Élni a mulandóságban

Kertész Imre, Esterházy Péter és most Csoóri Sándor: sorra veszítjük el legnagyobb íróinkat, költőinket.

Körmendy Zsuzsanna
2016. 09. 12. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Befolyásolni akarta a társadalom kulturális organizmusának eleven működését. Nem tudott beletörődni, hogy akkor ültük meg a lovat utoljára, amikor hátrafelé nyilaztunk. Ugyanakkor végtelenül fegyelmezett ember volt, erről tanúskodtak felszólalásai a 80-as évekbeli írószövetségi választmányi üléseken. Sosem vesztette el a fejét, noha mindig szenvedélyes volt. Bársonyos hangjában szelíd követeléssel megszólalásai csöndet és figyelmet generáltak. Tisztelték őt. Az olvasók, a pályatársak és a politikusok is.

A 80-as években nem ő egyedül küzdött a Hitelért, voltak ebben társai, és korántsem csak a népnemzeti oldalról. Illyés Gyula halála után különösképpen érezhető volt, hogy Csoóri közmegbízásra, küldetéstudattal egyre inkább be tud tölteni egy megüresedett helyet, közömbösíteni egy fájó hiányt. Rendszeresen föltette kérdéseit a Ceausescu-diktatúrában kínlódó erdélyi magyarság sorsával vagy épp a folyóirat-alapítás politikai akadályozásával, a politikai cenzúra megszüntetésével, a kritikai szabadsággal kapcsolatban. Ha volt az illyési szellemi hagyatéknak elsőrendű örököse, az ő volt: Csoóri Sándor.

Életének utolsó évtizedeiben egyre kevésbé igényelte a nyilvánosságot, visszahúzódott a magánéletbe. Öt-hat éve még lapunknak is adott esszéket, de versei egyre ritkábban jelentek meg. Sebeket szerzett, talán többet is, mint a kádárizmusban, arcán, gesztusaiban rezignáltság jelent meg, ami amúgy sem állt tőle távol, mint azt a Nomád napló bevezető mondatai tanúsítják: „Mihelyt megtanulnék élni, lemondanék az irodalomról. Meggyűlölném a fehér papírlapokat, melyek mint meszesgödör a halottat, naponta elnyelnek, testestül-lelkestül. Olvasni se olvasnék semmit, mert nem volna szükségem mások megszépített emlékezetére.”

Nem költőnek való volt az, ami egy-két ellene viselt sajtóhadjáratban érte, még ha abban az ominózus cikkében ő maga is túlzott. Mindez nem változtat azon, hogy halálával jelentős költőt, szívünkhöz és értelmünkhöz egyként szólni tudó kiváló esszéistát veszítettünk el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.