Beyoncét egyebek közt a három legfontosabb kategóriában – az év albuma, az év dala és az év felvétele – jelölték díjra Lemonade című albumával és Formation című dalával. Szorosan követi őt a sorban Rihanna, Drake és Kanye West, mindegyikük 8-8 jelölést kapott idén.
A 35 éves R&B énekest a Grammy történetében összesen 62-szer jelölték, két évtizedes karrierje alatt húsz díjat meg is nyert.
Kanye West rappert idén nyolc kategóriában jelölték The Life of Pablo című albumáért, karrierje során 68-szor kapott jelölést, és 21 elismerést vehetett át. Kanye West itthon a művészete mellett azért került az érdeklődés homlokterébe, mert Presser Gábor májusban 2,5 millió dollárra (700 millió forintra) perelte az előadóművészt, amiért engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lány dallamát a Yeezus című album New Slaves nevű dalában.
Adele brit énekesnőt öt kategóriában, köztük 25 című lemezéért az év albumának, a Hello című slágerért az év dalának és az év felvételének járó díjra jelölték. Az énekesnő 2012-ben mind a három fő kategóriában bezsebelte az elismeréseket 19 című lemezével.
Az év albuma kategóriában Beyoncé és Adele mellett Drake kanadai hiphopsztár Views, Justin Bieber kanadai posztár Purpose, Sturgill Simpson countryzenei énekes-dalszerző pedig A Sailor's Guide to Earth című lemezével van versenyben.
Az év felvétele díjra Lukas Graham 7 Years, Rihanna Work és a Twenty One Pilots Stressed Out című dala esélyes.
Drake és a barbadosi származású Rihanna három jelölésen osztoznak, kettőre ugyanis a Work című duettért esélyesek, a harmadikra pedig együttműködésükért Drake Views című albumán.
A januárban elhunyt David Bowie is a jelöltek között van. A halála előtt néhány héttel megjelent Blackstar című lemeze négy díjra is esélyes. Az áprilisban elhunyt Prince Hit n Run Phase Two című lemeze is jelölt a legjobban kidolgozott nem klasszikus album kategóriában.
A győztesek nevét február 12-én, Los Angelesben hirdetik ki.
###HIRDETES2###
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!