Ha Beethoven dzsesszzongorista lenne, mit komponálna?

És mi lenne a véleménye Sárik Péter átiratairól?

2016. 11. 22. 14:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha Beethoven ma élne, és dzsesszzongorista lenne, vajon miket komponálna? Vajon így játszaná a Holdfény-szonátát, vagy az Eroica híres gyászindulóját, a VII. szimfónia Allegrettóját, amelyet maga a zeneszerző is élete egyik legjobb művének nevezett? Nem tudhatjuk. Azt sem tudhatjuk, hogy mi lenne a véleménye Sárik Péter dzsesszátiratairól, annyiban azonban biztosak lehetünk: mi, a 21. században élő Beethoven-rajongók egész biztosan nem fogunk megbotránkozni.

Sárik Péter ugyanis rendkívüli mélységben érzi a művek alapüzenetét, és nem változtat rajtuk semmit. Hihetetlen alázat és tisztelet jellemzi a hozzáállását, nem ő maga a fontos az átiratnál, hanem Beethoven. Ezen a ponton meg is állhatunk, mert egy ilyen dzsesszátiratnál ez a lényeg: igaz, hogy a mai korra színezte át a darabokat, mégsem változtatta meg őket. „Az igazán nagy művek kiállják az idő próbáját, mai környezetbe kerülve pedig újjászületnek, és olyan hatást keltenek, mintha most írták volna őket” – írta Sárik Péter a lemezborítóra, és ez az ő albumára teljes mértékben igaz is.

Persze ehhez nemcsak a vele együtt lélegző zenésztársak, Fónay Tibor nagybőgős és Gálfi Attila ütős kellett, akik hihetetlen érzékenységgel igazodnak a hol légies, hol drámai, hol éteri, hol pedig szenvedélyes zongorajátékhoz, hanem Beethoven is. Az ő művei ugyanis nem egyszerűen örökzöld slágerek, hanem a mai zenei világ alapkövei. Ebbe a zenei világba beletartozik még a kevésbé értékes popzenei vonulat is, hiszen ezek a dallamok formálták közel két évszázadon át egész Európa zenei ízlését.

Az X Beethoven egy másfél évvel ezelőtti, a Várkert Bazárban tartott, kitörő ovációval fogadott koncert felvételének lenyomata. Annak a nagy sikert arató Jazzkívánságműsor sorozatnak a folytatása, amely nem másra vállalkozik, mint hogy felidézze azt a kort, amikor az improvizáció még a klasszikus zene szerves része volt.

Épp ez az, ami igazán mélyen hat a hallgatóságra, hiszen a dzsesszből fakadó improvizatív részek valóban szervesen illeszkednek a Beethoven-melódiákhoz, és a Sárik Péter Trió még arra is kínosan ügyel, hogy az improvizatív szakaszok hangvétele is hidat alkosson Beethoven és a mai kor közé. Megjelennek a popzenei ritmusok, a modern dzsessz stílusjegyei, de nem dominálnak, nem ezek adják a körvonalakat, csak színeznek. Még egy apró megjegyzés: elismerésem a közönségnek, amely olyan pontosan és a zenészekhez igazodóan tudta elénekelni kapásból az Örömódát.

(Sárik Péter Trió: X Beethoven. Rózsavölgyi & Társa, 2016.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.