Miközben olyan identitások is elképzelhetőek, amik képesek egységet teremteni a nemzetek között. Ilyen lehetett volna az Európai Unió, amely végül talán azért nem látszik sikerülni, mert nem érezzük a sajátunknak: „Nagyon érdekel az Osztrák–Magyar Monarchia, és egy idő után, akárhányszor berúgtunk, mindig elkezdtük a régi, császári himnuszt énekelni. És eljutottam arra a pontra, hogy már attól is libabőrös leszek. Patrióta érzelmek szállnak meg. Ezek olyan érzelmi kapcsolatok, amiket az Európai Uniónak nem sikerült kiépítenie. Kellene nekünk egy himnusz, amitől mindenkinek égnek áll a karján a szőr. Mondjuk egy Edith Piaf-dal. Vagy egy rendes punkzenekarnak kellene megírnia. A Clashnek vagy Nick Cave-nek. Az Örömóda senkit nem érdekel. És minimum egy tigris vagy oroszlán kellene a címerbe. Euró, valami épületek, csillagok...hogy legyenek ettől érzelmeim?”
Szczerek Közép-Európát érzi a tágabb hazájának. Krakkói, és onnan ugyanolyan messze van Varsó, mint Budapest. De jár Csehországba, Szlovákiába, Romániába is, tanulgatja a nyelveket, próbálja megérteni a dolgokat, és bántja, ha azt látja, hogy ezek az országok nem egy liberális közösségként beszélgetnek egymással, hanem úgy, mint egyik nacionalizmus a másikkal.
Ukrajnába néhány havonta jár vissza, és úgy látja: Kelet-Ukrajnában most az Oroszországhoz húzók is inkább hallgatnak: látják, hogy Ukrajna nem kínál nekik túl sok mindent, de azt is látják, hogy nem a legjobb a helyzet Donyeckben és Luhanszkban.
„Az emberek többsége Ukrajnában azzal van elfoglalva, hogy éljen túl hónapról hónapra. Van ugyan Ukrajnának alkotmánya, jogrendszere, de vele párhuzamosan egy másik szabályrendszer érvényesül. Van jogod egészségügyi ellátáshoz, de közben az egyik barátomnak, akinek tüdőproblémája volt, ami az életébe került volna, sokat kellett fizetnie, hogy meggyógyuljon. A többség változást akar, de reménytelennek is látja a helyzetet, mert nincs a kormányzó elitnek alternatívája” – véli.
