Hol vannak már azok az idők, amikor egy sikeres film vagy sorozat esetében készülhettünk a történet fonalát felvevő második, harmadik részre? Az utóbbi jó tíz év slágere a spinoff, amikor egy-egy népszerű karakter további sorsát, esetleg indulását ismerhetjük meg. Bizonyíthatott már önállóan Joey (Matt LeBlanc) a Jó barátokból, Cleveland a Family Guyból, Saul a Totál Szívásból (az új széria Better Call Saul címmel fut), a filmes példák között pedig említhetjük például a Macskanőt vagy a Madagaszkár pingvinjeit.
A hazai sorozatok színvonalát látva ugyanakkor nem volt egyértelmű, hogy a tendencia hozzánk is begyűrűzik-e. Arra pedig, hogy a végeredmény láttán sem kell kínosan feszengenünk, végképp nem fogadtunk volna, márpedig a Tóth János esetében ez a helyzet.
Már az is eseményszámba ment, amikor kiderült, hogy a köztévé képes kifejezetten nívós vígjátéksorozatot készíteni. Bár a Munkaügyeknek akadtak gyengébb pillanatai is, a széria mégis valószerű figurákat mozgató, friss és eredeti humorú. Szerencsére a 2012-ben indult sorozat színvonala messze esett az olyan korábbi szituációs komédiákétól, mint a Pasik vagy mondjuk a Limonádé (emlékszik még egyáltalán erre valaki?). Fontos szerepe volt ebben az írócsapatnak: tapasztalt forgatókönyvesek helyett olyan stand-uposok jegyezték az epizódokat, mint Litkai Gergely, Kovács András Péter vagy Hadházi László. A Munkaügyek egyik erőssége Mucsi Zoltán karaktere volt, így nem meglepő, hogy Tóth János kaphatott önálló sorozatot a Fővárosi Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelet figurái közül.
A márciusban a Dunán indult szériát ugyancsak Litkaiék írják, és Kálomista Gábor cége, a Megafilm gyártja. A Kút tavalyi cenzúrabotránya után akár aggódhatnánk is, de nem érdemes: ha nem tudnánk, azt is nehezen hinnénk el, hogy ennek a sorozatnak a köztévé ad otthont. – Figyelj, közmunkán vagyok, ha bármi haszna lenne, amit csinálok, biztos fizetnének is érte – halljuk egy ellenzéki kabaréműsor helyett a Tóth János második epizódjában.
Maga a sorozat úgy indul, hogy Mucsi karakterét kirúgják a közigazgatástól, mire a pszichológus egy uniós projektet ajánl a figyelmébe. Csak mondja egy kamerába mindennap, mit érez, és Erzsébet-utalványok üthetik a markát – javasolja a Szabó Simon által zseniálisan alakított marcona dr. Angyal. A negyedik részben beinduló, külföldi-ellenességet parodizáló szatírát is inkább Bödőcs Tibor estjére, nem pedig két Soros-reklámblokk közé lőnénk be. – Tudsz sorolni akár csak egy művet Liszt Ferenctől? Vagy hogy hívták a Frakkban a macskákat? – Lukrécia és Szerénke? – Ez akkor sem a kultúrád része, csak bemagoltad! – támadja le a büszke és öntudatos Tóth a kurd szomszédot, hogy hamarosan már együtt vacsorázzanak mégis. De önfeledt perceket kínál az is, amikor hősünk látogat el unokaöccse gyógyszerészeti szemináriumára, hogy onnan sikerrel dobassa ki magát tíz perc után. – Elég ironikus, hogy a gyógyszerészkaron van influenzajárvány, ez azért sok mindent elárul – veti még oda búcsúzóul.
Gyengébb, kellemetlenebb burleszkpercek persze ezúttal is akadnak, ahogy az irreális történetszálak sem elég erősek sokszor, hogy remek abszurdként könyvelhessük el őket. Tény viszont, hogy a sorozat idővel egyre jobban beindul. Bár azt gondolhattuk, hogy az ellaposodás réme fenyeget, a 4., 5. epizódnál már kimondottan jól érezzük magunkat, és hangosan is fel-felnevetünk egy-egy poénon.
Amit nemcsak a remek forgatókönyv, de a jól eltalált karakterek és értő alakítások is segítenek. Mind a János anyjának szeretőjét játszó Kőszegi Ákos, mind a bolondos Valikát alakító Bozó Andrea remekül működik egy sitcom keretei közt, miközben a prímet persze továbbra is Mucsi Zoltán viszi. Tóth Jánosként hol a nagyhalált játssza (a legutóbbi, 18. részben), máskor élete nagy lehetőségeit kutatja a maga sajátosan mucsis stílusában.
Ennek a karakternek valóban kijárt egy önálló sorozat, és az eddigi részeket látva bizakodva várhatjuk a következő huszonhat részt is. Igaz, ezeket már nem Litkai, hanem Lengyel Balázs felügyeli, és a kifejezetten kínos Holnap talit részben jegyző Kormos Anett is aktívabb szerepet vállal, de érdemes azért reménykednünk.
