Meghalt az ELTE volt dékánhelyettese, Orlovszky Géza

Ötvenhét éves volt.

Lakner Dávid
2017. 06. 17. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötvenhét éves korában váratlan hirtelenséggel elhunyt az ELTE BTK volt tudományos dékánhelyettese, Orlovszky Géza – tájékoztatott az ELTE Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete. A professzor a Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék tanszékvezető docense, a BTK egykori tudományos dékánhelyettese volt.

Orlovszky 1985-ben végzett az ELTE-n magyar-történelem szakos tanárként, majd tudományos kutatóként dolgozott az Országos Széchényi Könyvtárban. Régi magyar irodalmat 1996-tól oktatott az ELTE-n, hogy két évvel később már adjunktus, 2003-tól pedig egyetemi docens, majd tanszékvezető legyen. 

Nagy szerepet vállalt az egyetem közéletében, a kreditrendszer bevezetésekor, illetve a BA és MA képzések elindításakor részt vett az új képzési rendszer kialakításában. 2009-től évekig volt a bölcsészettudományi kar tudományos dékánhelyettese. Az Irodalom- és Kultúratudományi Intézet szerint az utóbbi években már kevesebb közéleti szerepet vállalt.

A XVII.–XVIII. századi magyar irodalmat kutatta, és egyetemi tanulmányaitól fogva elköteleződött a Zrínyi-kutatás iránt. Ő felelt Zrínyi Miklós Adriai tengernek Syrenaia című kötetének kritikai szövegkiadásáért, illetve szerkesztette a 2007-es Magyar irodalom történetei barokk kori fejezeteit. Részt vett a 2010-ben az Akadémiai Kiadónál megjelent Magyar irodalom szerkesztésében is.

Az ELTE BTK tavaly vesztette el két másik fontos oktatóját is. Július 8-án hunyt el a Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék habilitált egyetemi docense, Bárdos László, míg július 24-én az intézmény professor emeritusa, Szegedy-Maszák Mihály távozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.