Felkorbácsolta az érzelmeket az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójára Egy szabad országért címen kiadott dal. A közösségi oldalakat és magát a szám YouTube-felületét is ellepték a finoman szólva a legjobb esetben is gyalázkodónak minősíthető bejegyzések, kommentek. Pedig papíron a szerzemény sikerre kellene, hogy ítéltessen, hiszen az a nemrég magyar állampolgárságot kapott Desmond Child – félig kubai, félig magyar – dalszerző jegyzi, akinek szerzeményeit egy kisebb monográfiában is nehéz lenne feltüntetni. Írt ugyanis slágert a Kisstől kezdve az Aerosmith-en át Chernek vagy épp Robbie Williams-nek is. Ahogy az Indexnek egy korábbi interjúban kifejtette, legalább háromszor gyakorolt nagy hatást a popzenére, és tényleg. Child neve egyet jelent a világ élvonalával, nála magasabb liga nincs, amiben dalszerző játszhat.
Mégis mi lehet akkor a baj? – kérdezhetik sokan, illetve akár nyomdafestéket nem bíró stílusban hangot is adtak mindennek. Elsősorban az, hogy legyen bármennyire slágergyanús az ominózus dal, vegyenek benne részt bármennyire olyan énekesek, akik ugyan kertévés tehetségkutatóból jöttek, de borzasztóan tisztán tudnak énekelni, az egész produktum, úgy, ahogy van, nem hozható közös nevezőre egy olyan eseménnyel, amit vérrel, sárral írtak a szovjet T–54-es tankok ellenében. A kisestélyik nincsenek összhangban 1956 mondanivalójával, tanulságaival és velőt rázó sikolyaival. A máz nagyon rossz. A szovjet csapatok ellen küzdő, abban az évben a Time magazintól az „Év embere” címet kapott ’56-os forradalmár nem pop. Nagyon nem.
A közfelháborodás így érthető, főleg, ha tudjuk, egy induló, egy katartikus esemény emlékére írt dal sosem lesz mindenki kedvence, mi több, mindig megosztja a közönséget, mert a legnagyobb baj az, hogy minden valós vagy vélt jó szándék ellenére ez az egész nem ebbe a koordináta-rendszerbe való. Eurovízióra igen, a lánctalpak közé zárt zord történelem lapjai közé semmiképp. S noha – miként sok csatát megélt rockmágus kollégánk, Hegyi Zoltán megjegyezte első felindulásában írt gyors véleményében – a refrénben kellemetlenül a Magyarország, halszagú, s nem a Magyarország, halld szavunk hallatszik, itt is ezt halljuk. De biztos azért, mert nem jó a fülünk. Igaz volt olyan vérprofi zeneipari szakmunkás, aki szerint – kifejezetten maga a dal – egy tűprofin megkomponált darab, a refrén ott van a helyén, és nem halszagú.
Az egész ugyanakkor attól is keserédes, hogy Child – akit Orbán Viktor kormányfő kért fel az ’56-os dal megírására – még februári állampolgársági esküjén azt szögezte le: „Megígérem, az is az esküm része, hogy elmegyek Magyarországra, és segítek a magyar zenészeknek. Tapasztalataimat megosztva mindent elkövetek azért, hogy a magyar zene a világ élvonalába kerüljön”. Úgy tűnik, ez még várat magára, mert e produkció minden slágerszag ellenére sem az esküben fogadott hitvallást követi.
A dal kapcsán annak költségvetésére is kíváncsiak voltunk. Megkérdeztük hát erről az 1956-os emlékév hivatalos programját lebonyolító, annak pénzügyi költségeit is koordináló Terror Háza Múzeum sajtóosztályát. Főleg, mert az emlékév hivatalos internetes oldalán megjelentetett sikeres pályázatok között erre vonatkozó adat tegnap nem szerepelt. Az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz.
