Európába jön a Guns N' Roses, de elkerül minket

18 állomás lesz 2017 tavaszán és nyarán. Prágában és Bécsben is lesz koncert.

MTI
2016. 12. 05. 20:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétfői bejelentés szerint az európai fellépések 2017 tavaszán és nyarán lesznek.

Az együttes akkor állhatott újra össze, amikor az 52 éves Axl Rose énekes és az ötvenéves Slash, a zenekar gitárosa véget vetettek az ellenségeskedésnek, mely miatt 1993 óta nem zenéltek együtt.

Slash, vagyis Saul Hudson 1996-ban hagyta ott a legendás csapatot, az újraegyesítést hosszú ideig a gitáros kizártnak tartotta. Idén áprilisban végül mégis sikerült kibékülniük, együtt léptek fel a kaliforniai Coachella Fesztiválon.

Az európai turnét Dublinban kezdik május 27-én, utoljára július 12-én játszanak Hollandiában, ezután még Tel-Avivban is adnak koncertet. Fellépnek többek között Portugáliában, Spanyolországban, Svájcban, Olaszországban, Németországban és Franciaországban. Prágában július 4-én, Bécsben július 10-én játszik az együttes, ennél közelebb nem jönnek Magyarországhoz.

Ezután Észak-Amerikában folytatják a koncertezést: 16 fellépést terveznek az Egyesült Államokban és Kanadában.

A legendás rockzenekar múlt héten fejezte be dél-amerikai turnéját, januárban Japánban, februárban Új-Zélandon, Ausztráliában, Szingapúrban és Bangkokban várják őket a rajongók, márciusban Dubajban koncerteznek.

A Guns N\' Roses 1985-ös alapítása óta több mint 100 millió albumot adott el, leghíresebb dalaik, a Sweet Child O’ Mine, a Welcome to the Jungle, a Paradise City vagy a November Rain rockrajongók nemzedékeire voltak óriási hatással.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.