Még mindig vihar tombol Kertész Imre neve és életműve körül

Pénteken volt egy éve, hogy elhunyt, hagyatéka körül azonban továbbra is sok a nyitott kérdés.

Pénteken volt egy éve, hogy elhunyt eddigi egyetlen irodalmi Nobel-díjasunk, Kertész Imre. A vészkorszakot és a kommunizmust is megélt, „sorstalan” író azonban még a halálában sem nyugodhatott meg teljesen, hiszen neve és életműve körül most is vihar tombol. De mielőtt erről részletesebb jelentést adnánk, elsőként kötelességünk az emlékezésre felhívni a figyelmet.

A mai napon ugyanis Nyomkeresők – Kertész Imre-emléknap címmel a Kelet Kávézó, a Magvető Kiadó és a Szépírók Társasága közös emlékezésen hajt fejet Kertész Imre előtt. 16 órától városi séta indul Szegő János vezetésével, a Klinikák metrómegállótól bemutatva Kertész Pestjét, 19 órától a Kelet Kávézóban írók olvassák fel esszéjüket Kertészről, 21 órától pedig ugyanitt maguk a közönség tagjai olvashatnak fel rövid részleteket az életműből (a sétára és a felolvasásra is regisztrálni kell a [email protected] e-mail-címen).

A civil és kiadói kezdeményezés mellett állami szintű megemlékezésről egyelőre nincsenek hírek. Bár, mint ismeretes, egy decemberi kormányhatározat értelmében Schmidt Mária vezetésével létrejött a Kertész Imre Központ. Az intézmény azonban az emléknap kapcsán eddig nem nyilvánult meg.

A központ felállítására a kormány egymilliárd forintot fordított első körben, feladata Nobel-díjas írónk hagyatékának kezelése, örökségének ápolása lesz. Miután a hír napvilágot látott, a közalapítvány jelezte, korábban megállapodást kötöttek az író szeptemberben elhunyt özvegyével, Kertész Magdával, amely szerint ők lettek Kertész Imre írói hagyatékának felhasználói és gondozói.

Ez azonban felvetett néhány kérdést, hiszen az író a hagyatékát még életében a Berlini Művészeti Akadémiának ajánlotta fel, a szervezet pedig információink szerint több részletben el is szállította a levelekből, kéziratokból, feljegyzésekből, fotókból álló gyűjteményt a német fővárosba. A berlini Kertész-archívum igazgatója, Werner Heegewaldt korábban a Magyar Narancsnak azt mondta, a hagyaték mindenképpen náluk marad, ám a központ munkatársai az olvasóteremben készíthetnek fénymásolatokat. Az írásos anyagok jelentős részéhez így csak közvetve férhetnek hozzá Schmidt Máriáék, és Kertész Imre már megjelent műveivel is akadhatnak problémák, hiszen azok joga a Magvető Kiadót illeti.

Igaz, utóbbi tényt a Magvető Kiadó szerint Schmidt Máriáék az első adandó alkalommal semmibe vették. Az 1956-os emlékév keretében megjelentették ugyanis Kertész Az angol lobogó című munkáját, amelynek joga szintén a Magvetőé. Dávid Anna, a kiadó igazgatója kérdésünkre elárulta, hogy a közalapítvány még csak nem is jelezte, mire készülnek, a jogsértő kiadás után pedig egyáltalán nem reagáltak a kiadó megkeresésére. Az ügyet ezért jogi útra terelték. Schmidt Máriáék később azzal érveltek, hogy a kiadó csupán egy gyűjteményes kiadás jogaival rendelkezik, mivel a szerződésükben Kertész Imre művei egymás alatt szerepelnek, vagyis véleményük szerint a Magvető csak egy hatalmas kötetben adhatná ki azokat. Dávid Anna szerint azonban ez értelmezhetetlen, hiszen a kiadó kizárólagos szerződéssel bír, teljesen mindegy, hogy milyen formában jelenteti meg az író műveit. – Nehéz eldönteni, hogy érvelésük tájékozatlanságról vagy cinizmusról árulkodik – mondta az igazgató.

Megkerestük a közalapítványt a Kertész Imre Központ ügyében. Kérdésünkre elárulták, hogy a központ megkezdte munkáját, s bár székháza még nincs, három munkatárs Hafner Zoltán vezetésével már dolgozik az íróról és az írótól megjelent anyagok gyűjtésén és katalogizálásán. A hagyaték és a kiadói jogok kapcsán hangsúlyozták, nekik nincs miről tárgyalniuk a Magvetővel és a Berlini Művészeti Akadémiával sem.

Bár közleményükben Schmidt Máriáék tényként állították, hogy megállapodtak Kertész Magdával, valójában nem tisztázott még az sem, ki lesz Kertész Imre jogutódja, hiszen a hagyatéki eljárás nem zárult le. Ezt levelükben meg is erősítették.

A már a gyakorlatban is működő intézmény kapcsán kerestük Hafner Zoltán Kertész-szakértőt is, aki a Nobel-díjas író barátja volt, és szoros munkakapcsolat volt közöttük. Kutatásunkat a Magyar Tudományos Akadémiánál kezdtük, mivel utolsó információnk az volt, hogy Hafner az Irodalomtudományi Intézet tudományos munkatársa, a honlapjukon azonban már nem szerepelt a neve. Ezért felhívtuk az intézetet, ahol gyanúnk beigazolódott, a telefonban közölték, hogy Hafner már kilépett. Innen a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványhoz fordultunk, gondolván, ha ők hozzák létre a Kertész Imre Központot, akkor tudnak segíteni. Hafner Zoltánt itt sem értük el, egy hölgy azonban visszahívást ígért. Ez azonban lapzártánkig nem történt meg.