Kilenc év alatt Közép-Európa egyik legnagyobb zeneipari rendezvényévé nőtte ki magát a Tallinn Music Week (TWM), amely immár több, mint egy egyszerű fesztivál vagy pár száz, a könnyűzene világában dolgozó szakmunkás jópofa találkája. A fókusz persze továbbra is a zenén van, ám a rendezvény az elmúlt években számos egyéb kulturális tartalommal – alkalmazott utcai képzőművészettől kezdve a gasztronómián és divaton át egészen az olyan társadalmi kérdések tárgyalásáig, mint a mesterség intelligencia vagy épp a kiberbűnözés – egészült ki. Mondjuk ez utóbbi témák nem állnak messze Észtországtól, amely – többek között az orosz hekkerektől való félelmei miatt – az európai internetes világ egyik központja, és Tallinnban működik többek között a NATO kibervédelmi parancsnoksága is.
A fesztivál zeneipari szegmense – amelyen a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának jóvoltából, a Hots (Hungarian Oncoming Tunes) égisze alatt népes magyar delegáció, két zenekar, a Blahalouisiana és a Kéknyúl, illetve lapunk is részt vesz majd – szerdán indul el. Előtte a rendezvény főszervezőjét, Helen Sildnát arról kérdeztük, egy szűk évtized alatt hogyan nőtte ki magát a TMW, s lett egy underground zenei kezdeményezésből egy egész várost megmozgató őrület. Beszélgetésünkből pedig az is kiderült, mit jelent számukra a liberális demokrácia, miként lehetséges az, hogy miközben a zeneipar még ma is elsősorban a férfiak terepe, addig az ő fesztiváljuk fő szervezői csapata szinte kizárólag nőkből áll.
– Mi motivált benneteket abban, hogy megszervezzetek egy olyan fesztivált, mint amilyen a Tallinn Music Week? Nem egy szimpla zenei mustráról van ugyanis esetetekben szó, hiszen a fesztivál inkább a szakmáról, a menedzsmentről vagy épp a zenekari promócióról szól.
– A TMW-t épp azért indítottuk útjára kilenc éve, mert akkor még egyáltalán nem voltak ilyen zeneipari (úgynevezett showcase) fesztiválok a Baltikumban. Elsősorban az észt előadóknak szerettünk volna megteremteni a lehetőséget arra, hogy nemzetközi szinten is megismerjék őket és külföldi karrierépítésbe kezdjenek. A tények pedig azt mutatják, hogy ez igen sikeres volt. Számos, a fesztivál közösségéhez tartozó, nálunk bemutatkozó előadó tudott nemzetközi karrierbe fogni, és szerződött le nagy nemzetközi kiadóval vagy ügynökséggel – így például az Ewert and The Two Dragons, a Metsatöll, a NOEP, a Trad.Attack!, a Maarja Nuut, az I Wear Experiment vagy épp a Kerli. Ezen célok elérésében pedig fontos szerepet játszanak a fesztiválhoz kapcsolódó konferenciák, panelbeszélgetések.
– Látjuk, hogy a zeneiparban komolyak a különbségek Nyugat- és Kelet-Közép-Európa között. Mit gondoltok, a mi régiónk miként tudja áthidalni ezeket a szakadékokat?
– A kezdetekkor tapasztaltunk egyfajta bizalmatlanságot, ahogy azt is, az emberek nagyon meglepődnek, mikor azt látják, itt is találnak profi partnereket. Úgy vélem, mára ez a meglepetésfaktor csak az előnyünkre válik. A zeneipar új és szokatlan tehetségekre éhezik, és úgy vélem, aki ide jön, egy olyan világba ugorhat fejest, amely túlmutat a földrajzi komfortzónáján. Bárki, aki eljön Tallinnba, és itt elmegy egy étterembe, benéz egy egyedi formatervező, divattervező boltjába, vagy épp ellátogat egy fesztiválra, pozitív meglepetésben lesz része. Ez a hangulat érthető egy frissen a kommunizmusból felszabadult ország esetében. Ám azt látjuk, ez a rácsodálkozás még ma is megvan esetünkben is, pedig immár több mint 25 éve magunk mögött hagytuk a szovjet időszakot. A fejlődés ezzel párhuzamban pedig óriási, és Tallinn egy igazi vibráló hellyé vált. Aki idejön egy kreatív, hozzáadott munkájára büszke nemzetet talál, amely nagyon ad a csúcstechnológiára, vagy épp a saját kézműves söreire. S épp ezért örömmel halljuk manapság mind több embertől azt, hogy Tallinn lett az új Berlin, az új Reykjavík.
– Az utóbbi időben szerencsére egyre több új térségi kezdeményezés indult, kilenc éve a TMW, aztán három éve a MENT, majd tavaly novemberben a kifejezetten Közép-Európára fókuszáló magyar BUSH (Budapest Showcase Hub). Az ilyen szakipari rendezvények hogyan tudják megváltoztatni a hozzáállást az alternatív, underground zenéhez, mennyire dobnak a kezdő és feltörekvő előadók helyzetén?
– Egy showcase fesztivál nagy lehetőség az új együtteseknek, és látjuk azt, ahogy az észt előadók is egyre szakképzettebbé és magabiztosabbá válnak, hogy így a legjobbat hozzák ki a fesztiválból – tanulnak, kapcsolatokat építenek, bemutatják magukat. Ami a közönséget illeti, az emberek élvezik a kihívást, hogy a megszokott komfortzónájukból kilépjenek, és kíváncsiak annyira, hogy belekóstoljanak új műfajokba, és felfedezzenek új művészeket. Azt gondolom, a TMW egyedülálló abból a szempontból, hogy a program lefed szinte minden zenei műfajt – a technotól, a hip-hopon, a metálon és a punkon át a jazz, a folk és a klasszikus zeneművekig. Így ráadásul az előadók teljesen új rajongókat találnak, folkművészek kapnak meghívást rockfesztiválokra, jazz előadók klasszikus zenei mustákra, vagy épp zeneszerzők üzletelnek indie kiadókkal.
– Mit gondoltok az államilag támogatott zenei ösztöndíjakról, programokról? Magyarországon például ilyen a Cseh Tamás Program. Segíthet-e, egyáltalán szükséges-e bármiféle állami beavatkozás a zeneiparba? Mik az ezzel kapcsolatos tapasztalatok Észtországban?
– Amikor kezdtünk, nem sokan támogattak, csak a tallinni európai kulturális főváros, illetve a tallinni Skype-iroda, a Nordic Hotel Forum, és még egy ember, a kulturális minisztériumban akkor az új irányvonalakért felelős Ragnar Siil volt egyike ezen keveseknek. Ők mindig nagyon fontosak lesznek nekünk. Főleg, mert a hitük segített nekünk, hogy talpon maradjunk, amikor még mindig nem volt eredménye a műsornak. 2011-re már szélesebb nemzetközi elismertségben részesültünk, így már lehetetlen volt minket figyelmen kívül hagyni. Valamint sikerült támogatást szerezni a kulturális és a gazdasági minisztériumoktól, vagy épp az Enterprise Estonia (EAS) intézet turisztikai részlegétől. Ezért cserébe többek között bemutatjuk, népszerűsítjük Észtországot és magát a fővárost turisztikai szempontból. Összességében a fesztiválunkat a változás eszközének tekintjük, egy eszköznek, mely fokozza az együttműködést és a kreatív gondolkodást.
– Miként állítjátok össze a fellépők listáját? Hogyan döntitek el, hogy mely zenekarokat érdemes elhívni, bemutatni? Hogyan néz ez ki pontosan a gyakorlatban?
– A zenei programért felelős csapatunkban van nagyjából negyven promóter, fesztiválszervező és egyéb szakember. Belevettük lényegében az összes fontos zenei szervezetet a fellépők kiválasztásának folyamatába. Az tökéletesen igaz, nincs olyan ember, aki ismerné az összes területet annyira behatóan, hogy össze is tudna állítani egy sokszínű programot. Szóval felhasználjuk az összes tudást és szakértelmet, ami Észtországban van, sőt, összeállunk külföldi partnerekkel is, – mint például a lett Positivus Festival, a finn metálfesztivál, a Tuska, vagy épp a brit Nonclassical Record Label, de a csapatunkban vannak még „tagok” az elektronikus tánczenében utazó Weekend Festivaltól vagy a Baltikum legrégebbi és legtekintélyesebb jazz mustrájától, a Jazzkaartól. A program így megpróbálja lefedni az összes zenei műfajt, s idén például egy 24 órás rave partival újítunk be, melyet a Balti Jaam nevű, 1965-ben épült volt szovjet vasútállomáson rendezünk meg.
– Mit tartotok a TMW legnagyobb sikerének, eredményének? Ez azért is érdekel, mert az ember akárhányszor egy észttel találkozik, mindig hangsúlyozzák, hogy kis ország vagytok. S értem én, mire gondoltok, de az 1,3 milliós lakossághoz képest mégis elég jó eredményeket értetek el többek között a zenei export terén. Hogy is van akkor mindez?
– Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy megmutatjuk a zenészeknek, az embereknek: higgyenek abban, hogy képesek változást hozni a karrierjükben és a jövőjükben. Ez egy nagy mentális váltás: onnan, hogy azt várod, valaki ajánljon fel neked valamit, egészen odáig, hogy magad állj fel és dolgozz azért a jövőért, életért és karrierért, amire vágysz. Számomra ezt jelenti a liberális demokrácia: mindenkinek a saját joga, hogy alakítsa a jövőjét. Hiszem, hogy sikerült elhoznunk és meghonosítanunk ezt a „légy bátor a nagy álmokhoz és cselekedj” mottójú gondolkozást az észt kreatív szektorban.
– Mit vártok az idei fesztiváltól?
– Tudatosan fókuszálunk idén arra, hogy beszéljünk és tegyünk a fenntarthatóságért és a környezettudatosságért. A zenén kívül pedig lesz egy kétnapos konferencia, a Creative Impact (Kreatív hatás), ahol meg lehet vitatni mindent a mesterséges intelligenciától kezdve a jövő különféle iparágaiig. Ugyancsak szervezünk egy széleskörű étel- és étteremprogramot, mely bemutatja Tallinn legtehetségesebb szakácsait, és például otthoni vacsorákra is fel lehet iratkozni. Emellett a dizájnra is nagy hangsúlyt fektetünk, csakúgy, mint városi teret, parkokat és udvarokat, hátsókerteket használó művészeti performanszokra. A fesztivált több mint 100 helyszínen rendezzük és minden évben egyre nemzetközibb, tavaly már 35 ezer látogatóval.
– Izgalmas és egyúttal jó látni, mennyi nő van vezető pozícióban a fesztivál szervezői csapatában. Mivel manapság a világon mindenhol egyre több és komoly diskurzus, társadalmi vita van a „női kvótákról”, és az ehhez kapcsolódó témákról, érdekelne, Észtországban mennyire nehéz nőként érvényesülni a zeneiparban? Hogyan látjátok a nők és a férfiak munkahelyi egyenjogúságának kérdését?
– Örülök, hogy ezt észrevetted! Észtországban az egyik legnagyobb, mintegy 26,9 százalékos a nemek közti (többek között fizetésbéli) különbség Európában. Ezért elindítottunk egy kampányt, melyben felajánlottuk azt, hogy a nők 26,9 százalékos kedvezményt kapnak a szakmai belépőkből. Nagyon tudatosan kezeljük egyébként ezt a problémát már az elejétől, és célunk, hogy minden szempontból (résztvevők, témák) a lehető legkiegyensúlyozottabb konferenciapaneleket állítsunk össze ez ügyben. Amúgy abban teljesen igazad van, hogy a zeneipar nagymértékben a pasik világa. Ami pedig konkrétan a fesztivált illeti, egy ilyen évente egyszeri esemény szervezése azt jelenti, hogy alkalomszerűen kell az embereknek dolgozniuk, és épp ezért például kevés férfi engedheti meg, hogy a fizetését tekintve ilyen ingadozásai (azaz ne állandó bevételei) legyenek. Szóval kétségtelen, inkább a nők azok, akik sok ilyen programot tudnak „futtatni” egyszerre az év során, ráadásul alkalmazkodóak, rugalmasak is.
