Eltemették Csoóri Sándort

Sok százan kísérték utolsó útjára Csoóri Sándort szerdán Budapesten, az Óbudai temetőben.

Tornai József költő, Csoóri Sándor barátja szerint Csoóri maga volt az élet,  a gondolkodás és a modern költészet, és halála a második világháború utáni irodalmi és szellemi-politikai világ legnagyobb vesztesége. Pedig olyan pályatársai voltak, mint Illyés Gyula, Nagy László vagy Pilinszky János. – Arra is gondolt, hogy fel kellene hagynia az írással, de szerencsére nem ez történt. Végrehajtotta a maga költői forradalmát az 1962-es Menekülés a magányból és az 1967-es Második születésem című köteteivel. Konkrét, érzéki képeivel és gondolkodásával ekkor alakul ki a Csoóri-vers.

Kósa Ferenc filmrendező visszaemlékezett a  Csoóri Sándorral kötött barátságára és arra, hogy a tiltások és megalázások elviselésére több erejük ment el, mint alkotómunkára. Több film forgatókönyvét írták közösen. Első közös filmjükben, a Tízezer napban 1956-ot forradalomnak nevezték, és a cenzúra utasítására sem javították át ellenforradalomra, emiatt Kósa Ferenc „élet és halál között tengődött” évekig. Csoóri Sándorral ekkor is sokat segítettek egymásnak, de később is minden filmnél meg kellett vívniuk a harcukat a cenzúrával. – Hűségesek akartunk lenni a hazánkhoz és önmagunkhoz. De oly korban éltünk, amelyben az embertelenség erői messze felülmúlták az emberségét. Kilátástalan körülmények között próbáltunk rátalálni valamilyen emberként és magyarként is járható útra – emlékezett vissza a filmrendező.

Kósa Ferenc szerint Csoóri Sándor az igazmondást választotta. „Minél hitványabb valamely hatalom, annál nehezebben viseli az emberi szót. Függetlenül attól, miféle hatalom uralkodik felettünk, nekünk bármilyen hatalom bármilyen hazudozásával szemben igazat kell mondanunk. Ki kell csikarnunk a történelemtől az igazmondás jogát” – idézte Csoóri Sándortól Kósa Ferenc.

A nemzet lelkiismerete

A kétszeres Kossuth-díjas Csoóri Sándort, a Nemzet Művészét életének 87. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál szeptember 12-én kora hajnalban. A kormány és a főváros Csoóri Sándort saját halottjának tekinti. „Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt” – írta a költő halálakor kiadott közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Intézetében tanult. Első versei 1953-ban, első kötete, a Felröppen a madár 1954-ben jelent meg, ezt követően kapta meg először a József Attila-díjat. 1953–54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Az 1956-os forradalom után egy ideig nem talált munkát, majd tisztviselőként helyezkedett el a Lakatosipari Vállalatnál. A forradalom után évekig nem jelenhettek meg versei sem, először 1962-ben publikálhatott újra.

1958-tól szabadfoglalkozású íróként, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgjaként dolgozott.  1967-től forgatókönyvíróként közreműködött Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Hószakadás, Nincs idő) és Sára Sándor (Vízkereszt, Nyolcvan huszár, Elátkozva a hatodik napot, Tüske a köröm alatt) filmjeiben.

A népi-nemzeti ellenzék vezetője, a rendszerváltoztatás meghatározó egyénisége, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapítója, később elnökségi tagja volt. Ő alapította az első független folyóiratot, a Hitelt, 1988-tól a folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke. 1992-ben a Magyarok Világszövetségének elnökeként ő kezdeményezte a Duna Televízió létrehozását. Számos más elismerés mellett 1990-ben a Kossuth-díjat, 2012-ben a Kossuth-nagydíjat, 2014-ben a Nemzet Művésze címet vehette át.

Lapunk nekrológja itt olvasható.