Így csak a többi támogatás – például hazai és határon túli alkotói támogatások, kulturális rendezvények, könyvkiadás, színházi előadások – rovására támogathatják a folyóiratokat. Hogy melyik kollégium és milyen támogatásokat kényszerül majd visszanyesni, egyelőre még nem került nyilvánosságra.
A legtöbb folyóiratról a szépirodalmi kollégiumnak kell gondoskodnia, de a filmes, színházi, képzőművészeti és ismeretterjesztő folyóiratok támogatására is jelentős összegeket költött korábban a Nemzeti Kulturális Alap, amely abból a célból jött létre, hogy támogassa azt a minőségi kultúrát, amely az alap támogatása nélkül nem születhetne meg. A folyóirat-kultúra tipikusan ilyen terület, hiszen az ismeretterjesztő, irodalmi és művészeti folyóiratok nem tudnak teljes egészében a piacról megélni, ahogy a minőségi kultúra számos más terméke sem.
Márciusban derült ki, hogy a Nemzeti Kulturális Alapot irányító testület, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága 350 milliós éves támogatási keretet állapított meg a magyar folyóiratok támogatására. Ez messze elmarad az elmúlt évektől, amikor évente több mint 700 és 800 millió közötti összeget osztottak szét. A bizottság döntését csak „halállistaként” és „selyemzsinórként” emlegették szakmai berkekben.
Korábban is előfordult már a Nemzeti Kulturális Alapnál, hogy egyik évben több pénz jutott egyes célokra, a másik évben kevesebb, de ehhez hasonló kilengésekre nem volt példa az elmúlt években. Fontos szempont az is, hogy a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása miatt máris időbeli csúszásban vannak a döntések, ezért egyes folyóiratok már az év első hónapjaiban is tartozásokat halmoztak fel, és csak reménykedhettek abban, hogy folytatódik majd a korábbi évek többé-kevésbé kiszámítható támogatási rendszere.
Azonban az idei keret még az átcsoportosított 158 millió forinttal együtt sem lesz elegendő arra, hogy egész évre megoldja a korábban támogatott folyóiratok helyzetét. Ráadásul előfordulhat, hogy az egyes kollégiumoknál az átcsoportosítás miatt olyan célokra sem jut majd pénz, amelyekre korábban rendszeresen áldoztak.