Nem ismeretlen, de kényelmetlen örökség Kassák Lajosé

Ötven éve hunyt el a XX. századi magyar avantgárd legnagyobb alakja, a számos irányzatban jeleset alkotó Kassák Lajos.

Fél évszázad távlatából akár önbeteljesítő jóslatnak is tekinthetnénk a következőket: „Hiába sírsz, lantod hiába pengeted egyre messzehangzóbban. Valaki megjelenik a porta csillagokkal felhintett küszöbén, és becsukja előtted a kaput!” A Szellő a virágzó rét felett sorait Kassák Lajos 1949-es kötetében, a Szegények rózsáiban olvashattuk. Több mint négy évtizedes pálya állt már mögötte, A ló meghal, a madarak kirepülnek, ahogy az Egy ember élete is rég megjelentek. Kassák addigra számtalan irány(zat) felé tapogatózott, kereste a határokat, lantja egyre messzehangzóbban zengett. Aztán a kapu bezáródott: ötven évvel ezelőtt ezen a napon, július 22-én hunyt el a XX. századi avantgárd emblematikus költője. Nyolcvan évet élt.

Hiába viszont az aktivizmus, kísérletezés a konstruktivizmussal, a folyóirat-alapítás és a nagyszabású önéletrajz: Kassák kapcsán a legtöbbeknek ma is csak annyi ugrik be, hogy „fejünk felett elröpül a nikkel szamovár”. Leginkább a szokatlanság feletti rácsodálkozás: nahát, mit akarhat ezzel a költő? Mindegy is, annyi „bizonyos, hogy a költő vagy épít magának valamit ami-/ ben kedve telik, / vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek”. Hogy grandiózus épületet emelt, az kétségtelen, de mit kezdett és mit tud kezdeni vele ma az olvasó? Már aki nem fintorogva a szivarvégszedést ajánlja neki.

A helyzet ellentmondásos: Kassák kánonban elfoglalt helye megkérdőjelezhetetlennek tűnik, mégis alig ismerjük őt, és teljes életművét – Tandori Dezsőéhez hasonlóan – nehezen látjuk át. – Kassák minden bizonnyal a modern magyar irodalom egyik kiemelkedő klasszikusa. A ló meghal, a madarak kirepülnek a magyar nyelvű költészet halhatatlan darabjainak egyike – foglalja össze lapunknak Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész. Hogy aztán hozzátegye: a költő művészeti programja, poétikája mégis nehezen talált utat a Nyugat körében kibontakozó esztétikai ízlésformákhoz. – Rangjának megfelelő megbecsülésben pedig talán máig nem részesítette őt az irodalmi nyilvánosság – teszi hozzá a professzor.

Kassák Lajos 1887. március 21-én született gyógyszertári laboráns apa és mosónő anya gyermekeként. A munkáslét később is elkísérte az érsekújvári fiút: tizenévesen lakatosinasnak állt, 1904-ben pedig Budapestre költözött, és angyalföldi gyárakban dolgozott vasmunkásként. Világnézete, baloldalisága szinte magától értetődő volt. Ugyanakkor, mint Kulcsár Szabó mondja, sem a „szépelgő esztétizmussal”, sem a népiek realizmuseszményével nem kívánt azonosulni. – Sőt, baloldali politikai eszmetársaival – Lukácstól Kun Bélán át Barta Sándorig – sem volt kész olyan alkukra, amelyek művészi függetlenségét fenyegethették volna – jegyzi meg az irodalomtörténész. Kassáknak eszében sem volt Moszkváig követni a költő-mozgalmárokat, ehelyett a nyugati avantgárdokhoz kötődött.

Inkább a maga táborát alakította ki. Szabadverseit 1912-ben a Renaissance folyóirat hozta, pár évre rá pedig megalapította A Tett folyóiratot, amit röpke tizenkét hónapra rá be is tiltottak. Elindította hát a Ma című lapot, majd a Dokumentumot és a Munkát. A szocialista ember eszményét vallotta, költészetét ettől nem lehetett külön szemlélni. Mégis világok választották el munkásságát az ideológiában menedéket kereső, könnyen megalkuvó és poétikai kisszerűségüket eszmével és utópisztikus felforgatásvággyal helyettesítő értelmiségiektől.

– Művészetszemléleti „csatáit” viszont – ösztönös alkotó lévén – már Babitscsal szemben sem tudta sikerrel megvívni – mondja Kulcsár Szabó Ernő. A kezdeti sikerek után Kassák elszigetelődött a folyóirataival, „művészetelméleti írásai inkább hirdetik, mintsem artikulálják nemes és szép költői-szociális programját”. A Tanácsköztársaság alatt a költő az írói direktórium tagja volt, de a bolsevizmustól azért igyekezett távolságot tartani. Az Egy ember életében élesen bírálta is a Tanácsköztársaság kultúrpolitikáját: előbb perbe fogták, később ezeket a részeket kicenzúrázták könyvéből.

– A ló meghal vagy a Számozott versek némelyike József Attila óta hat a magyar verskultúrában, de ennek jelentőségét ma inkább a professzionális irodalomértelmezés tartja számon – jegyzi meg Kulcsár Szabó. Kassák hatása a ’80-as években érezhető volt az Új Symposion költőinél, míg ma az a kérdés, milyen esélye lehet „az avantgárd örökség karakteres nyelvi materializmusának”. Lehet ebben a korban is mindenfajta alkotói program és elhivatottság nélkül verselni, „de a legkevésbé Kassák finomkodástól mentes elkötelezettségével” – mondja a professzor. Kassáké ezért szerinte ma nem annyira ismeretlen, mint inkább kényelmetlen irodalmi örökség.