Szigetvár a több évszázados emlékvilágával majdhogynem romváros, a szigetvári várral pedig senki nem foglalkozott, ebek harmincadjára került – nem aprózta el a Várkert Bazárban tartott konferencia felvezetését a Zrínyi Miklós-emlékév emlékbizottsági elnöke, Hóvári János, aki az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával, Sudár Balázzsal, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakértőjével, Egeresi Zoltánnal vitatta meg a török–magyar közös emlékezet, illetve a Zrínyi-emlékév lehetőségeit szerda délután. Hóvári szerint a vár pincerendszerével még a korábbi felújítás során sem történt semmi, „jó vizesek a pincék”, és az épület minden része rossz állapotban van. „Komoly nemzeti összefogás kell, hogy a vár olyan állapotba kerüljön, hogy arra büszkék lehessünk” – tette hozzá. Szerinte szükséges lenne például egy reprezentatív Zrínyi-terem, ahol be lehetne mutatni, miért volt akkora hős a szigetvári Zrínyi Miklós. Hóvári szerint szigetvári épületeket, illetve a turbéki katolikus templomot is helyre kellene állítani.
Egeresi kijelentette: évfordulóról van szó, a török hatalom pedig jelentős emlékezetpolitikát folytat, amelyben kiemelt szerep jut az oszmán múltnak. Mint hozzátette, az utóbbi évtizedekben fontos fejlesztési segédkezéseket indított Törökország: oszmán kori emlékművek, mecsetek, minaretek felújításáról van szó. „Ez bizonyos fokig politikai kérdés Törökországban” – mondta Egeresi. Szerinte a török kormány egyfajta történelmi kötelezettséget teljesít saját választóinak, amikor azt mondja, figyel a máshol élő török kisebbségekre is.
Sudár egyébként elmondta: Magyarországon például a török emlékek nem úgy szoktak eltűnni, hogy bontják őket, csak egy idő után nem figyelnek rájuk, többségük pedig a XVIII. század második részében tűnt el. Hóvári erre arról beszélt: egyes muszlim építményeket a jezsuiták foglaltak le maguknak, és berendezték azokat templomnak. A szerbeknél megjelenő törökellenesség nemcsak a törökök, de a muszlimmá lett szerbek ellen is szólt, így ők vagy megkeresztelkedtek, vagy menekülhettek. Magyarországon is sajátos volt a viszony a törökökkel: a százötven éves uralom után először a XIX. század végén jelent meg a műemlékvédelmi gondolat. A kommunizmus idején aztán nem sokat lehetett tenni, Hóvári pedig elmondása szerint a rendszerváltáskor elvitte a török kulturális minisztert Szigetvárra. „Hogy a törökök most fedezték volna fel ezeket, az nem igaz” – vélte. „Persze hogy a török műemlékek korábban elfelejtődtek” – jelentette ki már Sudár, aki szerint elkezdték saját használatra igénybe venni, és csak miután a műemlékvédők felfedezték őket, történt meg a visszadzsámisítás. Szerinte ha a magyar műemlékvédelem nem figyel fel rájuk, akkor nyilván nem lennének láthatók török műemlékként.
A beszélgetést a Heti Válasz újságírója, Zsuppán András moderálta, aki feltette a kérdést: megszabadítják-e a szigetvári dzsámit a ráépített gazdaháztól. Hóvári szerint sok minden felmerült, de semmilyen végső döntés nincs, és az egész épület csak egyben újítható fel. „A dzsámi belseje viszonylag jó állapotban van” – mondta. Arra soha nem volt igény a törökök részéről, hogy iszlám vallási élet folyjon ott, mindig múzeumként üzemelt – tette hozzá. Hóvári szerint arról van szó, hogy bizonyos emberek „felelőtlen módon tolják a köztudatba”, hogy minaret épül Szigetváron. Azon aggodalmak kapcsán, hogy muszlim imahely alakulna ki, Hóvári kifakadt:
Szigetváron egyetlen muszlim él, egy orvos, aki ráadásul kommunista.
Mint mondta, ő nem nevezné a helyszínt zarándokhelynek, csupán turisztikai vonzereje lenne, miközben jelenleg a török turizmus teljesen Budapest-orientált. Szerinte szükség lenne a Dél-Dunántúlon a török középosztály turizmusára. Ők épp annyira középosztálybeliek, mint mondjuk a Lengyelországban élők, és azért mennének Szigetvárra, mert a történelmük része – tette hozzá. „Jó lenne, ha törökök jönnének, de nem nagyon jönnek.” Arra a kérdésre, hogy mi lesz az idén Magyarországra érkező Erdogan elnök részletes programja, Hóvári egyelőre nem tudott választ adni. Felvetődött az is, hogy Erdogan látogatása kellemetlen lehet-e Magyarországra nézve, de Egeresi szerint Törökország nemzetközi értékelése az utóbbi időkben megváltozott, és sorra mennek oda az uniós vezetők is.
Hóvári beszélt a Zrínyi-emlékévről is: mint mondta, a kicsit leegyszerűsített Zrínyi-kép helyett szeretnének bonyolultabbat felkínálni, felmutatni, milyen koncepciózus szervező volt Szigetvár védője. Az emlékbizottság elnöke beszélt arról is, hogy más a törökök magyarképe, mint az, amit a magyarok gondolnak a törökökről: utóbbiak köztudatában pozitív kép él a magyarokról, bennük van, hogy valamiféle rokonok vagyunk. – Nekünk az emlékév amellett, hogy Zrínyinek emléket állítunk, szól a magyar–török barátságról is – mondta.
Nem az itt ülő török barátaink győztek le minket a mohácsi csatában.
Hóvári szerint a művelt törökök valójában kedvelik a magyarokat.
A kérdezőket láthatólag mégsem igazán győzték meg az elhangzottak: valaki felvetette, hogy ha Szulejmánnak van itt, akkor Zrínyinek is legyen Törökországban emlékműve, de volt olyan is, aki rákérdezett, mikor lesz végre Zrínyi feje bronzból kiöntve, miközben Hóvári már beszélt korábban arról, hogy szeptemberre ott fog állni. A nézők közt ülő L. Simon László erre fel is szólalt, hozzátéve: a keresztnek is rajta kell lennie, hiszen Szulejmánon is ott van a félhold a Magyar–Török Barátság Parkban.
L. Simon a fórum végén magához is ragadta a mikrofont, hogy egyértelműsítse: „a szigetvári vár mindenestül a magyar állam tulajdona”, így a magyar állam dönti el, mi épüljön oda. Márpedig a magyar kormány semmiképp nem akarja, hogy muszlim kultikus hely jöjjön ott létre, így egyértelmű, hogy nem fog visszaépülni a minaret – jelentette ki. „A magyar kormány semmilyen muszlim szakrális hely kialakításához nem járul hozzá” – szögezte le, szavait pedig elsöprő taps fogadta.
A vita eredeti kérdése az volt, hogy „a keresztényellenes terjeszkedéssel szembeni hősi ellenállás vagy az iszlám hódítás magyarországi szimbólumává válik-e Szigetvár, ha újjáépítik a háromszáz éve leomlott csonka minaretet”. A felvetésről történészeket és művészeket kérdeztünk meg, de a csonka minaret turisztikai célú műemléki helyreállítását önmagában egyikük sem tartja súlyosan problematikusnak.
Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Azt hiszem, az a helyes megközelítés, ha világos különbséget teszünk a műemléki helyreállítás, a kegyeleti aktus és a példaképállítás között. A török korszak része hazánk történelmének, így ha egy akkori épületet ma rekonstruálunk, múltunk egy értékes darabját őrizzük meg. Ha egy valaha volt ember sírját jelöljük meg, az kegyeleti aktus, ami megillet bárki emberfiát. Az európai kultúra korai alapműve, Szophoklész Antigonéja arról szól, hogy a végtisztesség még a haza ellenségeinek is jár, mert a halálban egyenlővé válik minden, ami emberi. Más a helyzet azonban, ha emlékművet emelünk. Példává nemesíteni csak olyan embert és tettet szabad, akinek/amelynek megítélése egyértelmű, különben sosem tudhatjuk, az embermentőt vagy a gyilkost dicsőíti a koszorú, amit a talapzatra helyezünk.
Jankovics Marcell animációsfilm-rendező, grafikus, kultúrtörténész
Sok rom van Magyarországon, amit érdemes volna visszaépíteni. Ebbe a sorba beletartozhat a minaret is, de a sajtónak semmiképpen nem az első helyen kellene foglalkoznia ezzel, vannak fontosabb ügyek. Például a zsámbéki templom, amelyet bármikor helyre lehetne állítani. Emlékezetpolitikai szempontból nincs problémám a minaret helyreállításával. Sokkal jobban megrázott a Budapestre tervezett, isztambuli mintára készült nagymecset ötlete. Magyarországon ma is számos helyen állnak török kori történelmi emlékek. Gül baba türbéje vagy az egri minaret is hozzátartozik a múltunkhoz.
Romsics Ignác történész
Nem látok kivetnivalót abban, ha bármely történelmi időszak építészeti, kulturális emlékeit helyreállítják abból a célból, hogy turisztikai látványosságként szolgáljanak. Főleg, ha ez nem is a magyar állam pénzéből történik. Ez lehet akár olyan épület is, amely a török korra emlékeztet bennünket; egy dzsámi, egy minaret vagy egy törökfürdő.
Horváth Viktor író, a Török tükör című regény szerzője
Hódítóként jöttek, de hát ki nem? (Vö: honfoglalás.) A tolakodás az élet alapelve – ez sokszor fáj, de nem lehet leválasztani az innovációról, a kulturális cseréről, a létről. Egy szigetvári minaret valóban szimbólum, viszont az életminőségünk nem a szimbólumokon, hanem a mentális helyzetünkön múlik: egy egészséges társadalom vállalja a történelmét, nem cserélgeti, hanem képes több nézőpontból rácsodálkozni. És keresztény irányból: Jézust nem érdekelték a nemzetek és a határok.
(R. Kiss Kornélia)
