Engedjétek haza az apákat!

Turi Tímea költővel az Alexandra összeomlásáról, a könyvkiadás helyzetéről és a társadalmi nemekről beszélgettünk.

– A Magvető Időmérték sorozatában megjelent Szálinger Balázs-kötetet még egy Alexandra-áruházban vettem meg. Az Anna visszafordul esetében lesz erre lehetőségem?
– Valószínűleg nem. Mi is annyit tudunk, amit a hírekből lehet: az Alexandra-hálózatnak nincs nagy jövője. De a maradó könyvesboltokban nem fog szűkülni a kínálat.

– Kódolva volt az Alexandra bukása?
– A késedelmes fizetésekről jó ideje lehetett tudni. Nem működött zökkenőmentesen a rendszer. A magyar könyvkiadásban pedig minden szereplő össze van kötve, így egyikük kiesése a többieket is fájóan érinti.

– L. Simon László volt államtitkár nagyobb állami szerepvállalásról beszélt. Segítené ez a könyvszakmát?
– Pozitív és üdítő, hogy mi, akik a könyvkiadásban dolgozunk, alapvetően a piacról élünk. Vannak könyvek, amelyek magas irodalmi minőséget képviselnek, de nem lehetnek nyereségesek. Ilyenkor mi is pályázunk a Nemzeti Kulturális Alapnál. Egy ekkora kultúrában üdvös, ha az állam támogat kulturális szereplőket. De a könyvpiacnak meg kell őriznie az autonómiáját.

– A Magvető biztonságban van? 
– Viszonylag szélvédett helyzetben vagyunk. A Líra kiadói csoport tagjaként nem fenyeget bennünket bedőlésveszély.

– Morcsányi Géza, a kiadó korábbi vezetője nemrég arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a Magvető sikerei olyan véletleneken is múltak, mint például Kertész Imre Nobel-díja. Azóta nagyobb tudatossággal viszik a kiadót? 
– Morcsányi véletlenjeihez is kellett tudatosság. Valamilyen ízlésre mindig kell figyelni a szerkesztés során. Nem lehet matematikai képletekkel leírni, miből lehet és miből nem lehet siker.

– Milyen a Magvető ízlése? 
– Ami most a Magvető, az nagyrészt Morcsányi Géza munkájának köszönhető. Elég jó ízléssel állította össze portfóliónkat. Én szerkesztőként és olvasóként is azokat a műveket részesítem előnyben, amelyeknek van közük az életemhez, segítenek eligazodnom.

– Nem túl sok így a személyesség a szerkesztésben?
– Az ízlés nem feltétlenül magántermészetű dolog. Dávid Anna igazgató is szerkesztő, rajta kívül vagyunk hárman, elég sokféle az ízlésünk. Amelyet inkább használunk, és nem kiszolgáltatva vagyunk neki.

– Az Időmérték sorozatnak, amely nemrég indult, mi a koncepciója? Mi köti össze Röhrig Géza, Halasi Zoltán és Turi Tímea kötetét?
– A beérkező kéziratok válogatásánál azzal szembesültünk, hogy ma is sok jó vers születik, mégsem akkora irántuk a kereslet, mint a prózai munkákra. Volt egy olyan reményünk, hogy a sorozattal ismét hangsúlyosabbá tehetjük a lírát. Az elmúlt években kevés kivételtől eltekintve szinte megszűnt a világirodalom fordítása. Erre is tudatosan figyelünk. Megjelent így az Időmértékben W. G. Sebald és Ilma Rakusa egy-egy kötete is. Könnyebb így együtt a versekről beszélni, mint egy-egy könyvről külön. Persze nincsenek illúzióink. A versekkel való találkozás elsődleges terepe nem a könyv. Osztják Facebookon, olvassák blogokon. De a könyv hozzáadott érték, amiről a YouTube-on hallgatott versek korában sem mondhatunk le.

– Szerkesztette Kun Árpádot, Szilasi Lászlót, Bencsik Orsolyát. Mennyire különböznek ezek a munkák? Könnyebb például egy befutott szerző kötetét szerkeszteni, mint egy fiatalét?
– Hogy ki milyen alkat, nem a kortól függ. Szöszmötölős szerkesztő vagyok, és minden, amit mi mondunk egy szerzőnek, csak javaslat. Hiába dolgozunk sokat egy könyvön, úgyis a szerző neve kerül a borítóra. A szerkesztés alázatos munka.

– Bencsik Orsolya kötetét erőteljesen kritizálták az ÉS-kvartetten. Elhangzott, hogy mintha a Magvető és a Forum is elfelejtette volna szerkeszteni a közösen kiadott regényt. Valóban elfelejtette? Hogyan áll az ilyen kritikákhoz?
– Dolgozik az emberben a kritika. Reagálni viszont nem szerencsés. A szerkesztő munkájára a nyilvánosságban ritkán vetül fény, a kritika akkor veszi elő, ha valami nincs megoldva. Ha jól meg van szerkesztve a könyv, a legjobb, amit elérhetünk, hogy nem említik a szerkesztőt. De Bencsik Orsi könyve jó kritikákat is kapott, és a könyvének van egy tipikus vajdasági íze, amire nem mindig alkalmasak a mi receptoraink. Annyira más hagyományból táplálkozik, hogy nem biztos, hogy az elvárásaink igazodnak az ottani színekhez.

– Anna visszafordul – új kötetének ez a címe. Milyen Anna fordul vissza, és honnan?
– Van benne egy vers, az Anna visszafordul a peronról, abból kiderül. Az Anna Karenina kezdetét fordítja ki. Sok szerepvers van ebben a könyvben, különböző irodalmi figurák történeteit próbálom kifordítani. Megjelenik Bovaryné, Sámson és Delila, az Ezeregyéjszaka.

– Nem sokkal a nemzetközi nőnap után beszélgetünk. Verseinek központi témája a nemek viszonya. Nőirodalomról beszélhetünk? Emlegethetjük együtt Kosáryné Réz Lola, Melinda Nadj Abonji, Péntek Orsolya és az ön köteteit?
– Olyan kérdés ez, amiről sok mindent gondolok – és annak az ellenkezőjét is. Sok szerzőt ismerek, akik szerint csak egy univerzális irodalom van, ami vagy jó, vagy nem. De valami hasonlóság mégiscsak tetten érhető. Férfiirodalom is van szerintem, pedig kevesebbet beszélünk róla. Kicsit provokatív szándékkal is születnek a szövegeim. De a verseimben pontosabban tudok beszélni ezekről.

– Az egyik ciklus címe: Az összes nő. Gyakran előkerül, hogy a nő ilyen, a férfi olyan, ki mit csinál általánosságban. Viszont rendre felmerül a nyilvánosságban az is, hogy ilyet nem lehet mondani, nem általánosíthatunk nemekre.
– Versben az ember bátrabban beszél. Olyan, mint egy laboratórium. Ki lehet próbálni bizonyos mondatokat, gondolatokat, amiket a versen kívül talán nem lehetne. Hogy milyenek a nők vagy a férfiak, publicisztikában én sem merném elmondani. Borzalmasan sokfélék. De a vers nem az óvatoskodásról szól.

– Tehát butaság például azzal támadni egy írót, hogy szexista a regénye?
– Egy vers vagy egy regény másfajta szempontok alapján működik. Persze van egy minőségi küszöb. Ha egy szöveg macsó, attól még nem lesz irodalom. De attól, hogy macsó, lehet az. Van férfias és nőies irodalom is – de ezt nem feltétlenül a szerző neme determinálja. Nem szabad általánosítani a nőket és a férfiakat. A világ legtermészetesebb dolga, hogy ha a játszótéren beszélek a többi anyukával, kifejtjük, milyenek a nők és a férfiak. Ezek a mondatok léteznek a valóságban. Engem az érdekelt, hogy amikor ezeket a mondatokat mondjuk, mi beszél belőlünk. Az ilyen kijelentéseket – hozzáállásokat – nem eltüntetni akarom, hanem megvizsgálni, karikírozni, használni.

– Nem álszentség, ha a játszótéren elmondjuk, milyen a tipikus férfi és nő, publicisztikában viszont kárhoztatjuk ezt?
– A magánbeszédnek másmilyenek a szabályai. A politikailag inkorrekt beszéd lehet irodalmilag izgalmas anyag, de nem hiszem, hogy a publicisztikában megengedhető. Más törvények jelölik ki a művészi és nem művészi beszédmód hatóköreit.

– Engem tönkretettek a feministák – szól az egyik vers címe. „Ti azt hiszitek, mindent meg lehet beszélni / Épp olyanok vagytok, mint a férfiak”, olvassuk benne. A téma ma is viták kereszttüzében van. Hogy értsük a címet és a verset? A férfiak is azt hinnék: mindent meg lehet beszélni?
– Azért is fontos ez a vers, mert párban olvasható a cikluson belül egy másikkal, a Vendégek vagytokkal. Az női szempontból beszél dühvel a férfiakról. Annyiban feminista vagyok, hogy hiszek a női-férfi egyenjogúságban, az érte való küzdelemben. De nem ismerem annyira jól feminizmust, hogy tudjam: amit gondolok, melyik ágához állhat közel. Lehet, hogy nagyon individualista vagyok, de az esetleges érdekel. Az egyedi emberi élet. Amikor mozgalmi szinten beszélünk fontos kérdésekről, ezeknek az egyedi történeteknek az esetlegességét féltem. Ezért is írok verseket, nem kiáltványokat.

– Az ELTE új szaka kapcsán fellángolnak a viták a genderről. Arról, hogy vannak-e például társadalmi nemek. Vannak?
– Csak társadalmi nemek vannak.

– Ha egy lakatlan szigetre kivetnek egy embert, másként fogja megélni a nemiségét? Felnőhet egy ember a társadalomtól elzárva, és mégis érezni fogja, hogy férfi vagy nő.
– Van biológiai különbség férfi és nő között, ez nyilvánvaló. De a feminizmus célkitűzései egy idő után eljutnak oda, hogy a nők jogai a férfiak társadalmát sem hagyják érintetlenül. Ha többet dolgozik a nő, többet lesz otthon férfi. Olvastam egy norvég társadalomtudományi munkát, amelynek bevezetőjében a szerző, egy apa, azt írta: az ő élete harc volt, hogy minél többet lehessen otthon. Úgy érezte, ki van zárva onnan. Talán nem is azt kellene a szalagcímekre írni, hogy engedjétek a nőket a munkába. Hanem azt, hogy engedjétek haza az apákat.