Csináljunk helyet otthon, és eresszük ki a hangunkat!

Alanyi jogunk az éneklés – Palya Bea új lemezéről, a Nappali dalokról.

Palya Bea egyébként is úgy gondolja: a gyerekeknek szóló játékokról, a gyerekkel való kapcsolatunkról nem lehet úgy beszélni, hogy csak a gyerekekről beszélünk. „Ez egy gyerekközpontú felnőttlemez. A kicsiket és a nagyokat is játékra akarom bírni. Sokszor látom, amikor gyerekeknek éneklek, hogy apuka kimegy sörözni, kávézni, végre kifújja magát – ezt isten bizony megértem, nekem is van gyerekem, és tudom, hogy néha elég belőle. Mégis jó erőt venni magunkon, maradni, és elkezdeni élvezni a játékot. Ehhez viszont nem hülyeségeket kell énekelni. Nem vagyok a legjobb véleménnyel a magyar gyerekzenéről. Nem értek egyet azzal, hogy a gyereknek lebutított, egyszerű dolgokat kell nyújtani. A gyerek azt fogja énekelni és táncolni, amit kis korától kezdve lát.”

Az énekesnő szerint először azt lenne érdemes megtanítani a gyerekeknek, hogy a zene mindenkié. „Rengeteg tanítványom van, aki nem mer bátran énekelni. Rájöttem, hogy ez azokkal a mondatokkal függ össze, amiket kis korunkban hallunk. Kisfiam, neked nem olyan jó a hallásod, állj a kórus hátsó sorába – ez klasszikus.

A másik, hogy nem illik kiabálni. Egy bizonyos erősségű hang után rászólunk a gyerekre, hogy legyen csendben. Pedig az éneklés honnan ered? Az ember elemi igényéből arra, hogy hangokat adjon ki.

A baba felsír, a szerelmes felsóhajt, az ősember is felordított, amikor a mamutot üldözőbe vette. Minden embernek alanyi jogon jár, hogy énekelhessen.”

A módszertan nemcsak játékleírásokból áll, jó néhány hasznos ötletet is megoszt a könyvben Palya Bea: például azt, hogy a játék és a felszabadultság egyik feltétele, hogy legyen hol játszani, az ide vezető út pedig a selejtezés. Nemcsak azért, hogy legyen elég helyünk otthon, hanem azért is, mert nincs szükségünk annyi tárgyra, amennyi van. Sem nekünk, sem a gyerekeknek.

„Mi kipakoltunk mindent a nappaliból, középen nagy tér van, körülötte babzsákok. A kislányom önfeledten rohangál, táncol a nappaliban, jobbnál jobb zenéket tesz be a lejátszóba. Levezeti a feszültséget, a fáradtságot. Ez megváltoztatja az otthoni mindennapokat, játékosabbá teszi az életet. Könnyebb elkezdeni ezeket a játékokat, amikről a könyvben írok, ha van egy ilyen alaphangulat.

Ehhez persze az kell, hogy kidobjuk a cuccok felét. Van egy kedves könyvem, az Egyszerűbb gyermekkor, ami arról szól, hogy a sok cucc megöli a kreativitást.

Ha egy nagy kupacot lát a gyerek, nem nyúl hozzá. Ha kidobjuk a háromnegyedét, elkezd játszani a maradékkal.”

Palya Bea azok közé az énekesek közé tartozik, akiket sosem hallunk közéleti kérdésekben megnyilvánulni. Úgy érzi: ő az egyes emberekhez tud valós kapcsolatokat találni, a közéletben nincs meg számára ez a kapcsolódási lehetőség.

„Nem mozgat meg annyira a közélet, politika, mint egy Weöres Sándor-vers vagy egy tengerparti táj.

Nem vagyok teljesen tudattalan, de azt hiszem, az én életemre nincsenek valódi hatással ezek a dolgok.

Sok mindenről nem is tudok nagy általánosságban megnyilatkozni. Nem érezném érvényesnek. Biztos nagyon érdekes, de azt hiszem, nem azzal szolgálom legjobban a világot, ha ilyenekről beszélek, mert töredéke sem jön ki az erőmnek és a bennem lévő képességeknek. Én személyes dolgokról, valós kapcsolatokról tudok igazán beszélni, énekelni.”

Számára a társadalmi felelősségvállalás útja is a zene: énekel fogyatékos gyerekeknek és börtönökben is. Legutóbb pedig részt vett a harmincnapos Hősök Tere kihíváson. A jelentkezőknek harminc napon át minden nap valami olyat kellett tenniük, ami pozitív hatással van másokra. Palya Bea úgy döntött, minden nap énekelni fog egy idegennek, azóta már teljesítette is a harmincnapos kihívást.

„Az egész életem egy szabálysértés” – villámkérdések és őszinte válaszok lélekről, életről, döntésekről.