Botrányokból épül az emlékezet

Emlékévekkel tisztelgünk a nemzet nagyjai előtt, megnéztük, mennyibe kerül mindez, és mi az eredménye.

Egyévnyi viszonylagos üresjáratot követően tavaly indult be igazán az emlékévgépezet. 2016-ban Bartók Bélára emlékeztünk. – Nem a magyarok teszik híressé Bartókot, hanem ő a magyarságot – fogalmazott tavaly januárban Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. Hozzátette, az emlékév nemzetstratégiai fontosságú, így a kormány összesen 1,04 milliárd forintot különített el rá. A programok között kiemelt helyen szerepelt a Bartók-művek kritikai összkiadásának megindulása, de számos hangversenyt, fesztivált, mesterkurzust, konferenciát és kiállítást is szenteltek Bartók Béla személyének és életművének. Nem ment azonban minden zökkenőmentesen, hiszen az emlékévet komoly csúszással jelentették be, és a költségvetés sem állt össze azonnal, ami komolyan befolyásolta a zeneszerzőre való emlékezést. A késlekedés annak fényében meglepő, hogy 2016. január 1-jével lejárt a szerzői jogi védelem, és Bartók művei szabadon felhasználhatókká váltak. Vagyis az államnak mindent meg kell tennie azért, hogy megvédje a zeneszerző örökségét, mert ha nem teszi, Bartókot szét fogják kapkodni a világban, ahogy Balog Zoltán fogalmazott.

Nem kerülték el az ellentmondások a Zrínyi Miklós-emlékévet sem, amelyet a szigetvári hős kitörésének 450. évfordulóján rendeztek meg tavaly. A hivatalosan „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” címen futó, 1,07 milliárd forintból megvalósult megemlékezés során hatalmas botrány kerekedett a hírből, amely szerint az emlékév keretében felújítandó szigetvári várban újjáépülne, és eredeti funkcióját töltené be a minaret. L. Simon László akkori kulturális államtitkár tavaly tavasszal egy beszélgetésen hangsúlyozta, a magyar állam dönti el, mi épül Szigetváron, és nem lesz minaret. Az emlékév csúcspontja a szeptember elején Szigetváron megrendezett Zrínyi-napok voltak, amelyre Áder János a horvát elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic mellett meghívta Recep Tayyip Erdogant török államfőt is. Ezért is tűnt különösen kellemetlennek, hogy az ünnepélyes rendezvény helyszínét, a szigetvári várat három hónappal korábban életveszélyesnek nyilvánították. És végül még Erdogan sem látogatott el a rendezvényre. Mindezek ellenére Zrínyi emlékét igyekeztek konferenciákkal, szoboravatással, régészeti feltárással és „középkort idéző programokkal” elevenen tartani.

Tavaly volt 1700 éve, hogy Savariában, vagyis a mai Szombathely területén megszületett Tours-i Szent Márton, hazánk egyik védőszentje. A tiszteletére 2016-ot Szent Márton-emlékévvé nyilvánították. A szakrális és kulturális programokra a kormány 800 millió forintot különített el, amihez további 2,5 milliárd forintot adtak Szombathely egyházi épületeinek felújítására, és ezeken felül is 2,5 milliárdot a Szent Márton Program keretében kezdeményezett városi beruházásokhoz.

2016-ban, születésének 225. évfordulóján emlékeztünk Széchenyi Istvánra is. A „méltó ünneplés céljából” a kormány 300 millió forintot biztosított a nagycenki Széchenyi-emlékkiállítás újrarendezésére és a kastélykápolna helyreállítására. Az emlékév programjai között koncert, bál, tudományos konferencia és koszorúzás szerepelt, a Magyar Posta pedig bélyeget adott ki a legnagyobb magyar tiszteletére. A nagycenki Széchenyi-kastélyt a kultusz ápolásának központjává tette a kormány, így a rekonstrukcióra idén tovább 392 millió forintot biztosítottak.

Nem a botrányok, inkább a szerény költségvetés miatt került a felsorolásba a Márton Áron erdélyi püspök tiszteletére megrendezett emlékév, amelyre tavaly összesen 80 millió forintot adott az állam.

Nem csak a Márton Áronra való emlékezéssel összevetve tűnik monumentálisnak (és fölöttébb problémásnak) az 1956-os emlékév, amely a tavalyi (és az idei) esztendő legnagyobb kulturális botrányait szolgáltatta. A végül 14,5 milliárd forintból összehozott eseménysorozatot a Sorsok Házával korábban megbukott Schmidt Máriára bízták, akinek itt sem sikerült problémák nélkül végigvinni a forradalom hősei előtt tisztelgő programokat. A néha paródiába hajló botrányok közül a Desmond Child által írt 1956-os emlékdal ügye emelkedett ki. Mint ismert, az Egy szabad országért című dalról kiderült, a világhírű kubai–magyar zeneszerző egy korábbi szerzeményét adta el a magyar államnak (bár pénzt talán mégsem kért érte), és erről Schmidt Máriáék is tudtak, mégis hónapokig védték az újrahasznosított produkciót. Persze a dal így is kínossá vált számukra, a felvételen hallható énekeseknek megtiltották, hogy nyilatkozzanak, a hivatalos október 23-i Kossuth téri bemutatót pedig titokban lefújták. És az sem volt véletlen, hogy a hatalmas büszkeséggel beharangozott szerzemény hamar lekerült a Petőfi rádió műsoráról is. Igaz, mikor ezt több hírportál is kifogásolta, az Egy szabad országért hirtelen ismét elhangzott néhányszor a közmédia csatornáin.

Az emlékdalhoz hasonlóan ragaszkodtak igazukhoz a hírhedt plakátügyben is. A városszerte látható ’56-os plakátok egyikére Dózsa László színész-rendező nevét írták fel, ám kiderült, a fotón nem ő, hanem Pruck Pál szerepel, amit történészek sora bizonyított. Schmidt Mária minderre személyeskedéssel felelt, bűnözőnek nevezve Pruck Pált. Mikor a helyzet tarthatatlanná vált az emlékév szervezői számára, bűnbakként megnevezték az emlékév történészszakmai vezetőjét, Horváth Miklós hadtörténészt, aki le is mondott pozíciójáról. Horváth később hangsúlyozta, korábban nem engedték, hogy megnyilvánuljon az ügyben. Nem tett jót az emlékév megítélésének az sem, hogy Schmidt Máriáék csak idén májusban hozták nyilvánosságra, mire költötték el a 14,5 milliárd forintot, és ezt is csak azután, hogy az Átlátszó perre ment a szerződések nyilvánosságáért.

Idén, halálának 50. és születésének 135. évfordulóján Kodály Zoltán előtt tisztelgünk, az emlékévre a kormány csaknem 1,5 milliárd forintot biztosított. Bár találni érdekes tételeket az idei esztendő másik emlékéve, az Arany János-emlékév költségvetésében, igaz, a 4,2 milliárd forintból megvalósuló eseménysorozat az eddigiek fényében különösen gazdagnak és problémamentesnek tűnik. Az emlékév március 2-án, Arany János születésének 200. évfordulóján indult. A költőre sok egyéb mellett kiállítással, színházi előadással, koszorúzással, konferenciával, a nagyszalontai szülőház rekonstrukciójával, az országot járó „Arany-busszal”, vagyis mozgó tárlattal, és albumokkal emlékezhetünk. Ez utóbbi jelentheti az egyik kritikus pontot, hiszen a Méry-Ratio kiadót pályázat nélkül bízták meg két Arany-kötet kiadásával, összesen 180 millió forintért. A példányszámokat tekintve ez jóval magasabb a piaci árnál. Később jelentették be, hogy az emlékév keretében egymilliárd forintot fordítanak egy Toldi-filmre, amelynek elkészítésével a közmédiát bízták meg, a bemutató legkorábban 2018-ban lehet.