Hóvári beszélt a Zrínyi-emlékévről is: mint mondta, a kicsit leegyszerűsített Zrínyi-kép helyett szeretnének bonyolultabbat felkínálni, felmutatni, milyen koncepciózus szervező volt Szigetvár védője. Az emlékbizottság elnöke beszélt arról is, hogy más a törökök magyarképe, mint az, amit a magyarok gondolnak a törökökről: utóbbiak köztudatában pozitív kép él a magyarokról, bennük van, hogy valamiféle rokonok vagyunk. – Nekünk az emlékév amellett, hogy Zrínyinek emléket állítunk, szól a magyar–török barátságról is – mondta.
Nem az itt ülő török barátaink győztek le minket a mohácsi csatában.
Hóvári szerint a művelt törökök valójában kedvelik a magyarokat.
A kérdezőket láthatólag mégsem igazán győzték meg az elhangzottak: valaki felvetette, hogy ha Szulejmánnak van itt, akkor Zrínyinek is legyen Törökországban emlékműve, de volt olyan is, aki rákérdezett, mikor lesz végre Zrínyi feje bronzból kiöntve, miközben Hóvári már beszélt korábban arról, hogy szeptemberre ott fog állni. A nézők közt ülő L. Simon László erre fel is szólalt, hozzátéve: a keresztnek is rajta kell lennie, hiszen Szulejmánon is ott van a félhold a Magyar–Török Barátság Parkban.
L. Simon a fórum végén magához is ragadta a mikrofont, hogy egyértelműsítse: „a szigetvári vár mindenestül a magyar állam tulajdona”, így a magyar állam dönti el, mi épüljön oda. Márpedig a magyar kormány semmiképp nem akarja, hogy muszlim kultikus hely jöjjön ott létre, így egyértelmű, hogy nem fog visszaépülni a minaret – jelentette ki. „A magyar kormány semmilyen muszlim szakrális hely kialakításához nem járul hozzá” – szögezte le, szavait pedig elsöprő taps fogadta.
A vita eredeti kérdése az volt, hogy „a keresztényellenes terjeszkedéssel szembeni hősi ellenállás vagy az iszlám hódítás magyarországi szimbólumává válik-e Szigetvár, ha újjáépítik a háromszáz éve leomlott csonka minaretet”. A felvetésről történészeket és művészeket kérdeztünk meg, de a csonka minaret turisztikai célú műemléki helyreállítását önmagában egyikük sem tartja súlyosan problematikusnak.
Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Azt hiszem, az a helyes megközelítés, ha világos különbséget teszünk a műemléki helyreállítás, a kegyeleti aktus és a példaképállítás között. A török korszak része hazánk történelmének, így ha egy akkori épületet ma rekonstruálunk, múltunk egy értékes darabját őrizzük meg. Ha egy valaha volt ember sírját jelöljük meg, az kegyeleti aktus, ami megillet bárki emberfiát. Az európai kultúra korai alapműve, Szophoklész Antigonéja arról szól, hogy a végtisztesség még a haza ellenségeinek is jár, mert a halálban egyenlővé válik minden, ami emberi. Más a helyzet azonban, ha emlékművet emelünk. Példává nemesíteni csak olyan embert és tettet szabad, akinek/amelynek megítélése egyértelmű, különben sosem tudhatjuk, az embermentőt vagy a gyilkost dicsőíti a koszorú, amit a talapzatra helyezünk.
Jankovics Marcell animációsfilm-rendező, grafikus, kultúrtörténész
Sok rom van Magyarországon, amit érdemes volna visszaépíteni. Ebbe a sorba beletartozhat a minaret is, de a sajtónak semmiképpen nem az első helyen kellene foglalkoznia ezzel, vannak fontosabb ügyek. Például a zsámbéki templom, amelyet bármikor helyre lehetne állítani. Emlékezetpolitikai szempontból nincs problémám a minaret helyreállításával. Sokkal jobban megrázott a Budapestre tervezett, isztambuli mintára készült nagymecset ötlete. Magyarországon ma is számos helyen állnak török kori történelmi emlékek. Gül baba türbéje vagy az egri minaret is hozzátartozik a múltunkhoz.
Romsics Ignác történész
Nem látok kivetnivalót abban, ha bármely történelmi időszak építészeti, kulturális emlékeit helyreállítják abból a célból, hogy turisztikai látványosságként szolgáljanak. Főleg, ha ez nem is a magyar állam pénzéből történik. Ez lehet akár olyan épület is, amely a török korra emlékeztet bennünket; egy dzsámi, egy minaret vagy egy törökfürdő.
Horváth Viktor író, a Török tükör című regény szerzője
Hódítóként jöttek, de hát ki nem? (Vö: honfoglalás.) A tolakodás az élet alapelve – ez sokszor fáj, de nem lehet leválasztani az innovációról, a kulturális cseréről, a létről. Egy szigetvári minaret valóban szimbólum, viszont az életminőségünk nem a szimbólumokon, hanem a mentális helyzetünkön múlik: egy egészséges társadalom vállalja a történelmét, nem cserélgeti, hanem képes több nézőpontból rácsodálkozni. És keresztény irányból: Jézust nem érdekelték a nemzetek és a határok.
(R. Kiss Kornélia)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!