Hosszú betegség után 2016. december 4-én hajnalban elhunyt Dévényi Ádám, az egyik legkiválóbb magyar dalszerző-előadó – írta a Recorder blog vasárnap. Dévényi Ádám 59 éves volt.
„Az egyik legfontosabb magyar dalszerző-énekes. Meghatározó egyénisége a dal műfajának, tizennégy évesen már saját szerzeményeit gitározta-énekelte. Cinikus-érzékeny tehetség, aki benne volt a folk-rock mozgalom progresszív ágában, olyan zenekarokban játszott, mint a Vízöntő, a Tabula vagy a Vasmalom. Legtöbben a furcsa hangulatú, magas költői értékű Dévényi-dalokat a Rolls és a Bikini átdolgozásai révén ismerik (Adj helyet magad mellett, Izzik a tavaszi délután, Közeli helyeken)” – írja róla a Hangvető oldala.
Saját szerzeményeit 1990-ben jelentette meg először: az Adj helyet című kazettán Soós Balázs mellett Börcsök Enikő színésznő működött közre, akit még színinövendék korában, Kaposváron ismert meg az énekes.
Az 1994-es Mindennapi éjek már CD-n is megjelent, aztán két saját kiadású kazetta készült (Szabadság miatt zárva – 1996, Abszint – 1999). 1998-ban szakmai szavazáson Az év szövegírója díjat nyerte.
Postásy Júliával két alkalommal (1986, 2003) adott ki lemezt két világháború közötti slágerekből.
Számos budapesti és vidéki színházban dolgozott zeneszerzőként, évekig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. Ő szerezte Szőke András Citromdisznó című filmjének zenéjét, és grafikusként is dolgozott.
Utolsó lemeze 2008-ban jelent meg Olyan jó címmel a Dévényi Ádám és az Átmeneti Kabát nevű formációval.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!