Időnként járt itt egy-egy győztes hadsereg

Körkérdés: magától értetődő adottságként kellene még mindig tekintenünk a Szabadság téri szovjet emlékműre?

Közben az oroszok számára az identitásuk központi eleme maradt a második világháború. – A nagy honvédő háború nagy hatással volt az egész szovjet társadalomra, és tovább él a posztszovjet Oroszországban. Ez akkor is így lenne, ha az állam nem használná az emlékezetpolitikában, de használja – mondja Rácz András történész, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont munkatársa.

– Az oroszok máig felszabadítóként látják magukat, úgy értelmezik, hogy megválasztott kormányok kérték, hogy a szovjetek maradjanak. Az a kérdés elsikkad, hogy ezek a kormányok mennyire voltak demokratikusan megválasztva. – Rácz András nem tud olyan kísérletről, hogy Oroszországban bármikor megpróbálták volna átértékelni a Szovjetunió második világháborús és azutáni tevékenykedését, például Magyarország szovjet megszállásával kapcsolatban. Állami szinten biztosan nem fogalmazódott meg ilyen törekvés. Ez mutatkozik meg a mostani, május 9-i, a „győzelem napján” tartott monumentális felvonulásokon is.

Az, hogy a Szabadság téri emlékmű az oroszoknak ennyire fontos, a történész szerint nem változó dolog, hanem egy adottság, a második világháború identitásképző erejéből következik.

Nem mindenki tekint ilyen magától értetődő adottságként Szabadság téri obeliszkre. Skrabski Fruzsina szerint teljesen abszurd, hogy ma Magyarországon olyan emlékmű állhat, amelyen felszabadítóként szerepel a szovjet hadsereg. A filmrendezőt régóta érdekli azoknak a nőknek a sorsa, akit megerőszakoltak az orosz megszálló hadsereg katonái: filmet is forgatott a témáról Elhallgatott gyalázat címmel.

– A katonasírokkal szoktak érvelni, de én ezt ebben az esetben nem gondolom érvnek. Szerintem nem kell összekeverni egy sírt és az ahhoz tartozó síremléket egy olyan emlékművel, amelyen felszabadító hősökként szerepelnek az oroszok – mondja lapunknak a rendező. 2005-ben nőtüntetést is szervezett, amikor Demszky Gábor akkori főpolgármester megkoszorúzott egy szovjet emlékművet. „A koncentrációs táborokat tényleg felszabadították az oroszok, de szerintem ezt érdemes lenne külön ünnepelni, nem pedig általánosságban beszélni a felszabadulásról, mert az egyenlő a kommunizmus bűneinek tagadásával. Nem beszélve egyébként arról, hogy Pető Andrea történész kutatásai szerint még a koncentrációs táborokban is követtek el erőszakot az orosz katonák”. Skrabski Fruzsina azt mondja: ott volt, amikor Budaházyék leverték a címert az emlékműről; szerinte felemelő pillanat volt.

Az orosz fél hadisírként tartja nyilván a Szabadság téri emlékművet – a védelméről is egy ilyen témájú egyezmény gondoskodik. Ez annak ellenére így van, hogy a felújításakor exhumálták a szovjet holttesteket. Ez akár azt a kérdést is felvetheti, hogy nem érett-e meg esetleg az idő a szovjet emlékmű áthelyezésére – a kétezres években voltak is erre irányuló kezdeményezések.

Rácz András viszont úgy véli: a Szabadság téri emlékművet nem ajánlatos piszkálni. Igaz, hogy sikerült már Budapesten és vidéken is áthelyezni kisebb-nagyobb emlékműveket, de borítékolhatóan feszültséghez vezetne a kétoldalú kapcsolatokban, ha ehhez az emlékműhöz hozzányúlnának. Szerinte a oroszok azért is ragaszkodhatnak hozzá, mert ez az utolsó nagy, frekventált helyen lévő szovjet emlékmű az országban, és mert Budapest elfoglalása óriási csata volt, nagy veszteségekkel, nagyságrendileg Sztálingrádhoz mérhető.

Szerinte nem segít, ha élezzük a konfliktusokat, „ha valaki az orosz befolyás ellen akar fellépni, annak nem az emlékezetpolitika az eszköze”. A történész hosszú távon optimista, végül is a török megszállás emlékeivel kapcsolatban már kibontakozott magyar–török párbeszéd. – Ez a múltunk része. Időnként jár itt egy-egy győztes hadsereg – fogalmaz.

Közben a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter vezette Gulág Emlékbizottság azzal vágta át a gordiuszi csomót, hogy a szovjet obeliszk mellé újabb Szabadság téri emlékművet építenek, a szovjet megszállás áldozataiét. Ennek felállítását a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetét elnöklő Menczer Erzsébet fideszes politikus kezdeményezte.

Az emlékművekkel, emlékezetpolitikával sokat foglalkozó művészettörténész, Wehner Tibor a szovjet emlékműről azt gondolja, hogy a léte – mivel nemzetközi szerződésben van szabályozva – külügyi, diplomáciai, és nem emlékezetpolitikai kérdés. Ez az ára annak, hogy Oroszországban ápolják az elesett magyar katonák sírjait. Azt viszont kimondottan rossz ötletnek tartja, hogy újabb emlékműveket avassanak, mert szerinte a magyarországi közterek már így is túlságosan tele vannak velük. Nem beszélve arról, hogy az egymást követő kurzusok úgyis felülvizsgálják egymás emlékezetpolitikáját, és újat alkotnak. Szerinte az emlékezés helye a temető, a közterek pedig nem főhajtásra szolgálnak, hanem arra, hogy az élet helyszínei legyenek.