Bejelentette visszavonulását a Facebookon Dopeman, vagyis Pityinger László: állítása szerint még egy évet (és egy lemezt) ad magának rapperként, aztán vége – szúrta ki a 24.hu.
Az utóbbi időben egyébként sem Dopeman előadói tevékenysége foglalkoztatta legjobban a közvéleményt, hanem az, hogy 2013 szeptemberében egy kormányellenes tüntetésen Orbán Viktor hungarocell „szobrának” ledöntése után a figura fejét elrúgta.
Az ügyészség garázdasággal vádolta a józsefvárosi előadót, a vádhatóság megítélése szerint a fenti tett kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekmény volt, ami alkalmas volt a közösség megbotránkoztatására. Büntetés gyanánt az ügyész közérdekű munka kiszabását indítványozta.
Végül azonban felmentették a rappert. A bíró a szóbeli indoklásban úgy fogalmazott, Pityinger magatartásának ízlésessége megkérdőjelezhető, ugyanakkor a nonverbális véleménykifejezésnek e formája nem üldözendő büntetőjogi eszközökkel.
Bármilyen furcsa lehet is ezek után, Dopeman a hírek szerint szeptemberben beiratkozott a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára.