A Szugimoto Hirosinak ajánlott képek a japán mester Filmszínházak című szériáját idézik: a Czigány által bérházak gyomrából fotografált nagyvárosi egek, a tükröződő üvegfelületek fényjátéka, a kerengők csöndje és a lépcsőkorlátok ornamentikája csak keret. A transzcendens szecessziót a szabadságra ment lakóház felhők alá teregetett lármája adja valójában. Az áttetsző, végtelen ég. Kár is metaforákkal környékezni tovább, fogalmazzunk pontosan: felemelő, dallamos, súlyos és szép.
Szemben a mindezt ellenpontozó Földek darabjai. Kamerák kontrollálta, neon világította, föld alá süllyesztett szűk terek. A látóhatár falakba ütközik vagy sötétségbe vész. Kötelező a haladási irány, és jól jósolható ebből a kilátástalanság.
Az alkotó itt is – akárcsak többi képén – a jeltelenítés által ruház fel térelemeket többletjelentéssel. Így válnak a parkolóházak klausztrofób, infernális cellákká, amelyekben nincs sosem csend, hiszen zúg a légcserélő, és a régi féknyomok is csikorognak még talán. A málló falak közt visszhangzó zajtól pedig nem látszik az ég.
– A valóság valóságának felismerése maga a hazatalálás – mondta valamikor egy beszélgetésben Tóth Menyhért. Czigány Ákos szikár, pontos képnyelve nem hasonlatokból építkezik. A valóság valóságmorzsáit hívja ehelyett elő, amelyek tájékozódni, élni, hazatalálni segítenek azoknak, akik ezeket a képeket nézik.
###HIRDETES2###
