Az adóhatóság is nyomoz az Alexandránál

A jelenlegi csődben ugyanazok a vállalkozások érintettek, mint a 2015-ös esetben.

MN
2017. 05. 15. 4:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alexandra-cégcsoporttal összefüggésben nemcsak a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz, hanem az adóhatóság is – írja a Magyar Idők. A lap szerint Tolnában a cégcsoportnál 2015-től történtek miatt hét ügyben folyik a nyomozás ismeretlen tettes ellen, míg az adóhatóság a cégcsoport 2015 előtti ügyeit vizsgálja. Mindkét nyomozásban azonos cégek tűntek fel. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi sajtóirodája a lapnak megerősítette a nyomozás tényét, részleteket azonban nem árult el.

Mint írják, a könyves cégcsoport korábbi zászlóshajója, a 2015-ben csődbe ment Pécsi Direkt Kft. felszámolója, a Kvantál Kft. az idei csőd hallatán sajtóközleményben vont párhuzamot a 2015 előtt és a most történtek között. A Kvantál Kft. 102 hitelezőt és 9 milliárd forint tartozást tart nyilván.

A felszámoló megállapította, hogy a felszámolási eljárást megelőzően a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, a vagyontárgyak bizományosi, bérleti vagy egyéb szerződésekkel, pénzfizetés nélkül a Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába kerültek. A felszámoló úgy véli, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenes módon, a hitelezők kárára, a kiadókat, az önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva átruházta más cégekre, akik pénzben nem egyenlítették ki a vagyon ellenértékét.

A Könyvbazár Kft. és a Rainbow Üzletlánc Kft. a Tolna megyei rendőrségi nyomozásban is érintett. A közös szereplők és az Alexandra-cégcsoportnál történt, azonos irányba mutató folyamatok miatt nem zárható ki, hogy a rendőrségi és az adóhatósági nyomozás végül egy kézbe kerül – teszi hozzá a Magyar Idők.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.