Éva néni nem a koncertezés helyett választotta ezt a hivatást, hanem azért, mert mindig is tanár akart lenni. Nem az a fontos számára, hogy milyen gyorsak vagy virtuózak a tanítványai. Fontosabb az, hogy amit eljátszunk, azzal el akarjunk valamit mondani. Az összes növendéke – nem csak azok, akik zongoristának készülnek – mondani szeretne valamit. Ez rendkívüli dolog – fogalmazott Medgyesi Zsolt a Junior Prima díj átvétele után Gergelyné Knapp Éváról arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen egy jó zongoratanár.
Amikor kifejező és magával ragadó játékstílusát hallgatjuk, valóban ez a gondolat az első, ami eszébe jut az embernek, és az, hogy az ilyen mentalitású zenetanárok micsoda lavinákat képesek elindítani. Ahogy a Junior Prima díjra őt ajánló Bogányi Gergely is az elsők között szerepel, amikor keressük azokat a motivációkat, amelyek ilyen közel képesek juttatni egy rendkívül fiatal zongoraművészt Chopin világához. Lehetetlen nem hallani a párhuzamokat, ahogy György Ádám is gyakran eszébe jut annak, aki tudja: a két nagy zongoraművésszel szakmai kapcsolatban áll Medgyesi Zsolt.
Érték és minőség
A zeneiskolában elsősorban a tanáromnak köszönhetően olyan támogató környezet vett körül, amely lehetővé tette, hogy a saját tempómnak, habitusomnak megfelelően fejlődjek – fogalmazott lapunknak adott interjújában Medgyesi Zsolt.
Annak ellenére, hogy még csak zeneakadémista, és még hosszú út vezet oda, amikor saját magát is kiforrott művésznek nevezze, a letagadhatatlan hatások épp csak érvényesülnek játékában. A saját stílusa, a saját előadói névjegye és mindaz az üzenet, amire nagyon tudatosan felépíti a darabokat, már észrevehetően ott lebeg minden egyes dallamformálásban. Ez pedig az igazi művészegyéniség záloga. Chopin nem könnyű zeneszerző, de könnyű elcsúszni vele a ritmikai egyenetlenségek ingoványos talaján, giccsbe fordulni a műveivel.
Az esemény, Chopin halálának 167. évfordulója pedig arra is kiváló alkalom volt, hogy ne csak a nagy lengyel zeneszerző művei kerüljenek a közönség elé, hanem például a Chopinhez közeli Scarlatti is megjelenjen. Scarlatti és Chopin életművét nemcsak az etűdök és nemcsak az emigráció köti össze, de az etűdök, vagy ahogy Scarlattinál hívjuk, a szonáták közös tulajdonsága: egy adott technikai problémát nem unalmas gyakorlatként, hanem gyönyörű zenébe ágyazva járnak körül. Ez a közös pont remekül megjelent Medgyesi Zsolt játékában, ahogy Debussy és Chopin között is világosan hallottuk a rokonságot, a zongora kezelésének hasonló megközelítését.
Bár a zongora, az Aranytíz „Bohemia piano” nevet viselő kopottas darabja igazi művházas középkategória, és maga a terem sem az akusztika csúcsa, Medgyesi Zsolt játéka betöltötte a teret. Fényes hangon, rendkívüli színgazdagsággal interpretálta a műveket, a keveset tudó zongorahangzásból is óriási dinamikai árnyalatokat csalt ki. A bevezető Scarlatti-szonáta után Debussy, majd Chopin közismert műve, a Polonéz-fantázia is különleges atmoszférát teremtett, az f-moll zongoraverseny alatt pedig meggyőződhetett a közönség: Medgyesi Zsolt olyasmit tud, amit kevesen. Úgy képes szólni a közönséghez, mintha maga Chopin zongorázna, ő pedig a közvetítő médium lenne.
Szakmai út
Medgyesi Zsolt 2012-ben, még az érettségi előtt kapta meg a Junior Prima díjat. Azt az elismerést, amelyet harminc év alatti művészeknek adnak, és amely a legrangosabb kitüntetés ebben a korosztályban. Így az is ritka, hogy valaki ennyire fiatalon átvehesse. Medgyesi Zsolt fejlődésének irányát jó ideig zongoratanárja, Gergelyné Knapp Éva határozta meg. Zeneművészeti szakközép helyett középiskolás korában is maradt a Járdányi Pál Zeneiskolában – így voltaképp zeneiskolásként kapta meg a Junior Prima díjat –, és innen felvételizett a bécsi zeneakadémiára is, ahonnan egy év után átjelentkezett a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Itt ma Baranyay László növendéke. Fejlődését már évek óta Eckhardt Gábor segíti. Medgyesi Zsolt sokat tanult zenei példaképétől, Bogányi Gergelytől, és egy ideje részt vesz György Ádám pomázi mesterkurzusán, a György Ádám Kastélyakadémián is.
A vonósnégyes – Detvay M. Marcella és Szilvásy Viktória hegedűművészek, Rudolf András brácsa-, valamint Lukács Tünde csellóművész – kevésbé hozta a dinamikai és hangszínbeli különbségeket, míg maga a vonósnégyes-átirat zseniális. Részben biztosan az akusztikának köszönhetően nem annyira árnyalt, inkább egységes hangzást hallhattunk tőlük. Az sem volt szerencsés, hogy mögéjük bújtatták a zongorát, így Medgyesi Zsolt kezéből nem sokat láthatott a közönség, játéka azonban az elé rakott szürkeségen is átcsillogott.
###HIRDETES2###
