Egyik tojás (sem) olyan, mint a másik

Egyszerre két húsvéti kiállításon mutatja be Fekete Ildikó a magyar tojásírás hagyományait.

– Ez a meander vonalra emlékeztető minta a „veszett utas” vagy „vétett utas” motívum, amelyhez két jelentést is tudunk kapcsolni. Egyfelől segít abban, hogy ne tévedjünk el útközben, és minél előbb hazataláljunk. Ezért főleg kereskedőknek ajándékozták. A másik hiedelem szerint ez az út az emberek és a szellemek világát köti össze. Könnyen átjönnek rajta a szellemek, akik rémisztgetik az embereket. Régen úgy vélték, a tavasz is csak úgy tud beköszönteni, ha az emberek megírják neki az utat: a „veszett utat”. Volt tehát ebben valami veszélyes kettősség. Meg kellett írni, mert a Gyimesben, ahol nagyon hosszú ideig tart a tél, igen várták már a tavaszt húsvét táján. Mégsem készítettek belőle túl sokat, nehogy túl sok út nyíljon a szellemek számára – magyarázza Fekete Ildikó, aki sok érdekes jelentéssel bíró motívumot mutat még a piros-fehér tojások között. Ilyenek a rontást távol tartó sámánkézzel, de a baltákra emlékeztető geometrikus formákkal díszített példányok is. – Zala megyében, ha jön a jégeső, élével fölfelé kiteszik a baltát az udvarra. Úgy tartják, a jégesővel boszorkányok érkeznek, és ha a baltában elvágják a lábukat, hamar abbamarad a jégeső – magyarázza a tojásfestő.

Ildikó arról is mesél, hogy a kezdeti, főleg állatokat ábrázoló motívumok mellett a kereszténység előretörésével elszaporodtak az indás, leveles növényi minták. Vannak motívumok, amelyek nem köthetők tájegységhez. A csillag és a tulipán mindenhol megtalálható. A csillag, amely az élet körforgását jelképezi, a tojáshéj felezéssel való felosztása miatt mindenhol nyolcágú, a rajzolatát tekintve nincs eltérés. A nőt jelképező tulipánt viszont mindenhol máshogy ábrázolják. Érdekes módon bár kazettás mennyezeteken, tulipános ládákon gyakran festik együtt a tulipánt a férfit jelképező szívvel, tojásokon ilyesmi sosem fordul elő. Nemcsak a formák, a színek is hordozhatnak jelentést. A jellemzően piros tojásos Gyimesben például egyértelmű kosarat jelentett, ha kékre festett tojással ajándékoztak meg egy férfit.

– A hímes tojásokról szóló legrégebbi írásos magyar emlék Hunyad megyéből származik. Az 1700-as években egy nemesi számadó könyvben konkrét technikát írnak le, nevezetesen azt, hogy visszamaratással is lehet színes tojásokat készíteni – meséli Ildikó, majd élvezettel magyarázza el, hogyan lehet a lila káposzta levével egyre világosabbra és világosabbra maratni a viaszon kívül eső mintákat. Ő maga minden valaha használt trükköt ismer már. Főzött tojásfestéket fűből, fából, hagymaléből, de legjobban a vadkörtefa levelének napsárga főzetét kedveli. Pontosan tudja, hogy ha timsót önt bele, világosítani tudja a festéket, de vassal vagy rézgáliccal sötétebb árnyalatokat is ki tud hozni belőle. Két-három színű, díszesebb hímeseket három napig is készít, és nem sajnálja az időt arra a tizenöt fázisra sem, amely csodaszép, ötszínű, gazdagon díszített, sárközi mintájú végeredménnyel koronázza meg a munkáját.

– Pontosan nem tudjuk, mióta írnak tojást, de valószínűleg a kereszténység felvétele előttről származnak az első példányok – mondja, majd utal arra, hogy régen minden nagyobb család, nemzetség egy állatőstől származtatta magát, és elég volt az állat legjellemzőbb tulajdonságát megjeleníteni, hogy újjá tudjon születni és védelmezni tudja a család élő tagjait.

– Azt olvastam, hogy az a világ legrégibb hímes tojása, amelynek a másolata itt látható – mutat egy karcolt mintával díszített darabra, amely mellé oda van írva: „Avar kori lelet, feltárta: Móra Ferenc író, 1900-as évek.” – Felfedeztem, hogy nemcsak tájegységenként lehet csoportosítani a hímes tojásokat, de sok híres ember is köthető hozzájuk. Bár Móra Ferenc nem gyűjtött, a legrégebbi minta az ő nevéhez is kötődik. Ő tárta fel azt az avar kori sírt, amelyben a holttest kezében találták meg a karcolt tojás töredékét, amelynek mintázatát itt láthatjuk. Abban, hogy egy néprajztudós mintákat gyűjt, nincs semmi különös. De az, hogy valakit, akinek szakmájából kifolyólag semmi köze nincs ezekhez, mégis magával tud ragadni ez a világ, nagyon érdekes – mondja Ildikó, majd a Molnár Viktor által gyűjtött tojások mását mutogatja. Az 1890-es években magas pozícióban lévő politikus minden ismerősét, kollégáját hadrendbe állítva gyűjtötte a mintákat. Könyvet is írt a témáról. Dsida Jenő gyűjtését a Pásztortűz című folyóiratban publikált cikke mellett találta meg Fekete Ildikó, Kodolányi János gyűjteményébe pedig véletlenül botlott bele, amikor beprotezsálták a pécsi Néprajzi Múzeumba.

– A leltári számok mellett csak Kodolányi neve szerepelt, de sikerült beazonosítanom, hogy az általa gyűjtött tojások a Dráva-melléki motívumkincset hordozzák, amelyekbe teljesen beleszerettem. Nagyon egyedi minták, szeretnék minél többet feltárni belőlük – beszél terveiről a népművész.

A 25 éves tehetség az elmúlt években szinte minden jelentős elismerést megszerzett munkájával. A Magyar Kézműves Remek-díj, a Gránátalma-díj mellett a Népművészet Ifjú Mesterének is választották, Junior Príma Díjat is nyert, és idén beemelték az 50 tehetséges magyar fiatal mentorprogramba. Ez olyan fiatalokat támogat, akik kivételes adottságaik, szorgalmuk révén a jövő formálói, meghatározó személyiségei lehetnek. A jelzők kétségkívül maradéktalanul illenek Ildikóra, aki bár programozó matematikusnak készül, és még nem fejezte be tanulmányait, máris olyat és annyit tett az asztalra, amiből mindannyian profitálhatunk. Például akkor, amikor belépünk a falakat beterítő hímestojás-variációk százai közé, és szembesülünk vele, hogy milyen elképesztően gazdag a magyar népművészet formavilága.

A Duna Palotában április 16-ig látható A varázslatos hímes tojás című kiállítás. A hímesek bűvöletében című nagyobb – 1342 és fél tojást számláló – tárlat a Ceglédi Galériában (2700 Cegléd Kossuth tér 5./a) április 21-ig tekinthető meg, keddtől péntekig 10-től 18 óráig, szombaton 8-tól 12-óráig.