Hol vannak már azok az idők, amikor egy sikeres film vagy sorozat esetében készülhettünk a történet fonalát felvevő második, harmadik részre? Az utóbbi jó tíz év slágere a spinoff, amikor egy-egy népszerű karakter további sorsát, esetleg indulását ismerhetjük meg. Bizonyíthatott már önállóan Joey (Matt LeBlanc) a Jó barátokból, Cleveland a Family Guyból, Saul a Totál Szívásból (az új széria Better Call Saul címmel fut), a filmes példák között pedig említhetjük például a Macskanőt vagy a Madagaszkár pingvinjeit.
A hazai sorozatok színvonalát látva ugyanakkor nem volt egyértelmű, hogy a tendencia hozzánk is begyűrűzik-e. Arra pedig, hogy a végeredmény láttán sem kell kínosan feszengenünk, végképp nem fogadtunk volna, márpedig a Tóth János esetében ez a helyzet.
Már az is eseményszámba ment, amikor kiderült, hogy a köztévé képes kifejezetten nívós vígjátéksorozatot készíteni. Bár a Munkaügyeknek akadtak gyengébb pillanatai is, a széria mégis valószerű figurákat mozgató, friss és eredeti humorú. Szerencsére a 2012-ben indult sorozat színvonala messze esett az olyan korábbi szituációs komédiákétól, mint a Pasik vagy mondjuk a Limonádé (emlékszik még egyáltalán erre valaki?). Fontos szerepe volt ebben az írócsapatnak: tapasztalt forgatókönyvesek helyett olyan stand-uposok jegyezték az epizódokat, mint Litkai Gergely, Kovács András Péter vagy Hadházi László. A Munkaügyek egyik erőssége Mucsi Zoltán karaktere volt, így nem meglepő, hogy Tóth János kaphatott önálló sorozatot a Fővárosi Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelet figurái közül.
A márciusban a Dunán indult szériát ugyancsak Litkaiék írják, és Kálomista Gábor cége, a Megafilm gyártja. A Kút tavalyi cenzúrabotránya után akár aggódhatnánk is, de nem érdemes: ha nem tudnánk, azt is nehezen hinnénk el, hogy ennek a sorozatnak a köztévé ad otthont. – Figyelj, közmunkán vagyok, ha bármi haszna lenne, amit csinálok, biztos fizetnének is érte – halljuk egy ellenzéki kabaréműsor helyett a Tóth János második epizódjában.
Maga a sorozat úgy indul, hogy Mucsi karakterét kirúgják a közigazgatástól, mire a pszichológus egy uniós projektet ajánl a figyelmébe. Csak mondja egy kamerába mindennap, mit érez, és Erzsébet-utalványok üthetik a markát – javasolja a Szabó Simon által zseniálisan alakított marcona dr. Angyal. A negyedik részben beinduló, külföldi-ellenességet parodizáló szatírát is inkább Bödőcs Tibor estjére, nem pedig két Soros-reklámblokk közé lőnénk be. – Tudsz sorolni akár csak egy művet Liszt Ferenctől? Vagy hogy hívták a Frakkban a macskákat? – Lukrécia és Szerénke? – Ez akkor sem a kultúrád része, csak bemagoltad! – támadja le a büszke és öntudatos Tóth a kurd szomszédot, hogy hamarosan már együtt vacsorázzanak mégis. De önfeledt perceket kínál az is, amikor hősünk látogat el unokaöccse gyógyszerészeti szemináriumára, hogy onnan sikerrel dobassa ki magát tíz perc után. – Elég ironikus, hogy a gyógyszerészkaron van influenzajárvány, ez azért sok mindent elárul – veti még oda búcsúzóul.
