A 937 felvétel negatívjáról az 1990-es évek elején Cornell Capa felügyelete mellett 40x50 centiméteres nagyítás készült három példányban: egy sorozat az ICP-é, egy Tokióban, a Fuji Art Museumban található, a harmadik válogatás képezi a magyar gyűjtemény alapját, amely most a Magyar Nemzeti Múzeumtól átkerül a Capa Központ felügyelete alá. A fotókról ebben a kidolgozásban és ebben a formában további példányok már nem készülhetnek.
A válogatásban a spanyol polgárháborúban és a D napon készült felvételek, Észak-Afrika, Szicília és Dél-Olaszország frontjait megörökítő munkák szerepelnek. Ezeket az izraeli, oroszországi és kelet-európai – köztük budapesti utazásairól készült – felvételek, Capa híres barátait ábrázoló portrék és a tragikus halála előtti utolsó pillanatokban készült indokínai fotográfiák követik.
A képek érzékenysége és műtárgyvédelmi okok miatt a felvételeket havonkénti válogatásban mutatják majd be az egykori Tivoli Színház épületében, de egy látványtár is helyet kap itt, amelyben a kollekció többi darabja is megtekinthető lesz. Szécsi Zsolt, az átalakításért felelős építész elmondta, a rekonstrukció során megújul az előcsarnok, a lépcsősor átalakításával transzparensebbé teszik a fogadóteret, tiszteletben tartva a szecesszió jegyeit magán viselő tér arculatát. Az állandó Robert Capa-tárlat klimatizált kiállítóterét az egykori színházi kiszolgálóhelyiségekből alakítják ki, az egykori színházterem pedig rendezvénytérként funkcionál majd, alkalmas lesz konferenciák, szakmai események, megnyitók, de akár kisebb koncertek, színházi előadások befogadására is, az előcsarnokban pedig kávézó és múzeumshop nyílik.
A sajtótájékoztatón kiderült, már zajlanak a felújításhoz szükséges közbeszerzési eljárások, a rekonstrukció 2018 kora tavaszán kezdődhet meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!