tehát nem tudni, összesen mennyiből működhet majd a későbbiekben az új akadémia.
Az eljárást ellenző irodalmárok és irodalmi szervezetek azt is kifogásolták, hogy a jelentős összegű közpénzt előzetes egyeztetés nélkül bíztak rá Orbán János Dénes költőre. A brassói születésű, eddig nagyrészt Kolozsváron ténykedő költő védelmében elhangzott az is, hogy sikerrel menedzselt Kolozsváron kiadót, illetve irodalmi kávéházat, és az ő nevével fémjelzett Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy számos fiatal tehetséget indított el az irodalmi pályán. A megítélését viszont jelentősen rontotta, hogy poltikai kapcsolatok segítették a közpénzekhez, amit különösebben nem is igyekezett tagadni, az ő megfogalmazásában „a jó ajtón kopogtatott” – közismerten jó a kapcsolata a szintén költő Szőcs Gézával, a miniszterelnök kulturális főtanácsadójával.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!