Vak térben ázó, hatalmas teafilterek

Alakok és színek sehol, csak formák és árnyalatok. Czigány Ákos Földek című kiállítása a Várfok Galériában.

Mandalákká lényegülő bérházbelsők, ég alá falazott épületegyüttesek, aszimmetrikus egyensúly, neon levegőtlenség. Alakok és színek sehol, csak a náluk sokkal többet sejtető formák és árnyalatok. Czigány Ákos Földek című kiállításán absztrakttá tett lakhelyeket és klausztrofób menedékeket látni. Nem döntő pillanatokról készült, kérdéseket a végtelenhez intéző pillanatképeket.

Czigány Ákos alkotásaival számos egyéni és csoportos kiállításon találkozhattunk az elmúlt esztendőkben. Munkáit rangos magángyűjtemények mellett a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Pannonhalmi Bencés Főapátság Kortárs Művészeti Gyűjteménye, illetve a székesfehérvári Szent István Király Múzeum őrzi.

Művészetének alappilléreit a magyar konstruktivista hagyomány, a Bauhaus térélménye és a konceptualizmus szellemi háttere adja – bocsát utunkra a Várfok Galéria bejárata mellé ragasztott kísérőszöveg. Hamar világossá válik azonban, hogy a felsoroltak futópályafények csupán, amelyek a falra tett kópiák föld(i)től való elemelkedési pontjait láttatják. Czigány ugyanis mintha dobbantóként használná a fotográfia médiumát, hogy segítségével a fényképen jócskán túlmutató témakörökről tudakolódjék.

A Földek című tárlat impozáns válogatást vonultat fel a Lucien Hervé- és Rodolf Hervé-díjas fotós közelmúltban készített sorozataiból. Emberek egyiken sincsenek. Helyettük düledező-robusztus nyomaik, az időnek kitett és a térbe különféleképpen beavatkozó építmények szervezik a kompozíciókat.

Legújabb ciklusában (Gazdaság) a látóhatárt elálló gazdasági épületekre vetül Czigány tekintete. Mintha vetésbe tévedt vadak szemével láttatná a horizontot. Burjánzó vegetáció és romló épített környezet találkozik objektíve előtt. És úgy fest, ahol a szem elfárad, ott összeér egymással fölszántott föld és fésületlen ég.

Az Otthon című sorozat légüres, éteri térre nehezedő házai elsőre maketteknek tűnhetnek. Pedig valódiak. Czigány számára viszont konkrét helyüknél sokkal izgalmasabb a mértanuk. A valóságból sebészi pontossággal kimetszett egyszerű formák különös módon sterilek és életteliek egyszerre. Jelenthetnek pusztán sziluetteket, de felsejlenek általuk a falak mögött élő emberek is. Se hely, se színek. Kopás és repedés csak, vagyis az időjárás által megpróbált felületek – vak térben ázó, hatalmas teafilterek.

A Szugimoto Hirosinak ajánlott képek a japán mester Filmszínházak című szériáját idézik: a Czigány által bérházak gyomrából fotografált nagyvárosi egek, a tükröződő üvegfelületek fényjátéka, a kerengők csöndje és a lépcsőkorlátok ornamentikája csak keret. A transzcendens szecessziót a szabadságra ment lakóház felhők alá teregetett lármája adja valójában. Az áttetsző, végtelen ég. Kár is metaforákkal környékezni tovább, fogalmazzunk pontosan: felemelő, dallamos, súlyos és szép.

Szemben a mindezt ellenpontozó Földek darabjai. Kamerák kontrollálta, neon világította, föld alá süllyesztett szűk terek. A látóhatár falakba ütközik vagy sötétségbe vész. Kötelező a haladási irány, és jól jósolható ebből a kilátástalanság.

Az alkotó itt is – akárcsak többi képén – a jeltelenítés által ruház fel térelemeket többletjelentéssel. Így válnak a parkolóházak klausztrofób, infernális cellákká, amelyekben nincs sosem csend, hiszen zúg a légcserélő, és a régi féknyomok is csikorognak még talán. A málló falak közt visszhangzó zajtól pedig nem látszik az ég.

– A valóság valóságának felismerése maga a hazatalálás – mondta valamikor egy beszélgetésben Tóth Menyhért. Czigány Ákos szikár, pontos képnyelve nem hasonlatokból építkezik. A valóság valóságmorzsáit hívja ehelyett elő, amelyek tájékozódni, élni, hazatalálni segítenek azoknak, akik ezeket a képeket nézik.

###HIRDETES2###