Már legalább tízezren megérkeztek a Szigetre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az idén 25 éves fesztivál kapuit vasárnap este nyitották meg a beköltöző sátorozók előtt, a programok szerdán, a mínusz egyedik napon kezdődnek.

MTI
2017. 08. 08. 17:07

Idén 52 országból érkeznek fellépők, külföldről a legtöbben az Egyesült Királyságból, 58-an, köztük a már említetteken túl például Alex Clare, Alt-J, a Biffy Clyro, a Crystal Fighters, George Ezra, a Glass Animals, a Hurts, a Rudimental, a Kills, a Vaccines, Tom Odell, a Two Door Cinema Club vagy a White Lies.

Kádár Tamás elmondta, hogy Sziget művészeti installációira meghirdetett Art of Freedom nemzetközi pályázatra több száz építmény, szobor, installáció terve érkezett szerte a világból. Zsűri választotta ki a legjobbakat, akik pályaműveik megvalósításához a szervezőktől kapták a pénzt. Az elkészült alkotások között van kupakokból összerakott óriás Sziget lego, „chillagszemű” juhász, fénylények, gyufaszálakból épített kazal vagy a Wahorn András által tervezett Bridge of Love.

A nem zenei programok közül kiemelkedik a Nagy Utcaszínház, amelynek előadását idén az argentin-spanyol Aerial Jockey Strada és a francia Collectif Arbuste társulata készítette. A Cirque du Sziget sátra ezer férőhelyesre bővült, itt mutatják be műsorukat a Baross Imre Artistaképző tanulói, a spanyol Compania Vavel Circus, a kanadai Machine de Cirque és a Cirque Alfonse.

Idén is lesz Színház- és Táncsátor, Klasszikus, Opera és Jazz Színpad, lesz természetesen Vándor Vurstli, Magic Mirror, új helyszín a The Music Box, ahol énekes-dalszerzők lesznek láthatók és hallhatók, és új a Cardbordia sátor is, ahol kartondobozokból épülnek installációk. A Cine Concert programsorozat keretében némafilmeket vetítenek élő zenei kísérettel. A Civil Szigeten több mint ötven szervezet lesz jelen.

A szervezők a zöld program keretében a vízhasználat jelentős részét (öntözés, locsolás, portalanítás) ivóvíz helyett a Duna vizéből oldják meg. Tavaly az összes begyűjtött hulladék 35 százalékát hasznosították újra, idén három recycling centerben lehet hulladékokat ajándékokra cserélni.

A 76 hektáron elterülő Sziget három hét alatt épült fel, ötven nagyobb és kétszáz kisebb sátrat állítottak fel, a két legnagyobb alapterülete több mint 1 hektár. Színpadokból összesen ötezer négyzetméternyi felület áll az előadók rendelkezésére. A Dan Panaitescu Nagyszínpad előtti réten mintegy 60 ezer ember fér el, a legnagyobb sátor, az OTP Bank Színpad by A38 tízezer fő befogadására alkalmas.

A Szigeten mintegy kétszáz vendéglátóipari egység üzemel, ezek fele ételt kínál, fele kocsma.

A talajterhelés csökkentése érdekében több mint hétezer négyzetméter alumínium talajtakarást helyeznek el, a sármentes közlekedésre további 25 ezer négyzetméter műanyagot raktak-raknak le. Mintegy száz vizes mosdót, zuhanyzót, wc konténert helyeztek ki, a fesztiválozókat hatszáz zuhanyállás, több mint hatszáz vízöblítéses vécé, ezen felül mintegy 1300 mobil, és ötven darab úgynevezett szuper környezettudatos vákuumos wc szolgálja ki.

A rendezvény biztonsági központja az Operatív Törzs – Operatív Irányítási Központ 24 órában üzemel. A biztonsági feladatokra műszakonként 450 főt, összesen több mint ezer embert állítanak, a Dunán három hajó ügyel a biztonságra. Az egészségügyi fronton három műszakban hétszázan dolgoznak.

Kádár Tamás beszámolt egy technológiai újításról a fizetési rendszerben. Ez azt jelenti, hogy a Sziget applikáción keresztül díjtalanul lehet feltölteni a fesztiválkártyát, amihez rögtön a belépésnél, sorban állás nélkül hozzá lehet jutni. Másrészt mindenütt lehet fizetni bankkártyával is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.