Dubaj még idén elpusztítja Londont

A függetlenség napja második része szerint. A földönkívüliek visszatérnek, és nem kegyelmeznek.

Ahogy az a rendező filmjeiben lenni szokott, gyorsan kiderül, mivel állunk szemben. Mire az emberiség feleszmél, már csak alig egy órája maradt, hogy felülkerekedjen, különben elpusztul. Szerencsére akad néhány katona, akik elég serényen irtják a nyálkás ellenséget. Felbukkan a Will Smith játszotta karakter fia (Jessie Usher), előkerül egy laza keményfiú (Liam Hemsworth), a nemzetköziség jegyében egy kínai katona hölgy (Angelbaby), visszatér az első rész elnöke (Bill Pullman), és még a lánya is (Maika Monroe). Rajtuk múlik a világ sorsa.

A küldetést letudják, ám egyikük sem alkot maradandót. Az unalmas keménykedés mellett ráadásul még a poénok is laposak, vagy ízléstelenek, mint a tréfás beszólások London pusztulásakor. Az első rész roppant kiszámítható volt, helyenként bosszantóan szájbarágós és ostoba, de legalább voltak emlékezetes karakterek, akik néha vicceset is mondtak. A német rendező nem a jellemábrázolásáról híres, mélység nem volt húsz évvel ezelőtt sem a szereplőkben, ám Emmerich akkor jobban osztotta be azt a keveset, amit tud: pontosan látszott, ki fogja seggbe rúgni az ufókat. Most elmosódnak a határozott kontúrok, s a keményfiúk és -lányok teljesen jellegtelenné válnak. Jellemző, hogy még úgy is Will Smith a legtökösebb, hogy nem is játszik a filmben, csupán egy plakáton tűnik fel.

És nem elég, hogy Emmerich az egyszerűbb megoldásokban sem sikeres, még bonyolítja is a dolgot, hiszen jól láthatóan lépésről lépésre meg akarja idézni az első részt. Ám ami J. J. Abramsnek, az új Csillagok háborúja-film, Az ébredő Erő rendezőjének sikerült, neki egyáltalán nem. Izgalmas párhuzamok helyett izzadságszagú igyekezet maradt csak. A látvány természetesen lélegzetelállító, de ezzel a mai filmes mezőnyből már nem lehet kitűnni. Főleg ha a már említett Abrams vagy Ridley Scott űr- és űrlényfilmjeivel vetjük össze a német rendező munkáját.

Az egyetlen truváj, hogy a kiszélesedik a frontvonal. Kiderül, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik az agresszív területfoglaló ufókkal küzdenek. Az univerzum lényei pedig hamar egymásra találnak a közös ellenség elleni harcban. Testvérként öleljük keblünkre az űrlényeket, a háttérben pedig halkan szól a galaktikus Örömóda. Igaz, erre a harmadik részig még várni kell.

Roland Emmerich Stuttgartban született, filmjeiben mégis mindig az amerikai keményfiúk mentik meg a világot a csillagos-sávos lobogó alatt. Mindezt pofonegyszerű történetekben, klisés dialógusokkal beszéli el, miközben elborít mindent a pátosz. És a butaság: Emmerich példaértékűen hány fittyet a tudományos tényekre, mert mint mondja, ő rendező, és nem tudós. A Godzilla, a Holnapután, a Hazafi és Az elnök végveszélyben című alkotásokban nagyipari mennyiségben szállítja az akciót és a hősöket, de minden mással adós marad. Nem hazudtolta meg magát most sem, A függetlenség napja – Feltámadás kellően klisés, és megint Amerika diadalát zengi. Ezúttal immár az egész világegyetemben.

Még be sem mutatták a filmet, máris jött a hír, hogy Emmerich előveszi egy másik régi filmjét, a Csillagkaput is. Erről egykori alkotótársa, Dean Devlin beszélt a Varietynek. Mint elmondta, a film eredetileg trilógiának indult, de különféle gondok miatt nem valósult meg. Ez pedig nem az a film, amelyet huszonkét év után folytatni lehetne, ezért újraindítják a trilógiát, vagyis újraforgatják az eredeti Csillagkaput – árulta el Devlin. Arról még nincs hír, hogy mikor kezdődhet a forgatás, de az biztos, hogy a film elkészül, hiszen az eredeti jogokat birtokló MGM stúdió már be is jelentette a produkciót.