Nem tudja, hogyan parancsoljon a kutyájának? Képtelen leszoktatni róla, hogy szétrágja a papucsokat? Agresszív, kezelhetetlen, önfejű az eb? Ne aggódjon, már nem kell sokat várnia, a hétvégén egy csapásra megoldódnak a gondjai. Európai turnéja keretében ugyanis ismét hazánkba látogat Cesar Millan, a világhírű kutyaviselkedési szakember, aki láttán a négylábúak menten megjuhászodnak. A gyakran „csodálatos kutyadokinak” vagy kutyasuttogónak nevezett showman március 18-án, a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadra.
– Igyekszem majd ismét boldoggá tenni a rajongóimat és persze a kutyájukat is – hangsúlyozta Millan. – Hiszen az előadásaim célja éppen ez: egy boldogabb, harmonikusabb és modernebb kutya-gazdi kapcsolat kialakítása.
Cesar Millan nagypapája mexikói farmján nőtt fel, és saját bevallása szerint, már gyermekkorában is nagyszerűen szót értett a kutyákkal. Az állatokkal való szoros kapcsolata azonban elijesztette társait, így bár a kis Cesar mindig arról álmodott, hogy egyszer focista lesz, csapattársak hiányában csak az őt körülvevő négylábúakra számíthatott.
A szegénység és a kilátástalanság elől 1990-ben, huszonegy éves korában illegálisan átszökött az Egyesült Államokba. Angolul nem tudott, első munkahelyén azonban erre nem is volt szüksége: egy kutyakozmetikához vették fel, ahol hamar kiderült, remekül ért az állatok nyelvén. Különleges képességére sokan felfigyeltek, többek között Will Smith amerikai színész is, akit annyira megragadott Cesar Millan tehetsége, hogy egy évig fizette az angol nyelvtanfolyamát, majd beajánlotta az ismerőseinek is, innen pedig már egyenes út vezetett a világhírhez.
A kutyadoki 2000-ben a National Geographic csatornán debütált a Dog Whisperer (A csodálatos kutyadoki) című sorozatával, de több könyvet is írt, amelyekben kétségbeesett gazdiknak adott tanácsot, az egyik műve iskolai tananyaggá vált Kaliforniában. Cesar Millan 2002-ben hozta létre az Egyesült Államok első kutyapszichológiai központját, ahol sérült és nehezen kezelhető ebek kaptak szakértő segítséget. Munkáját számos díjjal ismerték el, 2005-ben a Nemzeti Állatvédő Liga részesítette különleges dicséretben.