Két évszám és fő-zeneigazgatójuk képe fogadja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) honlapjának látogatóit, Kocsis Zoltán vasárnap délután bekövetkezett halálát követően. Nehezen is jönnek a szavak az ember szájára: a 20–21. század egyik legnagyobb zeneóriása távozott közülünk.
Kocsis Zoltán hatvannégy évet élt, ebből több mint négy évtizedet a magyar zenei élet felvirágoztatásra fordított. 1970-ben a Magyar Rádió Beethoven-zongoraversenyén aratott győzelmével tört be a köztudatba, és pályája ezután úgy ívelt felfelé, mint az üstökös: sorra kapta a rangos díjakat, a nagy elismeréseket, a nagy koncertmeghívásokat, lemezfelvételeket.
A zongoraművészből párhuzamosan karmester is lett. Fischer Ivánnal együtt alapította a fesztiválzenekart, 1997-től pedig most bekövetkezett haláláig a Nemzeti Filharmonikusokat vezette. Zeneszerzőként, hangszerelőként, átdolgozások készítőjeként egyaránt kivételes egyéniség volt, számos ősbemutató, hazai bemutató fűződik a nevéhez.
Élete végére gyakorlatilag minden díjat megkapott: többek között kétszeres Kossuth-, Liszt-, Prima Primissima, Bartók–Pásztory-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett művész volt.
Október közepén váratlanul jött a hír, hogy Kocsis Zoltán egészségügyi problémái miatt minden fellépését lemondja, és néhány hónapra szigorú pihenés miatt visszavonul a nyilvánosságtól. Aki tud a sorok között olvasni, az sejthette: valószínűleg komoly a baj, ha egy olyan megfeszített tempóban dolgozó, elhivatott művész, mint Kocsis Zoltán, egyik pillanatról a másikra kapitulálni kényszerül a betegségnek.
Kocsis Zoltánt biztosan nem érte váratlanul az utolsó óra: a problémákról mindig őszintén és nyíltan beszélő zongoraművész-karmester néhány hónappal ezelőtt a Heti Válasznak azt nyilatkozta, hogy már harminc-negyven éve fel van készülve a halálra. – Nem fog váratlanul érni. Sajnálom, hogy bizonyos elképzeléseimet nem tudtam korábban megvalósítani, de a jelentősebb terveimet valóra váltottam – fogalmazott akkor.
Élete utolsó szakaszának egyik legfőbb munkáját viszont, a rengeteg elismerést, pozitív kritikát és számos rangos díjat elnyert Bartók Új Sorozatot – a politika lassú, bürokratikus és nem feltétlenül értékarányos pénzosztogatási szokásai miatt – nem tudta befejezni, és nagy valószínűséggel a folytatásból hallható módon fog hiányozni az a több évtizednyi tapasztalat, amit a Bartók-életmű kapcsán pályája során ő maga összegyűjtött. Ahogy a koncerttermekből is hiányozni fog ez a tapasztalat, de még a közéletből is.
