Megtrollkodták a kormány kedvenc írószervezetét

A JAK szerint szomorú, hogy csak 400 milliót kap a Kárpát-medencei Tehetséggondozó. Ezért kipótolták.

fib
2017. 01. 04. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négyszáz forintot adományoz a Kárpát-medencei Tehetséggondozónak (KMTG) a József Attila Kör (JAK). A megszűnés szélén táncoló irodalmi szervezet elnöksége „mély megdöbbenéssel olvasta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. anyagi helyzetéről szóló hírt a Magyar Közlöny 2016. december 20-ai számában”. Mint szerdai közleményükben írják, a kormány rendelete nyomán a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma „mindössze 400 millió forinttal támogatja a KMTG Előretolt Helyőrség Íróakadémia elnevezésű programját”.

Mint ismeretes, a 2016-ban gründolt KMTG-t a kormányközeli Magyar Idők kulturális rovatvezetője, Orbán János Dénes irányítja. A tehetséggondozó létrehozása komoly felháborodást váltott ki az irodalmi életben, hiszen miközben a nagy múltú, jelentős írószervezetek a folyamatosan csökkenő támogatások miatt ellehetetlenültek az utóbbi években, a KMTG 150 milliós költségvetéssel indult el. Erről Orbán János Dénes azt nyilatkozta: tudni kell a jó ajtón kopogtatni. A múlt év végén derült ki, a kormány a korábbi jelentős támogatáson túl további 400 millió forintot áldoz a tehetséggondozóra.

A JAK elnöksége hangsúlyozza, ez az összeg „alig a két és félszerese a korábbi támogatásnak, ötszöröse a JAK, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága évenként együttesen felhasználható forrásainak, valamint csak tízszerese a JAK éves támogatásának”. Az újabb állami támogatás összege ugyanakkor meghaladhatja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szépirodalmi kollégiumának hasonló kezdeményezésekre szánt, az irodalmi szféra egészére az előző években kiírt pályázatainak átlagos összegét is.

A nehéz anyagi helyzet a JAK által is jól ismert, hiszen hosszú távú fennmaradása vált kétségessé a folyamatosan apadó pályázati források, valamint a 2016-ban kevesebb mint felére, 760 ezer forintra csökkentett működési támogatás miatt, amely már a 10 százalékát sem fedezi a valódi működési kiadásoknak – olvashatjuk a közleményben. 

Hozzáteszik, erős kételyeik vannak azzal kapcsolatban, hogy egy ekkora összeget megfelelő módon tud-e majd hasznosítani „a szakmai hitelességgel, a közpénzek átláthatóságával, valamint a nyilvánossággal erősen hadilábon álló szervezet”, a kortárs magyar irodalom támogatása és a tehetséggondozás ugyanakkor a szívügyük. Ezért döntöttek úgy, hogy a maguk szerény módján négyszáz forintos adománnyal szeretnének hozzájárulni a KMTG íróakadémiájának működéséhez, „remélve, hogy ez a támogatás is cél szerint fog hasznosulni, vagy valamely módon hozzájárul a KMTG vezetősége és mentorainak fáradságos munkájához. Az adományt a JAK a mai napon átutalta a KMTG bankszámlájára”.

Bíznak benne – folytatják –, hogy a kormány és a felelős minisztériumok „tartják annyira fontosnak a magyar irodalom ügyét, hogy a korábbiakkal ellentétben a kortárs alkotókat, az ösztöndíjakat és az irodalmi élet több évtizedes hagyománnyal rendelkező fontos intézményeit, írószervezeteit is a KMTG-hez hasonló méltányossággal fogják majd támogatni”.

Karácsony előtt lapunk munkatársa, Pion István indított petíciót, amelyben azt kéri, a kormány vonja vissza az Orbán János Dénes íróakadémiája mögött álló Kárpát-medencei Tehetséggondozó 2017-es működésére szánt, 400 millió forintos támogatást. A civil kezdeményezés létrehozói azt szeretnék elérni, hogy a „szakmai szervezetek bevonásával osszák újra ezt az 1,4 milliárd forintot azon irodalmi szervezetek, folyóiratok és műhelyek között, amelyek forráshiányban szenvednek, és amelyek azt valóban megérdemlik”. (A további egymilliárdot a Schmidt Mária-féle Kertész Imre Központ támogatásából vennék el –a szerk.) A petíciót itt lehet aláírni.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.