Megtörtént eseményre épül az egyetlen francia opera, amely az 1950-es években született, és nemzetközi sikert aratott, noha korunkban kevésbé népszerű témát dolgoz fel: Francis Poulenc A kármeliták című műve első alkalommal szerepel a Magyar Állami Operaház műsorán. A Poulenc-opera vallásos témára épülő, misztikus mű, amely a francia forradalom alatt a cselekményben bemutatott módon valóban kivégzett tizenhat compiegne-i apácáról szól. A történet a félelemről és az önfeláldozásról mesél a zsarnokság árnyékában, a librettó Gertrud von Le Fort Utolsó a vérpadon című elbeszélése nyomán, Georges Bernanos filmforgatókönyvéből készült, maga a zeneszerző írta hihetetlen drámai érzékkel.
Pénteken debütál a darab az operaházban Anger Ferenc rendezésében, a díszleteket Szendrényi Éva, a jelmezeket Zöldy Z. Gergely tervezte. Az estek során olyan kiváló énekesek lépnek színpadra, mint Létay Kiss Gabriella, Váradi Zita, Balga Gabriella, Szemere Zita, Fokanov Anatolij és Boncsér Gergely. Az operaház külön kiemelte az idős rendfőnök szerepében színpadukra visszatérő Budai Lívia személyét: a Kanadában élő, nemzetközi hírű mezzoszoprán ugyanis most a régen áhított szerep kedvéért érkezik újra Magyarországra. A karmester a legnagyobb operaházak rendszeres vendége, a világhírű Christian Badea lesz, aki mind az öt decemberi előadást vezényli.
A cselekmény alapja 1794. július 17-e, a jakobinus diktatúra terrorjának ideje. Mindennaposak voltak a futószalagon intézett kivégzések a párizsi Forradalom terén (Place de la Révolution), ezrek estek áldozatul az önkénynek, köztük volt a tizenhat compiegne-i karmelita nővér is. Ők a korabeli visszaemlékezések alapján méltósággal viselték sorsukat, megújították fogadalmukat, és zsoltárokat énekelve vonultak a vérpadhoz. Az opera ennek állít emléket, de nem dokumentarista módon, hanem egy fiktív hős, Blanche személyes történetén keresztül érzelmileg is megszólítja a közönséget, körbejárva a félelem és a kegyelem kérdéskörét. A karmeliták központi szereplője Blanche, a fiatal arisztokrata lány, aki félelmei elől a rendi életbe menekül, és bár elkerülhetné a kivégzést, az utolsó pillanatban önként követi nővéreit a halálba.
A mű francia címe, A kármeliták párbeszédei jobban utal a cselekmény szövetére: a gerincét ugyanis a nővérek egymással, a világiakkal és Istennel folytatott párbeszédei adják. Annyira, hogy maga Poulenc is a szövegnek rendeli alá a zenét, így a darab követése, megértése fokozott ráhangolódást és együtt gondolkodást kíván a hallgatótól.
Az 1899-ben született Poulenc a francia Hatok zeneszerzői csoport tagja volt, és Olivier Messianen mellett egyedüliként érdemelte ki korában a francia komponisták közül az egész zenei világ elismerését. Szinte minden műfajban alkotott az operától a baletten át az oratóriumig. Az ismert zenetörténész-zenekritikus, Claude Rostand egyik 1950-es írásában úgy jellemezte őt, mint aki „félig kurafi, félig szerzetes”, ez a mondás később elválaszthatatlanul a nevéhez kötődött. Nem alaptalanul. Poulenc élete második felében jobbára csak egyházi kötődésű, liturgikus műveket komponált, közben pedig nyíltan vállalta homoszexualitását, és együtt élt vokális művei előadójával, az ismert baritonénekessel, Pierre Bernackal.
