Közel harminc éve nyűvik egymást a Green Day tagjai, noha sokak szerint zeneileg az 1994-es bombasiker, a Dookie címet viselő albumuk óta sok újat nem tudnak mutatni: a szobapunk- és a stadionrock-hangzások között ingáznak. Legfrissebb, tizenkét számos Revolution Radio (Forradalmi Rádió) című lemezükben sem feltétlenül a muzikalitás a figyelemre méltó, hanem az okos, nyelvi szempontból is élményszámba menő szövegek, a sorok között megbúvó szójátékok.
Aki picit közelebbről követte a Billie Joe Armstrong (ének, gitár), Mike Dirnt (basszusgitár) és Tré Cool (dobok) alkotta trió munkásságát, tisztában van vele, hogy ez a csipkelődő hangnem, az adott pillanat kínos társadalmi kontúrjait megéneklő, a figyelmet ráirányító attitűd mindig is jellemezte a Green Day szövegvilágát. Így volt ez már a Dookie idején is (Basket Case, Longview, When I Come Around), s érezhető volt a 2000-es Warning korongon, illetve az ugyancsak unásig játszott, 2004-es American Idioton is. A 2009-es 21st Century Breakdown már a címében is sokat mond, ahogy a legutóbbi, 2012-es triplában (Uno!, Dos!, Tré!) is ott bujkál mindez.
A Revolution Radio így a pályaív következő állomása. Ha nagyon szeretnénk definiálni, a szövegfejlődés és témaválasztás alapján látszik, hogy szépen lassan nőtt fel a Green Day, s utolérve önmagukat, középkorúvá váltak. Külön érdemes kiemelni a lemezcímadó dalt, amelynek szövege az egyik legokosabb globalizációkritika, amelyet valaha zenébe csomagoltak. Remekül vezeti rá az egyszerű halandót mindarra, amely a digitális korban szétszedi az embert: a közösségi portáloktól való függőség, a zombivá változtató netes bugyrok s a multimédia mint a szörnyek szörnye. Zseniális! Ha lehetne, most odaadnám érte az év angol nyelvű dalszövege címet.
A szám ráadásul amolyan forradalmi indulónak is beillene. S hogy mindez mennyire ballib cucc? Nekifeszülni a Facebooknak annyira nem az. Ahogy a globális háttérhatalom mesterkedéseit ekézni sem feltétlenül. Az persze igaz, hogy a punk vagy annak a mai, amerikai kertvárosi, művésztelepi vadhajtásai talán az Occupy (Foglald el…!) mozgalmak szellemi világához állnak a legközelebb. Elsőre is az ugorhat be az embernek, hogy az ominózus dalt öt éve kellett volna megírnia a bandának, s akkor tuti ez lesz az Occupy Wall Street hivatalos himnusza. Most is lehet persze kifejezetten jó kis globalistaellenes induló, ahogy egyébként az is.
Ami pedig a Green Day politikai hozzáállását illeti: a minap New Jersey-ben adott koncertjükön a dalszövegekkel ellentétben nyomdafestéket elég nehezen elviselő litániában küldték el melegebb éghajlatra Donald Trump republikánus elnökjelöltet, hogy utána egy klasszikus anarchista dumával Billie Joe Armstrong beleüvöltse a felhevült közönségbe: „amúgy is azért jöttünk ide ma este, hogy idiótának nevezzük az össze politikust”.
A Green Day egyébként legközelebb jövő nyáron, a miklóshalmi Nova Rock fesztiválon kerül elérhető közelségbe. Addig pedig a Youtube-on érdemes hallgatni a friss szösszeneteket.
„Kárpótlási jegyből varázsolt rózsadombi kilátás”
Sokat kell törnünk a fejünket, ha okos, ám politikailag inkorrekt szövegek után kutakodunk a saját portánkon. A kádári államszocializmus elleni rendszerkritikus szövegek kora – műélvezeti szempontból mindenképpen sajnos – véget ért az „átkos” átalakulásával. Persze nem tűntek el azóta sem a keményebb szövegek, de a kifejezetten politikai oldalak mentén haladó trágár rokonfelemlegetés nem számít brillírozó politikai inkorrektségnek. Ahogy az erőltetett, épp ezért béna, most „megmondjuk a frankót a kormánynak elvándorlás-, elnyomás-, miegymásügyben” témákat sem érdemes idevenni. Ákos 2002-es A bosszú népe című dala egyértelmű üzenet a ballib térfélnek, ergo pártpolitikai fricska, a Quimby 2013-as Kivándorló Blues című dala okos társadalomkritika, de annyira nem kemény beszólás.
Ha választani kell, az elmúlt évek talán legsziporkázóbb politikailag inkorrekt szövege a Szabadtéri 4akkordos Performansz (Sz4P) Az új elit című száma, már csak ezért a sorért is: „Nekünk nincs kárpótlási jegyből varázsolt rózsadombi kilátás.” Mondjuk a szöveget jegyző Csóré Zoltán megtanulhatna végre tisztességesen énekelni.
Amúgy, ha már Sz4P, a Csóré Zoltán, Renge Zsolt (basszusgitár), Pázmándi Soma (dob, ének) és Varga Sámuel (szólógitár) felállásban üzemelő csapat tavaly zenerovatunk, a feltörekvők ügyét zászlajára tűző Ígéretes titánok hivatalos indulóját is megírta, nem kevésbé virtuóz szöveggel.
A dalra egyébként még a szerkesztőségben forgattunk egy videoklipet is, érdemes megnézni, ha még nem volt eddig meg.
További érdekességekért érdemes követni a rovatunk Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!
